Dmitry Glukhovsky: Szürkület

„Hiszen azért van bajban a világ, mert ha Isten beteg, a világ is beteg. Isten lázas, és a teremtményét is a hideg rázza. Isten haldoklik, és az általa teremtett világ is haldoklik. De még nem késő…” – fogalmazza meg Glukhovsky.

hirdetés

Dmitrij Alekszejevics egyedül él egy nagyanyjától örökölt régi moszkvai lakásban. Fordítóként dolgozik, vállalati szabályzatok, szerződések, háztartási gépek utasításainak fordítása teszi ki munkájának többségét. Karácsony előtt pár nappal szokatlan megbízást kap az egyik fordítóirodától: egy spanyol nyelvű szöveget kell lefordítania, háromszoros pénzért. Nagyon hamar rájön, hogy nem egy szokványos szöveggel áll szemben, hanem egy XVI. századi konkvisztádor – bizonyos Luis Casa del Lagarto – naplójának második fejezetét kapta meg. A napló egy titkos expedícióról számol be, amelynek célja egy ősi maja szöveg felkutatása – valahol az őserdő mélyén, egy elrejtett maja városban – és eljuttatása a Yucatán félsziget ferences kolostorának vezetőjéhez, Diego da Landához.

Dmitrijt magával ragadja az archaikus nyelvezeten írt naplórészlet, hamar lefordítja és siet a következő fejezetért a fordítóirodába. Ahogy egyre mélyebbre ássa magát a szövegbe, egyre inkább elhatalmasodik rajta egy furcsa megszállottság, lassan összemosódik számára a valóság és az expedíció hátborzongató eseményekkel tarkított története.  Szokatlan dolgok történnek körülötte, környezetében rejtélyes és brutális halálesetekre kerül sor, és az ő élete is egyre nagyobb veszélyben forog. Ezzel párhuzamosan pedig forrong a világ is, fölrengések és cunamik pusztítanak a kontinenseken, sőt Moszkvát is elérik a természeti katasztrófák. Ahogy a yucatáni expedíció egyre közelebb kerül céljához és egyre több fény derül a titokzatos maja kódex titkára, úgy kerül egyre közelebb a Föld is végső haláltusájához.

Úgy tűnik, hogy a fiatal orosz író, Dmitry Glukhovsky, különös vonzalmat érez az apokalipszis témája iránt: két nagysikerű regényében, a Metró 2033-ban és a Metró 2034-ben egy poszt-apokaliptikus, az emberiséget elpusztító atomkatasztrófa utáni világot rajzolt meg, a Szürkületben pedig az elmúlt években olyannyira felkapott témát, a maja világvégét helyezi a középpontba.

Amikor először láttam Glukhovsky legújabb könyvét, szinte gondolkodás nélkül döntöttem el, hogy el akarom olvasni, holott azok közé tartozom, akiket a 2012-re jövendölt maja világvége körül kialakult hisztéria és az ezt meglovagoló cikkek, könyvek, filmek sokasága kimondottan idegesít. A Metró 2033 elolvasásával szerzett pozitív élményeim elnyomták bennem azt a viszolygást, hogy ismét egy könyv ezzel az elcsépelt témával, abban bíztam, hogy Glukhovsky valami olyant képes letenni az asztalra, ami arra késztet, hogy korábbi véleményemet átértékeljem.

Nos, be kell vallanom, hogy nem azt kaptam amire számítottam, sőt mondhatom nyugodtan, kissé csalódtam. A Szürkület egy pillanatig sem volt képes felnőni a Metró 2033 szintjére, úgy éreztem, hogy több szempontból is elmarad annak színvonalától. Elsősorban talán pont azt hiányoltam a legjobban, amit ott a legnagyobb pozitívumként könyveltem el: a magával ragadó hangulatot. A yucatáni expedíció sötét eseményei, a moszkvai panelház, majd lepusztult utcák által sugárzott hangulattól egy pillanatig sem éreztem, hogy végigfut a hideg a hátamon, valahogy hiányzott belőlük az életszerűség, a hitelesség.

Hiányzott továbbá az alapos jellemrajz, Dmitrij személyét nem éreztem eléggé kidolgozottnak, és ezen még az sem sokat segített, hogy az eseményeket egyes szám első személyben meséli el a szerző. Ez ugyan lehetőséget biztosít a központi karakterrel való nagyobb azonosulásra, viszont Dmitrij személyisége túlságosan is elveszett saját képzelgéseiben és egyre zaklatottabb lelkiállapotában, így valójában csak egy eléggé felületes kép rajzolódott ki róla. Emellett néhány véletlen vagy szándékos egybeesés – a szerző és a főhős ugyanazt a személynevet viseli, a főhős fordítóként dolgozik, míg Glukhovsky több nyelven beszél, az egyes szám első személy stb. – arra engedett következtetni, hogy részben saját magáról mintázta karakterét a szerző. Viszont a belső borítón róla szereplő KGB-ügynök-szerű kép és Dmitrijről a regény lapjain kialakult kép között túl nagy a kontraszt, ami ismét ellentmondásos érzéseket keltett.

Kimondottan zavaróak voltak a regény szerkezeti felépítésében azok a részek, amikor a konkvisztádor naplórészletét próbálja magyarázni Dmitrij. Sokáig úgy éreztem, hogy a számtalan kérdéssel teli, vívódó, már-már görcsösen belemagyarázott gondolatokkal semmi újat nem képes hozzátenni a XVI. századi naplóban leírt eseményekhez és azok megértéséhez. Hosszú oldalakon keresztül vártam, hogy mikor következik be valami olyan változás a történetben, ami megtöri ezt a monoton váltakozást. Szerencsére sor került erre, még hogyha nem is a várt formában: a fordító által beszerzett, a maja kultúrával és történelemmel foglalkozó szakkönyvekből származó információk, ha nem is pezsdítették fel a sztorit, de legalább érdekes adatokkal szolgáltak a majákra vonatkozóan. Ez helyenként kissé dokumentarista jelleget kölcsönzött a regénynek, amit viszont a korábbi történetvezetéshez képest mindenképpen pozitívumként könyveltem el.

Végül aztán sűrűsödni kezdenek az események Dmitrij Alekszejevics körül is – ami némiképp felpörgeti a regény cselekményét –, de ekkorra már Glukhovsky is szabadjára engedi azt, ami a Metró 2033 esetében az egyik erőssége volt: saját filozófiai gondolataival átszőve próbálja értelmezni az apokalipszis és az emberi halandóság kérdéseit. Még hogyha ezekről nem is mondhatjuk el, hogy maradéktalanul eredeti gondolatok lennének, mégiscsak egy olyan keretbe foglalják a regény egészét, ami túlmutat a maja kultúra – de egyébként bármely kultúra – szűk keresztmetszetén és egyetemes érvényű figyelmeztetésként ott lebeg az emberiség egésze számára. Mert Glukhovsky egy pillanatnyi kétséget sem hagy afelől, hogy bekövetkezik az apokalipszis – még hogyha annak időpontját nem is boncolgatja –, és az emberiségnek méltó módon kell erre felkészülnie.

A Szürkület kalandregénynek nem eléggé mozgalmas, horrornak nem eléggé véres és hátborzongató, de sci-finek vagy fantasynak sem igazán mondható. Valahol a felsoroltak keveredése a regény, de igazából nehéz lenne bármelyik műfajba is tisztán besorolni. Bármennyire is nem szerencsés az összehasonlítás, a Metró 2033-hoz képest én mindenképpen visszalépésnek éreztem. Míg az egy kiemelkedő alkotás volt a maga nemében – annak ellenére, hogy érték olyan kritikák, miszerint nem teljesen eredeti a benne megrajzolt poszt-apokaliptikus világ – a Szürkület sem cselekményét, sem az olvasó számára okozott izgalmakat tekintve nem volt képes többet felmutatni, mint a hasonló témájú és műfajú regények tucatjai. Úgy gondolom, Glukhovsky azon képessége nélkül, miszerint mélyebb filozófiai gondolatokba ágyazza regényei cselekményét, a Szürkület nem lenne több, mint egy átlagos próbálkozás a műfajon belül. Így viszont, a feltehetően hamar felejthető történeten túl mégiscsak van valami, amit az olvasó továbbvihet útravalóul.

Megveszem Dmitry Glukhovsky: Szürkület | Európa Könyvkiadó | 259 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD