Louise Penny kapta az Anthony-díjat

Vidd hírét!
 
 

Az Anthony-díj (Anthony Award) a bűnügyi regények szerzőinek járó egyik legrangosabb irodalmi díj, amely számos díjazott számára jelentett kitörést írói pályafutásában. A díjat 1986-ban hozták létre a Boucheron nevű nemzetközi krimifesztivál keretében. A díj névadója – akárcsak a fesztiválé – az Amerikai Krimiírók Egyesülete (Mystery Writers of America) egyik alapító tagja, Anthony Boucher (1911–1968). A díjátadóra a minden év szeptemberében, októberében vagy novemberében, más-más helyszínen megszervezett fesztivál keretében kerül sor.

Az Anthony-díjat hat kategóriában adják át: legjobb regény, legjobb első regény, legjobb eredeti puhatáblás regény, legjobb novella és legjobb nem fikciós, kritikai mű. Időnként Special Service néven különdíjat is osztanak, emellett a díjátadón ún. szabadkártyás díjak kiosztására is sor kerülhet különböző egyéb kategóriákban. A győzteseket a Boucheron Fesztiválon részt vevők szavazatai alapján választják ki, miután az előző évi fesztivál résztvevőinek szavazatai alapján összeállítják a jelöltlistákat.

A 2013. évi, sorrendben 44. Boucheronra a New York állambeli Albanyban került sor szeptember 19. és 22. között. A fesztivál résztvevői a következő szerzőket és műveket találták a díjra érdemesnek:

  • legjobb regény: Louise Penny The Beautiful Mystery. Az 1958-ban született kanadai írónő sorozatban a negyedik díjat kapja ebben a kategóriában. Hasonló bravúrt ért el az idén az Agatha-díj átadóján is, ahol ugyanezzel a regényével lett győztes. Művei több mint huszonhárom nyelven olvashatók világszerte, magyarra azonban még nem fordították le. A kategória döntősei között itt is szerepelt Gillian Flynn Holtodiglan című regénye.
  • legjobb első regény: Chris Pavone The Expats.
  • legjobb eredeti puhatáblás regény: Johnny Shaw Big Maria.
  • legjobb novella: Dana Cameron Mischief in Mesopotamia, amely az EQMM folyóirat 2012. novemberi számában jelent meg. Az 1965-ben született Cameron, ezzel a novellájával idén elnyerte az Agatha-díjat is. Foglalkozása régész, szakterülete az 1607–1760 közötti brit és új-angol kultúrtörténet. 2002-ben írta első regényét (Site Unseen), sorozathőse Emma Fielding régészprofesszor. Nem ez az első díja, hiszen 2007-ben Anthony-díjat, 2008-ban Agatha-díjat, 2009-ben Macavity-díjat is kapott, 2010-ben pedig Edgar-díjra jelölték a legjobb novella kategóriában.
  • legjobb kritikai (nem fikciós) mű: a John Connolly és Declan Burke szerkesztésében megjelent Books to Die For: The World’s Greatest Mystery Writers on the World’s Greatest Mystery Novels.

Az Anthony-díj korábbi győzteseinek listája sem kevésbé rangos szerzőket tartalmaz, mint összeállításunk első részében ismertetett két díjé, sőt van olyan szerző is, akinek mindhárom díjat sikerült begyűjtenie. Néhány nagyobb név a korábbi díjazottak közül: Jonathan Kellerman, Thomas Harris, Nancy Pickard, Patricia Cornwell, Peter Lovesey, Nevada Barr, Caleb Carr, Harlan Coben, Michael Connelly, Lee Child, Dennis Lehane vagy Stieg Larsson.

Szintén a Boucheron keretében kerül átadásra minden évben két másik – az előzőekhez képest kevésbé ismert – bűnügyi irodalmi díj is, a Macavity és a Shamus. A Macavity-díjat (Macavity Awards) a Mystery Readers International (Nemzetközi Krimiolvasók) nevű szervezet tagjainak szavazatai alapján ítélik oda négy kategóriában – legjobb regény, legjobb első regény, legjobb nem fikciós mű és legjobb novella, újabban pedig a Sue Feder Emlékdíjat is ennek keretében adják át. Az idei győztesek két kategóriában – legjobb regény és legjobb nem fikciós mű – megegyeznek az Anthony-díj azonos kategóriáinak győzteseivel, a legjobb első regényért járó debütdíjat Daniel Friedman Don’t Ever Get Old című könyve kapta, a legjobb novellának pedig Barb Goffman The Lord Is My Shamus című írását találták az olvasók. A Sue Feder Emlékdíj nyertese Charles Todd, An Unmarked Grave című regényével.

A Shamus-díjat (Shamus Awards) a Private Eye Writes of America (PWA) nevű szervezet ítéli oda olyan detektívregényekért, amelyeknek főszereplője nem rendőr vagy titkosügynök, hanem magánnyomozó vagy hasonló, hivatásos nyomozói szakma képviselője (ügyvéd, újságíró, stb). A győzteseket az 1981-ben alapított PWA testületének tagjai választják ki, általában öt – de van olyan év, amikor több – kategóriában. A 2013-as díjakat a következő kategóriákban adták át:

  • a The Eye elnevezésű életmű-kategória: a győztes Loren D. Estleman, 1952-ben született amerikai író, aki korábban négyszer nyerte el a Shamus-díjat valamelyik kategóriában.
  • legjobb keménytáblás regény: a győztes Robert Crais: Taken című regényéért. Az 1953-ban született amerikai szerzőnek több regénye is olvasható magyarul: Voodoo folyó, Kétperces szabály, Rémálmok városa, A rettegés háza. Utóbbit meg is filmesítették: 2005-ben mutatták be a Túszdráma című filmet Bruce Willis és Kevin Pollak főszereplésével.
  • legjobb első regény: Michael Sears Black Fridays.
  • legjobb eredeti puhatáblás regény: Alison Gaylin And She Was.
  • legjobb novella: John Shepphird Ghost Negligence. A novella az AHMM című folyóirat 2012. július-augusztus számában jelent meg.
  • legjobb indie regény: Paul Marks White Heat.

Egy érdekesség a két részes összeállításunk végére: van egy szerző, aki a két cikkben felsorolt öt díj közül mindegyiket megkapta írói pályafutása során. Nem más, mint az 1956-ban született amerikai Michael Connelly, akinek több regénye is megjelent magyarul az Alexandra Kiadó gondozásában. A hazugság csapdájában című regényéről mi is írtunk az Olvasóteremben. Az öt említett díj mellett Connellyt kitüntették a műfaj talán legrangosabb díjának számító Edgar Allan Poe-díjjal, valamint a Nero-díjjal is.

Források: bouchercon.info, mysteryreaders.org, thrillingdetective.com, Wikipedia


Vidd hírét!