Natascha Kampusch 1988 február 17-én született Bécsben. Gyerekkora hamar véget ért – amit élvezhetett volna belőle, az sem volt teljesen felhőtlen. Az apja reggelente pékárut szállított Bécs külvárosaiban, aztán a nap hátralevő részét szinte kizárólag kocsmákban töltötte, ahová gyakran magával vitte a kis Nataschát is. A kislány szülei egyre többet vitatkoztak egymással, majd külön is váltak. A gyereket már ez is megviselte, problémái elől az evéshez menekült, 10 éves korára súlyfölösleggel küszködött, az iskolában sem tudott könnyedén beilleszkedni. Alig egy hónappal a tizedik születésnapját követően aztán elrabolták.
Ausztriát és Németországot ebben az időszakban valósággal sokkolta a sok kiskorú elleni agresszió. Szűk három év alatt tizenhárom esetben követtek el kiskorú ellen erőszakot. Az áldozatok hat és tizenöt év közötti gyerekek voltak, szinte minden esetben szexuálisan is bántalmazták őket, végül megölték. A híradók tele voltak ezekkel az esetekkel, és a gyerekeket az iskolában is felkészítették arra, hogy mit tegyenek, ha azt tapasztalják, hogy egy idegen szokatlanul közel merészkedik hozzájuk. Natascha is borzongott a hírek láttán, sokat foglalkoztatták az egyes esetek, időnként félt is az utcán, és az elrablása reggelén is megszólalt a fejében a vészcsengő, amikor meglátta az üres utcában parkoló fehér Mercedes furgont, és az autó mellett tébláboló férfit. Senki más nem volt a Melangasse utcában. Eszébe jutott a figyelmeztetés: menj át a másik oldalra. De nem tette. Wolfgang Priklopil elkapta és magával rántotta a furgonba.
A bántalmazás és a megalázás nyolc és fél éve következett, Nataschának azon a napon véget ért a gyerekkora. Wolfgang Priklopil egy elsötétített pinceodúba zárta, 3096 napon át terrorizálta, ütötte, verte és megalázta. Az évek során sikerült lelkileg megtörnie a kislányt, többször magával vitte bevá
sárolni, a kertbe, egyszer pedig síelni is. Nyolc és fél év alatt viszont egyetlen alkalommal sem vette le róla a szemét, ha nem a pinceodúban tartotta. Ez alól egyszer törtlnt kivétel: 2006 augusztus 23-án. Ekkor fordult elő először Nataschával, hogy 3096 nap után felügyelet nélkül hagyta őt az elrablója a kertben, a szabad ég alatt. Natascha azonnal kihasználta a lehetőséget, és megszökött.
A 3096 napban őszintén beszél rabságáról. Kendőzetlenül tárja fel a pinceodúban, majd a lakásban eltöltött napjait. Fogvatartója (akit mindvégig tettesként említ), gyakran brutálisan megverte, éheztette, lelkileg terrorizálta, nehéz fizikai munkával terhelte és folyton megalázta. Arra is kényszerítette, hogy vele töltse az éjszakát a fenti hálószobájában, de – Natascha állítása szerint – szexuálisan nem bántalmazta. Erre Natascha szaván kívül más bizonyíték nincs, ő pedig minden további magyarázkodást elutasít ezzel kapcsolatosan, ahogyan elutasítja a Stockholm-szindrómát is. Szerinte ez egy kategorizáló diagnózis; úgy véli, hogy „egy bűncselekmény keretei között megteremteni a normalitás védőburkát nem szindróma”, hanem egyféle harcmodor a kilátástalan helyzetben.
Egy interjúban arra a kérdésre, 
hogy kiknek ajánlja a könyvét, azt felelte: 12-16 év közötti gyerekeknek, hogy tanuljanak belőle. Én nem hiszem, hogy ezt a könyvet odaadnám majd a 13 éves gyerekemnek: ezt olvasd el, és okulj belőle, mert olyan dolgokról számol be Natascha, amelyek nem szabadna megtörténjenek, túl vannak a normalitás határán és még egy felnőttet is elborzasztanak. A felnőtteknek azonban kötelező olvasmány; egy hihetelenül erős és bátor ember története ez, de ugyanakkor óvatosságra int: odakint még elég sok Wolfgang Priklopil sétálhat az utcán. Nem tudhatod, hogy vajon a szomszédod vagy az újságárus-e az. Nem árt az óvatosság, és jobban oda kell figyelnünk egymásra és gyerekeinkre.
Natascha Kampusch történetéből és a könyvből a hírek szerint Bernd Eichinger német filmrendező szeretne filmet forgatni, a főszerepre pedig Kate Winslettet nézte ki. Ha Natascha Kampusch története a vászonról is visszaköszön ránk, szólunk majd róla a Hollywood-rovatban.