SKB: Stieg Larsson vs. Håkan Nesser

Larsson poszthumusz kapott minden irodalmi díjat, a svéd szerző sajnos nem érhette meg a Millennium-trilógia fantasztikus sikerét. Nesser egyelőre csak négy díjat tudhat magáénak: háromszor lett övé az év legjobb svéd krimije. Melyikük jobb író?

hirdetés

A Stieg Larsson kontra Håkan Nesser összecsapással kezdetét veszi az utolsó nyolcaddöntő. Ez december 9-én, hétfőn este, közép-európai idő szerint 20 órakor ér véget. Az ebben az időpontban leolvasott állás dönt. Döntetlen esetén pontosan egy órás hosszabbítás következik. Ha az is döntetlent eredményez, akkor sorshúzással választjuk ki a továbbjutót – bár erre a nyolcaddöntők során még nem került sor. A szabály változatlan: a képre adott Like / Tetszik azt jelenti, hogy Larssonra szavazol, a Share / Megosztás pedig azt jelenti, hogy Nesserre adod le a voksodat.

Stieg Larsson: Larsson képezi a kivételt ebben a játékban, ő az egyetlen író a mezőnyben, aki már nem él, de nem mertük őt kihagyni, mert félő volt, hogy a Millennium-trilógia rajongói a fejünket fogják követelni. Larsson az alfa és az omega, noha egyértelműen nem ő találta fel sem a krimit, sem a skandináv krimit, és nem, a spanyolviaszt sem. A skandináv krimi műfajáról viszont nem beszélhetünk úgy, hogy megkerüljük a nevét – a műfaj feltehetően az ő regényeinek köszönhetően indult (újra?) világhódító útjára. Larsson 2004-ben hunyt el, 50 évesen. Nem érhette meg a Millennium-trilógia elképesztő sikerét: a regényei kilenc rangos díjat kaptak világszerte, és valamennyit a szerző halála után.

Håkan Nesser: A szintén svéd nemzetiségű Nessert a hazájában tanárként is tisztelik. Első regénye 1988-ban jelent meg, a világsikert a Van Veeteren főfelügyelőről szóló regénysorozata hozta meg számára, a széria első kötetét 1993-ban adta ki, azóta további kilencet írt mellé, ötöt pedig Barbarotti felügyelő ügyeiről. A Van Veeteren-sorozat kilenc kötetéből Svédországban tévéfilm készült, a széria első két kötete magyarul is megjelent, természetesen az Animus Kiadó gondozásában. Nesser háromszor kapta meg a legjobb svéd kriminek járó díjat, 2000-ben pedig Üvegkulcs-díjat kapott a sorozat hetedik kötetéért.

Figyelem! A játék során mindig csak egy képet “lájkolsz” vagy “osztasz meg”, ahogyan azt egyébként feltehetően megteszed naponta több tíz vagy száz képpel – vagy éppen nem, embere válogatja. A lényeg: nem kérjük, hogy a játékban való részvétel feltételeként mindenekelőtt lájkold az oldalunkat. A játékban való részvételnek egyetlen feltétele van: rendelkezned kell facebook-fiókkal. Anélkül sajnos nem tudsz részt venni a játékban. Van egy másik apróság is, bár hangsúlyozzuk, hogy ez nem egy szigorú feltétel: a megosztásokat (Share) csak akkor tudjuk követni, ha a képet publikusan, mindenki számára láthatóan (nem csak a baráti körödnek vagy ismerőseidnek láthatóan) osztod meg. (Ezt minden egyes megosztásnál is külön állíthatod.) Ha az általad eszközölt megosztás nem publikus, úgy mi nem látjuk a nevedet, így kisorsolni sem tudunk nyertesként. Ezzel együtt jogodban áll megosztani csak az ismerőseidnek a képet – tegyük fel, hogy mindenképp Lehtolainent szeretnéd továbbjutóként látni, és nem érdekel a nyeremény, nos ez esetben eljárhatsz így is. A voksod számítani fog, de nem lesz mögötte név.

A nyolcaddöntőket követően az Animus Kiadó felajánlásának köszönhetően két, egyenként három kötetet tartalmazó könyvcsomagot fogunk kisorsolni azok között, akik a nyolcaddöntők valamelyikén valamilyen (követhető) formában voksoltak, azaz lájkolták vagy (publikusan) megosztották a képet. A kék ág négy mérkőzésének voksolóira jut egy hármas könyvcsomag, a fehér ágra ugyanígy. Elég csak a nyolc meccs egyikén voksolni, és máris esélyed van az egyik könyvcsomagra, de ha mindkét ágon szavazol (lájkolsz vagy megosztasz), akkor mindkét könyvcsomagra pályázhatsz. Az esélyeidet csak növeled, ha minden meccsen szavazol, hiszen itt ér a duplázás. Az első nyerteseket a nyolcaddöntők után, kedden, december 10-én sorsoljuk ki.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD