Gaiman új regénye lett az év könyve Angliában

Neil Gaiman új regénye, az Óceán az út végén hatalmas sikert aratott 2013-ban. Portsmouth-ban utcát neveztek el a könyv címe után, a legjobb hangoskönyv kategóriában Brit Nemzeti Könyvdíjat nyert, most pedig az év könyvének választották.

Neil Gaiman Óceán az út végén című regényét választották Nagy-Britanniában a 2013-as év legjobb könyvének. Az elismerés valóban nagy szó, hiszen az év könyvét a briteknél az olvasók választják. Gaiman új fantasy regényével, amely magyarul a nemzetközi megjelenéssel egy időben, 2013 júniusában jelent meg, olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint Kate Atkinson, Gillian Flynn és Sophie Hannah.

Neil Gaiman

Gaiman a regény sikerét látva elmondta, hogy még soha nem írt olyant, amely ennyire közel állt volna hozzá, mint az Óceán az út végén. Az emlékekről, a mágiáról, a gyermekkor félelmeiről és veszélyeiről szól, mondta az író, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy másnak is tetszeni fog az, amit írt. Csodálatos dolog látni, hogy ilyen sokan elolvasták, szerették, és másokat is rávettek, hogy vegyék a kezükbe a könyvet, tette hozzá. Megnyerni a Nemzeti Könyvdíjat szenzációs érzés volt; látni azt, hogy az Óeán az út végént az olvasók az év könyvének választják, elmondhatatlan örömöt okozott – lelkendezett Gaiman, és megköszönte mindenkinek, aki szavazott.

A regény főszereplője egy temetés alkalmával tér vissza gyerekkora színhelyére, egy sussexi kisvárosba. A világ zajától menekülve, mintegy belső ösztöntől hajtva keresi fel a Hempstock-házat. Itt mintha megállt volna az idő: rátörnek az emlékek, felvillantva gyerekkora egyik legemlékezetesebb fejezetét. A hétéves szülinapi zsúrja után indult minden, amikor az ajándékba kapott kiscicát, Pelyhest elgázolta egy opálbányász. Akit nem sokkal később, a család autójában holtan találtak – öngyilkos lett. Hősünk a helyszíneléskor ismerkedett meg a tizenegy éves Lettie Hempstockkal. A lánnyal, aki a földút végén levő házban lakott anyjával és nagyanyjával, talán már ősidők óta. Három generáció, akik ismerik az idő minden rezdülését, ősi titkok birtokosai és csodálatos varázslatokra képesek. – Olvasd el az Olvasoterem.com kritikáját!

A Brit Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award) kategóriánként a National Book Awards Academy tagjai szavazzák meg. A jelöltlistákat egy körülbelül 50 főből álló szakértői csoport készíti, ők a könyvipar szereplői közül kerülnek ki. Ezt követően több mind 750-en szavaznak, minden személy kategóriánként egyetlen könyvre voksolhat. A legtöbb szavazatot begyűjtő könyv nyeri az adott kategóriában a díjat. 2013-ban tíz kategóriában osztottak díjakat. Jelenleg az angol Specsavers optikai cég a díj szponzora, innen a hivatalos elnevezés: Specsavers National Book Awards.

Az Év Könyve díjat már nem a zsűri tagjainak, hanem az olvasók szavazata alapján ítélik oda. Szavazni az egyes kategóriák győztesére lehet. 2013-ban Neil Gaiman Óceán az út végén című regénye olyan könyveket előzött meg, mint a már magyarul is olvasható Én vagyok Malala (a non-fiction kategória győztese), a Holtodiglan Gillian Flynntől (az Év Nemzetközi Szerzője kategória legjobbja) vagy az Év Krimijének választott The Carrier Sophie Hannah tollából.

Forrás: Specsavers National Book Awards

 

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD