A sikerlisták élén

Vidd hírét!
 
 

New York Times no. 1: Ken Follett – A titánok bukása

Egyből a New York Times sikerlistájának élére került Ken Follett új könyve, A titánok bukása. Az Évszázad-trilógia első része olyanokat utasított maga mögé a világ leghíresebb sikerlistáján, mint Jonathan Franzen, James Patterson, Stieg Larsson, vagy a már 79 hete (!) az elsők között szereplő Kahtryn Stockett. A titánok bukása a század történelmének első húsz, felkavaró éve, amely nemzetek bukását és felemelkedését hozta. A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll, akinek Elisaveta orosz hercegnő a felesége. Miközben a gróf a walesi szénbányákban szipolyozza ki a bányászokat, kastélyában uralkodókat és diplomatákat lát vendégül. Ezen diplomaták egyike a rejtélyes Walter von Ulrich gróf, a német követség attaséja, aki beleszeret a gróf szabadgondolkodású húgába. A vendégek közt több különös alak is felbukkan. Egyikük Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének személyi titkára. Amerikában pedig él egy orosz üzletember, Vyalov, akiről mindenki tudja, hogy a szesztilalmat kihasználva tett szert roppant vagyonára. Vyalov szolgálatába szegődik, majd elcsábítja annak lányát Lev Peskov lovász, aki hamis útlevéllel vándorolt ki Petrográdból. Bátyja, Grigorij Peskov öntudatos munkás, a kommunista vitakör tagja, majd az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetője. Lenin és a bolsevikok győzelme után komisszárként a Kreml egyik elegáns lakásába költözhet be családjával. Ezeknek a világ különböző részein élő családoknak a sorsa a nagy történelmi események, elsősorban a világháború során egymásba kapcsolódik.

[youtube width=”640″ height=”385″]http://www.youtube.com/watch?v=wUyR8HNqajk[/youtube]

Az Évszázad-trilógiában Ken Follett arra vállalkozik, hogy elmesélje a 20. század európai és amerikai történetét öt család életén keresztül, akiknek sorsa egymásba kapcsolódik, összefonódik. Az első kötet Magyarországon a Gabi Kiadó gondozásában jelent meg. A második kötet 2012-re várható, az majd a két világháború közti időszakról és a második világháborúról szól. A befejező rész 2014-ben fog megjelenni.

Nagy-Britanniában Jamie Oliver az első számú jelenleg

Jamie Oliver a szülei claveringi pubjában, a The Cricketers-ben kezdett el főzni még nyolc éves korában. Ma a világ egyik legnagyobb séfje, a Jamie’s Italian és a Fifteen étteremláncok tulajdonosa, a Fifteen Alapítványon keresztül pedig hátrányos helyzetű fiataloknak segít, hogy ügyes séfekké váljanak.

[youtube width=”640″ height=”385″]http://www.youtube.com/watch?v=9Pfeu-5Liug[/youtube]

A 35 éves séfet a magyar olvasók és tévénézők egyaránt ismerhetik. Nálunk eddig hét szakácskönyve jelent meg, erre a legújabbra még várni kell. A Jamie’s 30-Minute Meals-ben bebizonyítja, hogy apró trükökkel, szervezett munkával és egy kevés ügyeséggel 30 perc alatt könnyedén minden elkészíthető. A könyv 50 új ötletet tartalmaz; megmutatja, hogy 30 perc alatt hogyan készüljünk el egy olyan terítékkel, amely körettel ellátott főfogást, desszertet és italt is tartalmaz, és amelyet büszkén tálalhatunk a családunknak vagy a barátainknak.

Magyarországon Frei Tamás és A Megmentő az élen

Magyarországon az elmúlt hét napban a rendelések alapján Frei Tamás thrillere, A Megmentő áll a sikerlista élén. A kalandregény új műfajt képvisel a magyar könyvpiacon. A napjainkban játszódó thriller kitalált szereplőkkel, de valós helyszínekre röpíti el az olvasókat. A könyv izgalmas „utazás” egy szövevényes összeesküvés kulisszái mögé. Oligarchák, miniszterelnökök, exlégiósok, Londonban élő magyar modellek és párizsi kémek a főszereplői a Teherántól Budapesten át egészen a francia fővárosig ívelő történetnek, amely a gázbiznisz körüli hatalmi játszmákban, a politikában és a bűnözésben gyökerezik. A szerző igencsak alapos: találkozott a műfaj néhány nyugati nagyágyújával, és kifaggatta őket a cselekményszövés szakmai rejtelmeiről. Frei Tamás a könyvében ugyanazokra a tájakra viszi el az olvasót, ahová elrepítette a nézőit is. Igazi érzelmekről, félelmekről, gondokról, sok-sok kultúráról, távoli tájakról és komoly háttérmunkáról szól a könyv.


Vidd hírét!