Walter Ghidibaca: Minden jó, ha a vége rossz

Walter Ghidibaca 2010-ben megjelent könyve börtönnapló, a román újságíró oroszországi börtönökben eltöltött nyolc hónapjának a történéseit meséli el.

Walter Ghidibaca kolozsvári újságíró és társa, Traian – akit jóformán nem is ismert rendesen – 2006 második felében vágott bele egy merész vállalkozásba: egy huszonkét éves Dáciával harminc nap alatt szeretnének eljutni Romániából Oroszország távol-keleti csücskébe, a Csendes-óceán partján található Vlagyivosztokba, miközben kézi kamerával rögzítenék az út fontosabb eseményeit, egy szibériai úti dokumentumfilm elkészítése céljából. Az út nem teljesen problémamentes, hiszen az orosz hatóságokkal néhányszor nem komoly, de mindenképpen zavaró összetűzésbe kerülnek, ráadásul folyamatosan az az érzésük, hogy követik őket. Walter fejéből egy idő után elég szokatlan magyarázat születik erre: úgy gondolja, hogy egy megrendezett valóságshow szereplőivé váltak, és valakik úgy döntöttek – értesülve nagyszabású vállalkozásukról –, hogy folyamatosan figyelik és filmezik őket.

Mivel Walter egyre inkább meg van győződve arról, hogy útitársa, Traian is részese az összeesküvésnek, és állandóan az ő mozdulatait utánozza, hogy konfliktust szítson, egy idő után a két férfi között megromlik a viszony. Ennek ellenére szerencsésen megérkeznek a célállomásra, sőt onnan eljutnak a Moszkva melletti seremetyevói repülőtérre is. Itt azonban már annyira kiéleződik a kettejük közötti konfliktus, hogy Traian egyszerűen otthagyja Waltert. Aki több mint harminc órás ébrenlét után, enyhe alkoholos befolyásoltság alatt elköveti élete legnagyobb baklövését: a hátizsákja tartalma felől érdeklődő rendőrnek csak úgy odaveti, hogy bomba van a zsákban. Ezzel egy nyolc hónapig tartó kálvária indul el számára: előbb vizsgálati fogságba helyezik egy moszkvai börtönbe, majd az orosz büntető törvénykönyv 207-es cikkelyére – hamis terroristainformációk terjesztése – hivatkozva nyolc hónap munkatáborban letöltendő börtönbüntetésre ítélik. Három orosz börtönben üli le büntetését, orosz és külföldi elítéltek között, minimális orosz nyelvtudással, miközben mindvégig meg van győződve arról, hogy továbbra is egy valóságshow része az egész. Lassan már minden körülette levő mozdulatot vagy szokatlan összefüggést a show részeként értelmez, úgy gondolja, hogy minden meg van rendezve, és emiatt is borzasztó nehezen viseli, amikor várt szabadulása és a feltételes szabadlábra helyezés nem következik be, hanem le kell töltenie a rá kiszabott büntetést.

A román újságíró, Walter Ghidibaca könyve egy útinapló és börtönnapló keveredése, első ránézésre érdekesnek tűnő próbálkozás egy nem teljesen hétköznapi személyes élmény dokumentálására. Az egyes szám első személyben elmesélt történetet a szerző a tényállás ismeretesével indítja: az első két fejezetben vázolja, hogy miért kerül az orosz rendőrség őrizetébe és mivel vádolják. Aztán pedig további hetvenkét fejezeten keresztül kronológiai sorrendben meséli el a történteket, az Oroszországba való belépésüktől a vlagyivosztoki érkezésen, majd a börtönbe kerülésen keresztül a szabadulásig.

A könyv ötlete kiváló, főként, hogy megtörtént eseményeken alapszik. Ha valakivel ilyesmi történik, azt hiba volna nem papírra vetni. Főként, ha az illető újságíró. Csakhogy talán pont emiatt is nagyobb az elvárás a kivitelezést illetően, az ember azt gondolná, hogy a szórakozás garantált lesz. Sajnos Ghidibaca könyve egy percig sem volt képes rendkívülit nyújtani. Annak ellenére sem, hogy eléggé részletesen írja le a börtönben eltöltött hónapokat – valószínű minden lényeges történésre kitérve –, plusz a humorérzékét is sikerül megőriznie. Megismerhetjük az orosz igazságszolgáltatás és büntetés-végrehajtás működését, bepillantást nyerhetünk a kenőpénzrendszerbe, amely a rendőröktől, az ügyvédeken keresztül a börtönőrökig mindenkit jellemez, de ebből sem derül ki semmi szokatlan. E téren azt hiszem, hogy Oroszország és Ghidibaca Romániája között alig van különbség – legfeljebb nagyságrendi –, így semmiféle „sajátosan orosz specialitás” nem süt át a könyv lapjaiból.

Ami viszont még inkább hiányzik a történetből, az a feszültség, az izgalom, ami képes az olvasót magával ragadni, a könyvet letehetetlenné tenni. Nagyon hamar unalomba fullad az egész mesélés, a történet legnagyobb konfliktusa a kiinduló momentum, a repülőtéri ballépés marad. Mivel az már a fülszövegből is egyértelmű, hogy a börtönben töltött időszak nyolc hónap – se nem több, se kevesebb –, a történetet a monotóniából esetleg kizökkenteni képes bírósági tárgyalás vagy feltételes szabadlábra helyezés körüli hercehurca is besimul a középszerűségbe, és a belőle adódó izgalmak hamar lelohadnak. Talán az egyetlen, ami az olvasó érdeklődését képes fenntartani, az a végkimenetel körüli homály: a mindvégig ott lebegő kérdés, hogy a narrátor és főszereplő Walter által képzelt valóságshow létezik avagy sem? De mire a könyv végére ér az olvasó, szinte már nem is érdekli a válasz – amit egyébként nem kap meg egyértelműen –, akkorra már teljesen elege van Walter viselkedéséből, abból, hogy mindenben a valóságshow rendezőinek a mesterkedéseit véli felfedezni, némelyik cellatársát jól felkészített színésznek gondolja, és gyakorlatilag képtelen szembenézni a valósággal. Annyira zavaró egy idő után ez a hozzáállás, hogy a saját meggondolatlansága áldozataként drámai helyzetbe kerülő szerzővel szembeni kezdeti rokonszenvet felváltja egyfajta ellenszenv, lassan úgy érzi az ember, hogy teljesen jogosan és megérdemelten került börtönbe, és már az egészet elindító konfliktus abszurditása sem képes ennek az ellenkezőjéről meggyőzni. Talán csak azért nem kívánja, hogy bárcsak kétszer ennyi időre csukták volna le, mert ez a képzelt valóságshow meghosszabbítását jelentette volna.

Egyszóval Ghidibaca valahol nagyon mellényúlt az élményei papírra vetésében, és nem volt képes kiaknázni a témában rejlő lehetőségeket. Ízetlen lett az egész, nincs meg benne egy dokumentumregény feszessége, alapossága és összeszedettsége, ugyanakkor egy szépirodalmi vagy szórakoztató irodalmi regény erősségei, az olvasás igazi élményeit adó fűszer is hiányzik belőle. A kettő között lavírozva szépen végigvezeti az olvasót az egy plusz nyolc hónap eseményein, de kevés élménnyel hagyja őket. Egy adott ponton az lehet az érzésünk, hogy a könyv megírásának kizárólagos célja a szerző nevének megismertetése a romániai közvéleménnyel, pontosabban – mivel az eseményekről a román napilapok többször is tudósítottak – az ügy körül leülő érdeklődés újraszítása. Számomra egyértelműen csalódás volt, legalábbis az előzetes várakozásaimhoz képest.

Megveszem Walter Ghidibaca: Minden jó, ha a vége rossz | Geopen Könyvkiadó | 436 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

  • hogyhogynem

    Nem értek egyet a cikkíróval. Számomra nagyon is letehetetlen volt a könyv.
    Lehet, hogy sokkal többet is kihozhatott volna a történetből, de amennyit sikerült, azért is kár lett volna, ha inkább magában tartja. Nekem egyedül a vége volt úgymond hiányos. Szerettem volna többet megtudni a szabadulása után eseményekből, arról, hogy mi lett vele, próbált-e valamilyen jogorvoslati lehetőséggel élni, bár feltételezem senki nem foglalkozott volna a kálváriájával. Ha valaki szereti az egyes szám első személyben íródó történeteket, akkor semmiképpen se tántorítsa el ez a cikk, mert egyénenként változó, hogy mit ítélünk meg jó könyvnek. Nálam ez: 10/8.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD