Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

„Akinek elég bátorsága és türelme van ahhoz, hogy egész életében a sötétségbe nézzen, elsőként fogja meglátni benne a fény felvillanását.” – az egyik segítőtárs, Kán által rábízott gondolat, amely Artyom egész küldetését végigkíséri.

hirdetés

2033-at írunk. Nagyjából húsz éve nukleáris háború söpört végig a Földön, az emberiség nagy része megsemmisült. Hasonló sorsa jutott Moszkva is, amelynek néhány tízezernyi túlélője a moszkvai metrórendszerben húzta meg magát, hiszen a felszínen nemcsak a radioaktív sugárzás elviselhetetlen, hanem az új körülményekhez kiválóan alkalmazkodó mutánsok is megjelentek. A túlélők a metró különböző állomásain rendezkedtek be, különböző társadalmi-politikai rendszereket hoztak létre, amelyek között hol együttműködés van, hol konfliktus dúl. A felszínre csak a sztalkerek merészkednek fel – különleges védőruhákban és állig felfegyverkezve –, akik a mindennapi élethez szükséges használati tárgyak utánpótlását biztosítják.

Ebben a poszt-apokaliptikus világban, a metró északi részén található VDNH állomáson él a huszonéves Artyom. A felszínen született, de keveset élt ott. Ötéves korában elveszítette anyját, most mostohaapjával, Szuhojjal él. A VDNH-tól északra fekvő Botanyicseszkij Szad irányából addig ismeretlen, különösen erős és intelligens – a metrólakók által feketéknek nevezett – lények törnek be egyre gyakrabban, lassan ellehetetlenítve az állomás életét, és hosszú távon az egész metró lakóinak létét veszélyeztetve. A feketék valójában egy új faj (homo novus), az evolúció következő foka, amely a homo sapiensnél sokkal jobban alkalmazkodott a megváltozott életkörülményekhez. Ebben a nehéz helyzetben érkezik az állomásra a Vadász nevű sztalker, aki – mielőtt elmenne feltérképezni az invázió mértékét – feladattal bízza meg Artyomot: amennyiben két napon belül nem érkezik vissza az állomásra, vigye el az üzenetét a metró – fizikai és szellemi értelemben vett – központi állomására, Poliszba.

Mivel Vadász nem tér vissza, Artyom elindul teljesíteni a küldetést. Az otthonától addig csak pár állomásnyira merészkedő ifjú egy térképpel és egy gyengébbecske karabéllyal felszerelkezve, a metróról kevés háttérismerettel – amelyek nagy részét mostohaapja vagy az állomásukon átutazók történeteiből szerezte – vág neki az ismeretlennek. A metró sötét és hátborzongató alagútjaiban, de állomásai közül is nem egyen életveszélyes kalandokba keveredik, viszont segítőtársai akadnak útközben, akiknek köszönhetően eljut Poliszba. Átadja Vadász üzenetét, és újabb, emberpróbálóbb küldetéssel bízzák meg: a felszínre eljutva kell segédkeznie a feketék inváziójának megállításában.

Röviden így lehetne összefoglalni a Metró 2033 cselekményét, amelyet az orosz szerző, Dmitry Glukhovsky egy teljesen lineáris történetvezetésen keresztül – az eseményeket mindvégig Artyom szemszögéből láttatva – tár az olvasók elé. Műfajilag inkább a sci-fihez közel álló, de helyenként horrorisztikus elemekkel és akciójelentekkel átszőtt regény, amelyből nem hiányzik a társadalomkritika sem.

Részben nehéz, részben könnyű feladat írnom a Metró 2033-ról, hiszen tavaly nyáron, néhány hónappal a könyv elolvasása előtt volt szerencsém játszani a belőle készült számítógépes játékkal. Minden hibát és kifogást félretéve, összességében pozitív hatást keltett bennem a játék, elsősorban a hangulatának köszönhetően. Így egyrészt nagy várakozással vettem kézbe a könyvet, kíváncsi voltam, hogy mennyi köszön vissza a játék nyújtotta élményekből, ugyanakkor tartottam attól, hogy nem mindig leszek képes teljes egészében elvonatkoztatni a játéktól.  Ez valóban így volt, néha egy-egy momentum, vagy hangulati elem erejéig az agyam önkéntelenül visszakapcsolt a játékhoz, de az olvasás élménye nagyon hamar felülkerekedett. Azt mondhatom, hogy a könyv végén még pozitívabb összképpel maradtam, az az aprólékosság, amivel a szerző megrajzolja a metró életét, a megfogalmazódó mélyebb gondolatok és nem utolsósorban a záró momentum üzenete, vagy akár az író stílusa is hamar elnyomta ezeket a csapongásokat, és olyan élményeket kölcsönöztek, amelyeket a játék nem volt képes visszaadni.

Nyilván lehetne negatívumokat is felhozni Glukhovsky regényével kapcsolatosan, megvannak az általa felépített metróbeli rendszernek a gyengéi, sok kérdés megfogalmazódik az olvasóban bizonyos dolgok működése – technikai és élettani jellegű kérdések –, vagy egy-egy írói fogás – mint pl. a felszínen megtalált fénykép motívuma – kapcsán, de ha ezeken a „tudománytalanságokon” és érzelmi kilengéseken túl tud lépni az olvasó, akkor egy szerethető könyvvé válik Metró 2033. Számomra a legnagyobb élményt a könyvben is hangulat jelentette, valami miatt vonzanak a poszt-apokaliptikus világban játszódó történetek, továbbá az orosz kultúra és mentalitás, a kettő keveredését pedig különösen élveztem.

A hangulaton túl mindenképpen érdemes kiemelni Artyom karakterét, amelyet kiváló érzékkel rajzolt meg a szerző. A lineáris történet, Artyom végig előtérben való szerepeltetése igen közel hozza az olvasóhoz a központi szereplőt, egy idő után nagyon könnyen tudjuk a helyzetébe képzelni magunkat, vagy akár egy-egy döntésével, erkölcsítéletével azonosulni, esetleg elhatárolódni tőle. (Itt ismét a játékhoz kapcsolnék vissza egy gondolat erejéig: az FPS – belső nézetű lövöldözős játék – jellemzőiből adódóan, ez az élmény a játék során is nagyon hangsúlyos volt, hiszen Artyom szerepében, az „ő szemével látva” kellett megbirkózni a küldetésekkel.) Artyom szempontjából egyébként az egész történet egy fejlődési folyamat, a metróban uralkodó állapotokból fakadó kezdeti tájékozottságát – azaz tájékozatlanságát – tekintve azt is mondhatnánk, hogy egy felnőtté válásnak vagyunk szemtanúi: jóllehet hősünk elmúlt húsz éves, tehát biológiailag már felnőttnek számít, de társadalmi érettségét tekintve mindenképpen gyerek vagy tinédzser, aki sokszor tudatlanul sodorja magát veszélyesnél-veszélyesebb helyzetekbe, és saját bőrén tapasztalja meg a körülötte uralkodó rideg valóságot.

Glukhovsky a metró működését különböző társadalmi rendszerek, irányzatok – amelyek közül nem egy a 20–21. századi Oroszországban is megtalálható (volt) – egymás mellett élésként, kölcsönhatásaként ábrázolja: az állomásokat irányító rendszerek között megtaláljuk a kommunizmust, a fasizmust, kapitalizmust, kasztrendszereket, találunk baloldali forradalmárokat, de léteznek vallási típusú szekták, mint a Jehova hívők, vagy a Nagy Féreg kultuszának primitív, kannibalizmusra berendezkedett követői. Emellett vannak független állomások, kereskedelmi telepek, vagy amelyeket a szervezett bűnözés tart kézben. A rendszerek között nem egyszer konfliktushelyzet van, az átjárást néhol szigorú szabályok korlátozzák, és a legtöbbször csak előre vezet az út, a visszajutás más sokkal körülményesebb. A metró állomásai közötti eligazodást és az Artyom által bejárt útvonalak nyomon követését elősegítendő a könyv belső borítóján egy moszkvai metrótérkép is található, amelyen az állomások nevei mellett azok ideológiai besorolása is megtalálható. Ez nagymértékben megkönnyíti az olvasást, hiszen a szövegben rengeteg utalás van egy-egy helyszínre, a térkép hiánya valószínűleg sokat levont volna az olvasás élményéből.

A szerző a metróban működő rendszerek többségével szemben burkolt vagy kevésbé burkolt, néhol igencsak ironikusra sikeredett kritikát fogalmaz meg. De nem áll itt meg, hiszen a legkeményebb kritikát nem a különböző rendszerekkel, hanem az emberiség esztelen, önpusztító magatartásával szemben fogalmazza meg, amelytől egyenes út vezetett a világot elpusztító apokalipszishez. A Metró 2033 egy disztópia, a benne megfogalmazott társadalomkritika és a metrót behálózó társadalmi rendszerek működése mind egy negatív jövőképet villantanak fel, amelyet a regény záró  momentuma különösen felerősít.

Dmitry Glukhovsky a kortárs orosz populáris irodalom egyik legfelkapottabb alakja. 1979-ben született, egyetemi tanulmányait Jeruzsálemben végezte, majd rádiós és televíziós riporterként, tudósítóként, újságíróként dolgozott. A Metró 2033 című regényével vált ismertté, amelyet először az interneten tett közzé 2002-ben, majd 2005-ben nyomtatásban is megjelentetett. A regény nemcsak hazájában vált bestsellerré, hanem Európában is nagy sikernek örvend, neki köszönhetően a szerző 2007-ben elnyerte az Európai Science Fiction Társaság rangos ösztöndíját és a „Legjobb európai debütálás” díját. Magyar fordításban 2011-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában, igényes, tetszetős kivitelezésben. A regénynek Metró 2034 címen 2009-ben a folytatása is megjelent, ezt magyarul szintén 2011-ben adta ki az Európa Könyvkiadó.

 

Megveszem Dmitry Glukhovsky: Metró 2033 | Európa Könyvkiadó | 437 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD