Visszatérő klasszikusok az Agave-nál

Vidd hírét!
 
 

Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, amely még az életében megjelent. A június 28-án érkező kötet az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be az íróra jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel fűszerezve. A főszereplők a boldog élet álcája mögött veszélyes rögeszmék rabjai egy képtelen történetben, világvégével és eszement nézetekkel.

Július 12-én jelenik meg Lawrence Block Tánc a mészárszéken című regénye. A krimi kortárs nagymesterének ez már a kilencedik kötete Matthew Scudder, a New York-i exzsaru nyomozásaiból. Scudder ezúttal az alvilág egyik legmocskosabb szegletében, a durva pornográfia világában próbál feltárni egy olyan gyilkosságot, aminél kegyetlenebbet és aljasabbat még nem látott. A regény a sorozat egyik legjobb darabja, a megjelenése után nem sokkal megkapta a neves Edgar Allan Poe-díjat, amivel az év legjobb krimijét/thrillerét szokta kitüntetni a Mystery Writers of America.

Augusztusban folytatjuk Georges Simenon magyarul eddig még ki nem adott műveinek a megjelentetését. A hónap elején a Maigret-sorozat bővül a Maigret és az éjszaka örömei című kötettel, amit egy kis nightclub atmoszférája leng körbe végig, valamint a drogfüggők mocskos világába is betekintést nyerhetünk. Ezt követően a hónap végén A kísértetekkel elkezdett roman dur-könyvek egy újabb darabja jelenik meg, Az özvegy, ami ismét egy lelkivonulatokkal teli, mesterien megírt pszichodráma.

Folytatódik a Simenon-sorozat

Szeptember elején érkezik Rory Clements Bosszúálló című regénye – ez a 2010-es Mártír folytatása –, ami a megjelenésekor elnyerte a rangos Ellis Peters-díjat, amit a Crime Writer’s Association a legjobb történelmi kriminek ítél oda évente. Immáron a hatodik része várható majd Jeff Lindsay Dexter-történeteinek, az új könyv címe Dupla Dexter.

Szintén szeptemberben hozzuk Dan Simmons Hyperion Cantosának a harmadik kötetét, az Endymiont. Ez lesz a sorozat első olyan része, ami korábban nem jelent meg magyarul, ezért a rajongók nagy várakozásokkal tekintenek elé. S végül, de nem utolsósorban, a hónap legvégére tervezzük John le Carré Egy tökéletes kém című remekművének a kiadását is. Ez a szerző életművének egy másik kiemelkedő darabja A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém mellett, Philip Roth például nemes egyszerűséggel azt mondta róla, hogy ez a legjobb brit regény a második világháború után.


Vidd hírét!