Louise Penny az idei Agatha-díjas

A „krimi koronázatlan királynőjéről”, Agatha Christie-ről elnevezett, 1989-ben alapított Agatha-díjat huszonötödik alkalommal adták át 2013. május 4-én, Washington D.C.-ben, a Malice Domestic elnevezésű rendezvény keretében.

hirdetés

Az elmúlt hétvégén, 2013. május 4-én huszonötödik alaklommal adták át Washington D.C.-ben az Agatha-díjakat. Az Agatha-díj (Agatha Award) a klasszikus bűnügyi irodalom területén született alkotások számára létrehozott irodalmi elismerés. A díjat a hagyományos bűnügyi irodalom és krimi területén alkotó szerzők kaphatják meg, akik Agatha Christie-hez hasonló módszerekkel írnak, vagyis műveik nem tartalmaznak nyílt szexualitást, véres vagy öncélú erőszakos jeleneteket, a főszereplő pedig amatőr detektív stb. Tehát a „kemény krimi” (hard-boiled) műfajához tartozó művek nem részesülhetnek ebben az elismerésben. Az Agatha-díjat az 1989-ben létrehozott, Malice Domestic Ltd. nevű nonprofit társaság alapította, és évente adja át a Washington D.C.-ben szervezett, Malice Domestic elnevezésű rendezvény keretében.

Az Agatha-díjat hat kategóriában osztják ki: legjobb regény, legjobb első regény, legjobb történelmi regény, legjobb novella, legjobb nem fikciós mű és legjobb gyerek/ifjúsági-irodalmi mű. Olyan művek kaphatják meg, amelyek elsőként az előző naptári évben (január 1 – december 31 között) jelentek meg az Egyesült Államokban keménytáblás vagy puhatáblás kiadásban, valamint e-könyv formájában. Emellett két kategóriában különdíjat is osztanak: életmű-kategóriában 1996 óta évente van díjazott, míg a Poirot elnevezésű kategóriában olyan személyeket díjaznak, akik nem íróként járultak hozzá a műfaj népszerűsítéséhez.

A győztes művek kiválasztása a következő eljárás szerint zajlik: az előző év december 31-ig regisztrált szervezeti tagok mindegyike kap egy jelölési adatlapot, amelyet egy adott határidőig vissza kell juttatnia, megnevezve az egyes kategóriákban általa jelölt műveket. A visszaérkezett jelöléseket az Agatha Bizottság nevű testület egyenként megvizsgálja, hogy megfelelnek-e a díj követelményeinek. A legtöbb szavazatot kapott művekből kategóriánként összeállítanak egy általában öt művet tartalmazó listát, amit a Malice Domestic igazgatótanácsa elé terjesztenek végső jóváhagyásra. Ezt követően, februárban kihirdetik az egyes kategóriák szűkített listáit, ezt pedig megkapják a Malice Domestics díjátadó ünnepség résztvevői, akik titkos szavazással választják ki a legjobbakat.

Az idei díjátadó gála házigazdája Laura Lippman Edgar-, Agatha-, Anthony-, Shamus-, Barry-, Nero- és Macavity-díjas írónő volt, díszvendégei pedig Laurie R. King Edgar-, Nero- és Macavity-díjas amerikai írónő és Peter Robinson Dagger-, Anthony- és Barry-díjas kanadai író voltak. A kategóriák győztesei:

  • legjobb regény: Louise PennyThe Beautiful Mystery. Penny 1958-ban született kanadai írónő, aki már négy alkalommal (2007–2010 között megszakítás nélkül) nyerte el a legjobb regény díját. Az Agatha-díj mellett kapott Dagger-, Anthony-, Barry- és Nero-díjat is. Műveit huszonhárom nyelvre fordították le, magyarul azonban nem olvasható.
  • legjobb első regény: Susan M. BoyerLowcountry Boil.
  • legjobb történelmi regény: Catriona McPhersonDandy Gilver and an Unsuitable Day for Murder. A szerzőtől magyarul nem jelent meg semmi.
  • legjobb nem fikciós mű: John Connolly és Declan BurkeBooks to Die For: The World’s Greatest Mystery Writers on the World’s Greatest Mystery Novels. John Connolly 1968-ban született, Bram Stoker-, Barry- és Shamus-díjas ír szerző. Magyar fordításban több fikciós regénye is megjelent a Charlie Parker-sorozatból: az Arctalan démonok a General Press Kiadó Világsikerek sorozatában, a Sötét árnyak és A Fehér Út az Alexandra Kiadónál, míg A fekete angyal, a Nyugtalanság és a Halálhozók az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában. Szerzőtársa, Declan Burke egyelőre nem olvasható magyarul.
  • legjobb novella: Dana CameronMischief in Mesopotamia. A novella az Ellery Queen Mystery Magazine-ban jelent meg. Cameron 1965-ben született, foglalkozása régész, szakterülete az 1607–1760 közötti brit és új-angol kultúrtörténet. 2002-ben írta első regényét (Site Unseen), sorozathőse Emma Fielding régészprofesszor. 2007-ben Anthony-díjat, 2008-ban Agatha-díjat, 2009-ben Macavity-díjat kapott, 2010-ben pedig Edgar-díjra jelölték a legjobb novella kategóriában.
  • legjobb gyerek/ifjúsági-irodalmi mű: Penny WarnerThe Code Busters Club, Case #2: The Haunted Lighthouse. Warner amerikai írónő és tanárnő, 1998-ban Macavity-díjat, 2001-ben Agatha-díjat, 2002-ben pedig Anthony-díjat nyert.

Az életmű-díjat Aaron Elkins kapta, Poirot-díjat pedig nem osztottak az idén. Elkins szintén ismeretlen a magyar olvasók számára. Az 1935-ben született író, a törvényszéki antropológusként dolgozó Ghedeon Oliver (alias „csontvázdetektív”) főszereplésével játszódó regényeinek köszönhetően vált ismertté. A sorozat több könyvét is jelölték a műfaj néhány rangos díjára (Edgar, Anthony, Agatha, Nero). Az Edgar-díjat 1988-ban kapta meg, a Nero-díjat 1994-ben, az Agatha-díjat pedig 1992-ben, egy feleségével közösen írt novelláért.

Forrás: malicedomestic.org/agathaawards.html, Wikipedia

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD