Mark Twain utolsó kívánságát teljesíti idén novemberben a Kaliforniai Egyetem: végre leporolhatják az író emlékiratait, letelt a kőbe vésett 100 év, és már az idén a polcokra kerül – egyelőre csak angolul – a 100 éve elhunyt Mark Twain önéletrajza. A terjedelmes visszaemlékezés – amely közel félmillió szót tartalmaz – Twain utolsó munkája volt. Már 1870-ben hozzálátott, de később hanyagolta. 1906-ban látott hozzá ismét, és egy gyorsírót kért meg, hogy rendezze a lediktált fejezeteket. Részleteket még éltében közölt belőle különböző lapokban, többnyire azért, mert pénzre volt szüksége, de 1899-ben úgy rendelkezett, hogy az egészet egyben leghamarabb csak a halálát követő 100. évben lehet kiadni. Tom Sawyer és Huckleberry Finn atyjának emlékiratait mostanig Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetem alagsorában őrizték.
A szakértők a mai napig legalább két elméletet osztanak arról, hogy vajon miért váratta meg ennyire az olvasóit Twain az önéletrajzával. Az egyik elmélet szerint azért, hogy cenzúra nélkül jelenhessenek meg olyan témák, mint a vallás vagy a politika, ami a századfordulón nem lett volna lehetséges. Michael Shelden, akinek januárban jelent meg a Mark Twainről szóló Man In White c. regénye, úgy véli, hogy Twain a saját hírnevét is védte azzal, h
ogy késleltette az emlékiratai kiadását. Twainnek kétségei voltak Istennel kapcsolatban, ellenezte az USA kubai, puerto ricói és fülöp-szigeteki politikáját, nagy kritikusa volt Theodore Rooseveltnek, elítélte a patriotizmust és az Afrikába küldött keresztény misszionáriusokat. Élete során azonban nem hangoztatta mindezeket – csak az önéletrajzában írta le. Ha még éltében vagy rögtön a halálát követően publikálták volna ezen nézeteit, az ártott volna a Nagy Amerikai hírnevének. Vannak olyanok is, akik úgy vélik, hogy néhány törvénysértő barátját védte volna ezzel a 100 évvel. Annyi mégis biztos, hogy így még a 21. században is Mark Twainről beszélnek majd az emberek.
Az emlékiratok egy része az Isabel Van Kleek Lyon-hoz fűződő, kevésbé ismert de annál botrányosabb kapcsolatáról szól. Mark Twain feleségének, Oliviának 1904-es halála után lett Isabel az író titkárnője; viszonyuk volt annyira közeli, amibe belefért egy vibráló szexuális játékszer is, mint ajándék Isabel részéről. 1909-ben Mark Twain kirúgta a hölgyet, és azzal vádolta, hogy hipnotizálással próbálta átvenni a hatalmat az író birtoka fölött. Isabelről és kapcsolatukról az író mintegy 400 oldalon ír, önéletrajzának ezt a részét például élete utolsó évében írta meg. Laura Trombley történész ezzel kapcsolatosan arra figyelmeztet, hogy az emlékiratoknak köszönhetően gyökeresen megváltozhat a Mark Twainről kialakított képünk. Az egész világ egy gentleman-nek ismerte, miközben ő az emlékirataiban Isabel Van Kleek-et szajhának nevezi, aki megpróbálta elcsábítani őt.
Dr. Robert Hirst, a Berkeley Kalifornia Egyetem vezető professzora azt mondja, hogy az emlékiratokat teljes terjedelmében csak néhány kutató, akadémikus és életrajzíró láthatta mostanig, és több mint fele az írásnak nem jelent meg semmilyen formában. Szerinte Twain igazán tudta, hogyan lehet rávenni az embereket arra, hogy megvásároljanak egy bizonyos könyvet, ezt most, 100 évvel a halála után is bizonyítani fogja. Sok életrajzíró idézett már Mark Twain emlékirataiból egy-egy csipetnyit – mondja dr. Hirst -, de a teljes önéletrajzával remélhetőleg mindekinek sikerül egy teljes képet alkotni arról, hogy milyen ember is volt az amerikai irodalom egyik legjelesebb alakja.