Elie (Eliezer) Wiesel 1928. szeptember 30-án született a romániai Máramarosszigeten, magyar anyanyelvű ortodox zsidó családban, Frig Sára és Wiesel Slomó harmadik gyermekeként. Két nővére (Hilda és Beatrix), valamint egy húga (Cippóra) volt. Apja aktív és köztiszteletnek örvendő ortodox zsidó volt a közösségben, erős humanista szellemben nevelte fiát, ő buzdította, hogy modern hébert tanuljon és irodalmat olvasson. Édesanyja a vallásos nevelésre fordított nagy hangsúlyt, Wiesel elmondása szerint a hit fontosságára tanította, míg apja az intellektualitást képviselte és közvetítette irányában.
Középiskolai tanulmányait magántanulóként kezdte Máramarosszigeten, később debreceni, majd nagyváradi zsidó felekezeti gimnáziumokban tanult. Emellett a máramarosszigeti zsidó haszid közösség zsinagógájában vallási tanulmányokat is folytatott. A második bécsi döntés következtében Máramarossziget visszakerült Magyarországhoz, 1944-ben Elie és családja a városban kialakított egyik gettóba, a Serpent utcaiba került. 1944. május 16-án családjával együtt deportálták. Megjárta az auschwitzi, monowitzi és buchenwaldi koncentrációs táborokat. Édesanyjától és húgától már Auschwitzban elválasztották – ők feltehetően ott veszítették életüket –, édesapjával több mint nyolc hónapig sikerült együtt maradnia. Wiesel Slomó 1945. január 29-én, Buchenwaldba kerülését követően néhány héttel vérhasban elhunyt. Ez néhány hónappal azelőtt történt, hogy április 11-én az amerikai hadsereg felszabadította a buchenwaldi tábort.
A II. világháborút követően Párizsban telepedett le, ahol 16 évet élt, és itt találkozott újból a háborút szintén túlélő két nővérével is. A Sorbonne-on tanult irodalmat, filozófiát és pszichológiát. Hébert nyelv tanításából és karvezetői tevékenységből tartotta fenn magát, majd hivatásos újságíró lett. Izraeli és francia lapokban publikált, azonban még a világháború után tíz évvel sem volt hajlandó a haláltáborokban átélt tapasztalatairól beszélni vagy írni. Az áttörést egy találkozás jelentette az 1952-ben Irodalmi Nobel-díjat kapott Francois Mauriackal, aki meggyőzte, hogy írjon élményeiről. Először 900 oldalas héber nyelvű önéletrajzot írt Un di velt hot geshvign (És a világ csendben maradt) címmel, amely Buenos Airesben jelent meg kivonatolva. A kézirat rövidített változatát franciául is megírta, ez 127 oldalban jelent meg 1958-ban Az éjszaka (Le Nuit) cím alatt.
Annak ellenére, hogy Mauriac a segítségére volt, nehezen talált kiadót, írásait kis példányszámban sikerült eladni. Angol nyelvre is lefordították Az éjszaka című regényét, amely 1960-ban az USA-ban is megjelent, ott pedig már a kritikusok figyelmét is felkeltette. Később több mint 30 nyelvre fordították le a könyvet, 2006 márciusáig több mint 6 millió példányban kelt el, és a New York Times az „első számú bestsellernek” titulálta a puhatáblás non-fikció kategóriában.
Elie Wiesel 1961-ben átköltözött az Egyesült Államokba, ahol két év múlva az állampolgárságot is megszerezte. 1969-ben feleségül vette Marion Erster Rose-t, a bécsi születésű zsidó írónőt és fordítót, akivel közösen egy gyerekük született, Elisha. Wiesel az Egyesült Államokban egyetemi tanárként dolgozott: 1972 és 1976 között a New Yorki Egyetemen tanított, később pedig a Bostoni Egyetem, a Yale Egyetem és a floridai Eckerd College tanára is volt. Nyolcvanévesen még tanított a Bostoni Egyetemen, ő vezette az egyetem róla elnevezett judaisztikai központját.
Jóllehet közel hatvan könyvet írt, Elie Wiesel elsősorban mégsem íróként vált ismertté. Feleségével közösen megalapították az Elie Wiesel Alapítványt az Emberiségért, majd 1978 és 1986 között az amerikai Elnöki Holokauszt Bizottság elnökeként tevékenykedett. Aktív szerepet vállalt a washingtoni Amerikai Holokauszt Múzeum létrehozásában. Nemcsak a holokauszttal foglalkozott, hanem emberjogi aktivistaként is tevékenykedett, felemelte a szavát a világ több országában működő elnyomó hatalmak ellen: a dél-afrikai apartheid, az argentínai katonai junta, a boszniai népirtás áldozatai mellett, vagy a nicaraguai miskito indiánok, az iraki kurdok érdekében foglalt állást, de 2006-ban felszólat az ENSZ-ben a szudáni Darfúr tartományban végrehajtott népirtás ellen is, továbbá elítélte a törökországi örmény genocídium tagadását. 1986-ban Nobel-békedíjat kapott. A Nobel-díj Bizottság az emberiség hírnökének nevezte, aki „a Hitler haláltáboriban történt teljes megalázottság megtapasztalásának és az emberiesség semmibe vételének” feldolgozására irányuló küzdelem, valamint „a béke érdekében végzett gyakorlati munkája” révén a „béke, megbékélés és emberi méltóság” üzenetét közvetíti az emberiség felé. A Nobel-díj mellett számos országban – köztük Magyarországon és Romániában is – magas rangú állami kitüntetésben részesült.
Elie Wiesel megítélése bizonyos körökben vitatott, és tevékenységének számos kritikusa is akad, elsősorban a szélsőjobboldali/baloldali, Izrael- vagy zsidóellenes, és/vagy holokauszttagadó politikai és kulturális személyiségek között. Például a szélsőbaloldali angol újságíró, Christopher Hitchens azért támadta, mert szerinte egy militáns cionista csoport szimpatizánsaként nem emelte fel hangját a palesztinai arabok 1948-as exodusát eredményező közel-keleti politika ellen. Egy amerikai zsidó értelmiségi, az Izrael-ellenes nézeteiről ismert Dr. Norman Finkelstein, A holokauszt-ipar című könyvében azt írja, hogy Wiesel a holokauszt haszonélvezője, aki anyagi érdekektől vezérelve lebecsüli a történelem során bekövetkezett más népirtások súlyát, és a náci holokauszt kapcsán háttérbe szorítja a romák ellen elkövetett bűnöket.
Könyvei nagy diverzitást mutatnak, találunk közöttük az életrajzi ihletésű könyvek mellett fikciós műveket is. Témái nagymértékben kapcsolódnak a zsidó kultúra, a holokauszt témaköréhez. Legelső könyve volt egyben a legsikeresebb is: Az éjszaka című életrajzi regényében a koncentrációs táborokban átélt borzalmakat eleveníti fel, köztük az auschwitzi hónapokat, ahol mindössze egy karjára tetovált kód A-7713 jelölte az identitását. A koncentrációs táborokban eltöltött több mint tizenegy hónap más könyveit, esszéit, drámáit és novelláit is megihlette. Könyvei az elsők közé tartoztak az irodalomban – Primo Levi regénye és Anne Frank naplója mellett –, amelyek kendőzetlenül és nagy részletességgel számoltak be a zsidók által a náci koncentrációs táborokban átélt élményekről. Regényeiből több is megjelent magyar fordításban: A hajnal (amelyből Jancsó Miklós sikeres filmet készített), A nappal, Az eskü, Egy meggyilkolt zsidó költő végrendelete, Minden folyó a tengerbe siet, Bölcsek és történeteik.
Források: Wikipédia (a szerzőről magyar, román és angol nyelven írt szócikkek)