Hamvas Bélára emlékeznek Baltonfüreden

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

Hamvas Bélára emlékeznek pénteken és szombaton Balatonfüreden emléküléssel, irodalmi beszélgetésekkel. Pénteken délután öt órakor kezdődik a megemlékezés a Tagore sétány melletti emlékparkban Hamvas Béla (1897-1968) emlékére ültetett fánál, ahol a város polgármestere köszönti az egybegyűlteket, majd beszédet mond Lepša Štulić, Szerbia követtanácsosa, ideiglenes ügyvivője. Ezt követően emlékülést rendeznek a novemberben elhunyt Sava Babić író, műfordító tiszteletére, aki Hamvas Béla valamennyi művét átültette szerb nyelvre. Fél nyolckor a Vujicsics együttes ad koncertet a Kisfaludy Galériában.


Szombaton délelőtt fél tizenegykor Fenyvesi Ottó Sava Babić életéről és munkásságáról megjelent kötetét mutatják be a Városi Múzeumban, a szerzővel Borbély János beszélget; fél tizenkettőkor túra indul a Koloska-völgyben található – Hamvas Béla által a Fák című kötetében is megörökített – hársfához. Ezt – a szervezők szándéka szerint – bográcsozással, borkóstolással egybekötött “irodalmi piknik” követi.

A Hamvas Béla Asztaltársaság az ezredforduló óta minden évben, az író születésnapja (március 23.) alkalmából ünnepséget tart a Tagore sétányon, ahol 2000-ben Sava Babić, író, műfordító kezdeményezésére ültettek fát Hamvas emlékére. A hagyományoknak megfelelően évente ráolvassák a sétányon álló hársra Hamvas Béla Fák című esszéjének egy-egy részletét, majd irodalmi előadásokkal, zenéléssel, közös borozással emlékeznek a filozófus-íróra.

Az esszé egyik fejezete, a Győző, arról a hársról szól, amely feltételezhetően a fürediKoloska – völgyben jelenleg is él. “A koloskai hárs heroikus fa. … Gyökereivel az alsó kövekbe megkapaszkodott és elkezdte a sziklát nyomni fölfelé. Amelyik kő az útjában állt azt megrepesztette. … Történhetik még vele valami, aminél rettenetesebbet nem győzött le és nem élt át? Mi az meghalni? Mi az félni a haláltól? Már nem fél.” – írja Hamvas Béla.

Hamvas Béla 1897. március 23-án született Eperjesen, evangélikus lelkészi családban. Élete során huszonöt folyóiratban publikált tanulmányt, esszét, kritikát, recenziót. Latin és görög nyelvű művek mellett németül, franciául és angolul is olvasott. 1968. november 7-én halt meg, 1990-ben poszthumusz Kossuth-díjat kapott. Az egyik írásában kifejezetten utalt arra, hogy nem tetszik neki, ha halála után valakiről társaságot, utcát vagy bármi mást neveznek el. „Újabban a halottgyalázás különös módját eszelték ki. Az elhaltaknak, amikor már nem tudnak védekezni, szobrot állítanak, nevükre emlékbizottságokat hoznak létre, még bélyeget és érméket is készítenek, és utcát neveznek el róluk.”

Forrás: MTI, Olvasoterem.com, balatonfured.hu


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •