Sofi Oksanen: Tisztogatás

Írta : Sofi Oksanen
Eredeti cím : Puhdistus
Eredeti kiadás : 2008
Magyar cím : Tisztogatás
Fordította : Pap Éva
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2010
Terjedelme (oldalszám) : 367
100
Vidd hírét!
 
 

Sofi Oksanen 1977-ben, Finnországban született írónő. Kettős nemzetiségű, apja finn, anyja észt. Helsinkiben, a Színművészeti Akadémián tanult dramaturgiát. Első könyve 2003-ban jelent meg Sztálin tehenei címmel, két évvel később pedig követte a második, a Baby Jane. 2007-ben a Finn Nemzeti Színházban színre vitték első színpadi művét is, a Tisztogatást (Puddistus). Ebből készült az írónő harmadik regénye, azonos címmel. A könyvért – amely hazájában 140 000 példányban kelt el és közel 30 nyelvre fordították le – elnyerte Finnország legnagyobb irodalmi elismerését, a Finlandia-díjat, 2009-ben a Runeberg-díjat, majd 2010-ben az Északi Tanács Irodalmi Díját is, amelyet skandináv nyelven írott művekért ítélnek oda. Ő volt a legfiatalabb szerző, aki ebben a díjban részesült. A Tisztogatás egy négyrészes regényfüzér második kötete (az első a Sztálin tehenei volt).

Nehéz pontosan meghatározni, hogy a Tisztogatásnak mi is a fő motívuma: a nők elleni erőszak, vagy a kommunista diktatúra embertelenségei. Oksanen könyve ezt a kettőt ötvözi, két főszereplője Aliide Truu, valamint Zara életén és lelkivilágán keresztül. Korhűen ábrázolja Észtország náci, majd szovjet megszállásának történetét egy észt faluban élő család mindennapjainak bemutatásával, megrendítő képét villantja fel a rendszerváltás utáni szovjet szervezett bűnözés egyik szeletének, a nyugatra irányuló szexuális célú emberkereskedelemnek. De valójában mégsem dokumentum értékű regény, ahhoz túlságosan felületesen ábrázolja a sztálini rendszer sötét oldalát. Egy dráma, egy nő drámája, akit a szerelem és a csalódás, valamint az szovjet elnyomás okozta traumák a legsötétebb lépésre késztetik, saját családja elárulására, és egy olyan életre, amelyet túlél, amelyből azonban hiányzik a beteljesülés. Ez összefonódik egy fiatal lány drámájával, aki a jobb élet reményétől hajtva kerül a távoli Vlagyivosztokból Németországba, és lesz áldozata a szexuális kizsákmányolásnak és megaláztatásoknak.

Az 1992-ben kezdődő történetben a két szereplő útja mindjárt a legelején keresztezi egymást: a kis észt faluban élő Aliide saját házának kertjében talál rá az eszméletlenül heverő, bántalmazás nyomait magán viselő orosz lányra, Zarára. Az egymással szemben kezdetektől fogva bizalmatlanul viselkedő két nő párbeszédeiből kevés derül ki, az írónő azonban mesteri cselekményszövéssel és lélekrajzzal, a közeli és távolabbi múltba visszatekintve, fokozatosan tárja fel mindkét nő életének sötét titkait, amelyek egyik közös vonása a szexuális bántalmazás, megalázás. Aliide esetében ez a szovjet rendszer rémtetteinek eszköze volt, Zara esetében a rendszerváltás utáni szervezett bűnözés egyik ága, a lánykereskedelem formájában nyilvánul meg. Ahogy egyre mélyebben látunk bele a két nő élettörténetébe, rádöbbenünk, hogy a két nő között másfajta kapcsolat is van, amiről csak egyiküknek van tudomása. (A könyv drámaiságát egyébként fokozza az a momentum is, amikor erre fény derül.)

A könyv utolsó részében megjelenő, az írónő bevallása szerint fiktív, de nyelvezetükben a KGB-archívumok dokumentumainak stílusával megegyező szövegek fokozzák a könyv dokumentum jellegét. Mindezek ellenére a kommunista diktatúrát megélt olvasók számára történelmi korképnek kevés lehet ez a könyv, hiszen annyira nem mélyül el a társadalom működésének ismertetésében, csupán egy-egy momentumát ragadja ki, ami a keményebb kommunista diktatúrákban (pl. Románia vagy Bulgária) élők számára nem tartalmaz túl sok újdonságot. Ez azonban érthető is, hiszen jóllehet a szerző anyai ágon észt származású, és gyerekkorának nyarait nagyanyjánál, egy észt kolhozban töltötte, mégiscsak egy kívülálló szemszögéből képes szemlélni ezeket a dolgokat,  életének nagy részét ugyanis egy demokratikus államban töltötte.

Ez a kis hiányosság azonban semmit nem von le a könyv értékéből, hiszen a hangsúly amúgy sem korrajzon van. Az írónő cselekményszövése néha kissé vontatottnak tűnik, de mégis lenyűgöző, mindig csak annyit árul el – mielőtt egy a történet valamely másik szálát folytatná – ami ahhoz elég, hogy egy újabb dologra derüljön fény egyik vagy másik szereplőről, ahhoz viszont kevés, hogy az olvasó egy pillanatig is azt higgye, hogy ebből már következtethet a végkifejletre. És teszi ezt igen izgalmas, fölösleges kitérőktől mentes stílusban – hiszen jóllehet sokszor találkozunk apró, jelentéktelennek tűnő ábrázolásokkal, ezeknek többnyire fontos szimbolikus értéke van –, amit helyenként kőkemény, nyers szókimondás jellemez. Ez pedig kiegészül a két központi figura zseniálisan megrajzolt alakjával, amelyek a történet előrehaladtával fokozatosan bontakoznak ki.

Számomra mindenképpen kiemelkedő olvasmány volt – egyike a legjobbaknak az utóbbi időben olvasottak közül –, amely kissé szokatlan formátumban, de igényes kiadásban, a Scolar Könyvkiadónak köszönhetően jutott el a magyar olvasóközönséghez.


Vidd hírét!