Flynn átírta a Holtodiglan végét

Gillian Flynn írja a Holtodiglan filmváltozatához a forgatókönyvet a saját regénye alapján; David Fincher rendező kérésére teljesen átírta a történet végét.

hirdetés

Na, ugye, hogy megmondtuk? A Holtodiglanról írt kritikánkban tulajdonképpen csak a befejezést kifogásoltuk, akkor erről így írtunk:

A regény befejezése túlságosan lágyra sikerült, bár az ízlések persze e téren is különbözhetnek. Érzésem szerint Flynn egy merészebb befejezést is választhatott volna (mint mondjuk Bruce A. Evans a Mr. Brooks c. filmhez), mert ez így ráhagyja ugyan néhány kérdés válaszát az olvasóra, de mégis határozottan s némileg megalkudva zárja le a történetet.

A regény alapján David Fincher, A tetovált lány rendezője készít filmet, amelyet az előzetes tervek szerint októberben mutatnak be az Egyesült Államokban. A rendező kérésére most Flynn, aki egyébként a film szkriptjéért is felel, átírta a forgatókönyv harmadik részét, és ezáltal teljesen új befejezést adott neki. Fincher állítólag azért kérte ezt, mert úgy véli, hogy nem túl szerencsés görcsösen ragaszkodni az alapanyaghoz. A tetovált lány esetében szinte szó szerint vitte a vászonra a regényt, s bár a film a kritikusok körében nagy sikert aratott, a mozik pénztáránál nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A rendező és az alapanyag: David Fincher és a Gone Girl

A Holtodiglan új befejezését az Entertainment Weekly januári borítója leplezte le, amelyen a két főszereplő látszik egy halottas ház asztalán. (Nem árulunk el nagy dolgot, ha azt mondjuk, hogy a regényben a végén szó sincs hullaházról.) A lap (amelyiknél korábban Flynn is dolgozott) megkereste a Twentieth Century Fox stúdiót, hogy exkluzív anyagot kérjen a forgatásról. A stúdió nem zárkózott el a kéréstől, sőt a januári borítóhoz a képet maga Fincher készítette.

Az Entertainment Weekly januári borítója – milyen befejezése lesz a filmnek?

Ben Affleck, aki a vásznon majd a feleségét kereső Nicket alakítja, állítólag el volt képedve az új befejezéstől. Azt mondta, hogy Flynn szó szerint kukába dobta a regény harmadik részét, és teljesen újat írt helyette. Az írónő azt nyilatkozta, hogy élvezet volt újraírni a regény befejezését. Mi lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy vajon milyen lesz így a történet vége.

Forrás: EW, Variety. A cikkhez a főoldalon használt fotót Anne Ryan készítette.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD