Steven Saylor: A holtak méltósága

Írta : Steven Saylor
Eredeti cím : A Twist at the End
Eredeti kiadás : 2000
Magyar cím : A holtak méltósága
Fordította : F. Nagy Piroska
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 621
100
Vidd hírét!
 
 

Steven Saylor vett egy megtörtént, valamelyest dokumentált bűnügyet, egy valós irodalmi személyt, és megvizsgálta, hogy a kettőt miként lehet összekapcsolni. Pofonegyszerűen: abban az évben, amikor egy (vagy több) gyilkos szedte az áldozatait a Texas állambeli Austinban, William Sydney Porter is a városban élt. A kettőt összegyúrta; a történelem, az irodalom és Saylor élénk fantáziájának keverékéből született A holtak méltósága. Az író 2000-ben azért hagyta félbe a Roma Sub Rosa-sorozatát, hogy megírhassa ezt a regényt. Noha a Gordianus-regényeket is szeretjük, annak nagyon örülnénk neki, ha az ókori nyomozót sűrűbben tennél félre, ha közben ilyen regények születnek.

A tények: 1884. december 30. és 1885. december 24. között a Texas állambeli Austinban nyolc nőt (közöttük két fehér bőrű nőt) és egy fekete bőrű férfit gyilkoltak meg brutális kegyetlenséggel, bár a többes szám használata nem teljesen megalapozott, hiszen minden kétséget kizáróan a mai napig nem tudták megállapítani, hogy egy vagy több személy követte-e el a gyilkosságokat. (Van olyan feltételezés is, hogy Austinban ugyanaz a személy gyilkolt, mint aki három évvel később Londonban Hasfelmetsző Jack néven vált hírhedtté.) Az áldozatokat éjszaka, álmukban érte a támadás, de ötöt közülük kint, a szabadban mészárolt le a tettes, miután kihurcolta az ágyukból. A gyilkosságsorozat két fehér nő lemészárlásával ért véget 1885 karácsonyának éjszakáján. A Cselédírtók kifejezést az O. Henry néven ismertté vált William Sydney Porter használta egy 1885. május 10-én keltezett levelében, amelyet az egyik barátjának írt.

Bizony, William Sydney Porter is Austinban élt ez időben, és mi még mindig a tényeknél tartunk. Saylor Porter alakját állította a regény középpontjába, tulajdonképpen az ő története által meséli el a borzalmas gyilkosságsorozatot – ahogy a regény angol alcíme is mutatja: A Novel of O. Henry. Saylor persze élt az írói fantázia adta lehetőségekkel, és itt-ott átírta O. Henry élettörténetének ezen szakaszát. Több elemet is meghagyott (például azt, hogy abban az időben a Texasi Állami Földhivatalban dolgozott, mint műszaki rajzoló, vagy hogy nagyon jó énekes hírében állt, s később egy Athol Estes nevű lánynak udvarolt, akit feleségül is vett, vagy hogy egy időben gyógyszerészként kereste a kenyerét, s hogy Austinba való megérkezése utána bizonyos Harrelléknél lakott – lásd: portrénk O. Henryről), de fiktív szálakkal is színesítette a regényt. Porter a valóságban nem ismerte az utolsó áldozatot, Eula Philipset, nem volt szerelmes belé, nem volt kapcsolata a nővel, de ami a legfontosabb: 1898-as távozását követően soha többé nem tért vissza Austinba, mint ahogyan az a regényben történik.

AJÁNLOTT OLVASNIVALÓ

Portré: O. Henry alias William Sydney Porter
William Sidney Porterként született egy észak-karolinai ültetvényen, és eredetileg gyógyszerésznek tanult. A diplomájának később nagy hasznát látta: amikor Texasban sikkasztás miatt börtönbüntetésre ítélték, három év alatt egyetlen éjszakát sem töltött cellában, mert a fegyház kórházában dolgozott, mint gyógyszerész.

A regényben két szál fut egymással párhuzamosan: az egyik 1885-ben játszódik Austinban, a gyilkosságok idején, amikor Porter is a városban él. A másik 1906-ban játszódik, és ez arról szól, hogy Porter egy titokzatos férfival vonaton utazik vissza Austin felé, miután az illető levelet hozott a számára Texasból egy régi ismerősétől. A texasi ismerős a levélben azt üzeni, hogy feltétlenül látogassa meg a farmján, mert úgy véli, hogy rájött az 1885-ös gyilkosságsorozat nyitjára. Az 1906-os szál négy rövid fejezetből áll (valamennyi az egyes részek végét zárja), a cselekmény jelentős része tehát 1885-ben játszódik. Porter az elején csak döbbent szemlélője annak a káosznak, amit a gyilkosságok az amúgy álmos texasi városban okoznak, de aztán érezhetően részese lesz az egésznek, hiszen fülig belezúg a férjezett Eula Philipsbe. Hogy ő is az áldozatok listájára kerül, az már a regény legelején nyilvánvalóvá válik az olvasó előtt, de a mikéntre és a miértre a válasz várat magára, s közben az olvasót magával ragadja Steven Saylor lehengerlő stílusa.

Igen, Saylor úgy volt képes megírni ezt az amúgy elég véres történetet, hogy a legvégén az összkép kellemes marad. Bár Porter a regény főszereplője, néhány fejezet erejéig “magára hagyja” hősét, és más szemszögből, más figurák szereplésével szövi tovább a történetet. Így kapunk hihetetlenül élő, korhű képet az 1880-as évek Austinjáról, az akkori szokásokról, a társadalmi viszonyokról, a különböző társadalmi rétegek közötti surlódásokról és az együttélésről. Nagyon életszerű képekkel rajzolja meg a polgárosiasodó Austint, betekintést nyerünk a törvényhozásba, egy jelenet által szemtanúi lehetünk egy törvényjavaslat benyújtásának, ezáltal megismerhetjük a kor emberének felfogását, észjárását, az élet fontos kérdéseihez való viszonyulását, a feketék szerepét a társadalomban, az ő sorsukat egy olyan világban, amelyben hivatalosan ugyan törvényen kivülre helyezték a rabszolgaság intézményét, a valóságban azonban meglehetősen nehéz körülmények között élték a mindennapjaikat: lenézték, kiközösítették, a társadalom peremkerületére száműzték, és gyakorlatilag burkoltan még mindig üldözték őket. Porter természetesen nincs jelen minden jelenetnél, így a gyilkosságokat bemutató részeknél sem. Ezek amúgy a regény legvéresebb részei, és nem biztos, hogy széplelkűeknek nyugodt lelkiismerettel tudom ajánlani, de nem ezek dominálnak a könyvben, ne higyjünk a borítónak.

Steven Saylor O. Henryhez méltó regényt írt William Sydney Porterről és az 1885-ös gyilkosságsorozatról. A valóságos történeteket és személyeket úgy szőtte bele a regénybe, hogy egyetlen pontján sem érezni valamiről, hogy fölösleges volna. Minden pontosan illeszkedik a helyére. Ezektől lesz színes és hiteles a történet. O. Henryhez sajnos nem tudom hasonlítani, de úgy vélem, hogy jellemábrázolás terén nincs szégyenkeznivalója Saylornak, és a végére tartogatott csavarral minden bizonnyal maga Porter is elégedett lenne.


Vidd hírét!