SKB: Mons Kallentoft vs. Arne Dahl

Vidd hírét!
 
 

A nyolcaddöntőket követően két nyertest hirdettünk, ők egy-egy háromkötetes könyvcsomagot nyertek, ráadásul tetszés szerint válogathatnak az Animus Kiadó skandináv krimijei közül – természetesen a készlet erejéig. Érdemes tehát velünk játszani, a negyeddöntőket követően szintén megjutalmazzuk két játékos kedvű olvasónkat, ők is három-három könyvet nyerhetnek majd az Animus Kiadótól.

A negyeddöntők első összecsapása teljes mértékben svéd: azt kell eldöntenetek, hogy Mons Kallentoft avagy Arne Dahl jobb krimiszerző. A szabály ugyanaz: ha az alábbi képre LIKE-ot nyomsz, azzal Kallentoftra szavazol, ha viszont megosztod a képet, akkor Dahlra voksolsz. A mérkőzés december 12-én, csütörtökön este, közép-európai idő szerint 20 órakor ér véget. Ha 20 órakor döntetlen az állás, egy órás hosszabbítás következik, és ha még a ráadás sem dönt, akkor sorsolunk.

Mons Kallentoft: Kallentoft tizennégy évesen kezdett ismerkedni az irodalommal, amikor egy sportsérülés ágyhoz kötötte. Fiatalon Kafkát, Hemingwayt és Orwellt olvasott. Dolgozott a reklámiparban, volt újságíró, élt Madridban is. Első regényének, a Pesetasnak a cselekménye is a spanyol fővárosban játszódik, drogdílerekről és bankrablókról szól. Hírnevet a Malin Fors-sorozattal szerzett magának. Eddig hét regényt írt Forsszal a főszerepben, ezek 28 országban jelentek meg világszerte. Magyarul egyelőre kettő olvasható, Véres tél és Halálos nyár, mindkettő a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.

Arne Dahl: Dahl az egyetlen skandináv író, aki egyaránt megkapta a Német Krimi Díjat és a dán krimiírók elismerését, a Palle Rosenkrantz-díjat. Legújabb regényével (Viskleken) a Legjobb Svéd Krimi címet is elnyerte. Magyarul Misterioso című krimije olvasható, a Scolar Kiadónál jelent meg. Dahlról tudni kell, hogy igazi nevén, Jan Arnaldként szépirodalmi műveket ír, irodalmi kritikus és a Dagens Nyheter egyik állandó rovatvezetője. Krimijeiből tíz részes tévésorozat készült, amelyet Svédországon kivül Németországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is vetítettek.

A negyeddöntőkben egyébként ígéretes meccsekre van kilátás, a kék ágon Mankell és Nesbø közül kell majd kiválasztani az egyik elődöntőst, a fehér ágon Jussi Adler-Olsen Stieg Larssonnal mérkőzik. Íme a két táblázat:

 

 

A negyeddöntőket követően az Animus Kiadó felajánlásának köszönhetően két, egyenként három kötetet tartalmazó könyvcsomagot fogunk kisorsolni azok között, akik a negyeddöntők valamelyikén valamilyen (követhető) formában voksoltak, azaz lájkolták vagy (publikusan) megosztották a képet. A kék ág két mérkőzésének voksolóira jut egy hármas könyvcsomag, a fehér ágra ugyanígy. Elég csak a négy meccs egyikén voksolni, és máris esélyed van az egyik könyvcsomagra, de ha mindkét ágon szavazol (lájkolsz vagy megosztasz), akkor mindkét könyvcsomagra pályázhatsz. Az esélyeidet csak növeled, ha minden meccsen szavazol, hiszen itt – a többi játékunkkal ellentétben – ér a duplázás.


Vidd hírét!