Magyarul is megjelent a francia könyvsiker

Hogyan ír az ember világhírű könyvet? - tépelődik nem egyszer Marcus, a regény főszereplője. Hát éppen így, ahogy az ő megalkotója, Joël Dicker tette 27 évesen.

hirdetés

Június 3-tól magyarul is olvasható Az igazság a Harry Quebert-ügyben című regény a Göncöl Kiadó jóvoltából. Szerzője, Joël Dicker minden idők egyik legfiatalabb francia irodalmi díjasa: alig 27 évesen kapta meg a Francia Akadémia regénynagydíját. A svájci író második könyve, Az igazság a Harry Quebert-ügyben a csak Európában eddig eladott kétmillió példánnyal maga mögött hagyta A szürke ötven árnyalatát és Dan Brown Infernóját is. A könyv május elsején debütált Nagy-Britanniában, ahol a kritikusok vagy magasztalták, vagy lehúzták, de közömbös senki nem maradt; az Egyesült Államokban pedig május 27-én jelent meg, a Penguin kiadásában.

A letehetetlen, mesteri krimi a műfaj legjobb Simenon-i hagyományait és David Lynch egykori kultsorozatát, a Twin Peakset idézi. Dicker atmoszférateremtő ereje megeleveníti az álmos amerikai vidék lakóit, a nyugalmazott rendőrfőnöktől a Harley Davidsont bütykölő lelkészig, a megkeseredett egykori szexbombától a nyers modorú nyomozóig, a jellegzetes kisvárosi helyszíneket, az olajszagú hamburgervendéglőtől a lefutott filmeket játszó moziig, a filléres cukorkát árusító vegyesbolttól a deszkaházak vendégmarasztaló tornácáig és a New Hampshire-i tengerpartig. Az igazság a Harry Quebert-ügyben azonban nem csak egy 670 oldalas bűnügyi regény, hanem elmélkedés a kortárs amerikai társadalomról, az irodalomról, az igazságszolgáltatásról és a média jelenkori állapotáról.

A világsikerre való tekintettel a megfilmesítés jogára máris lecsapott a Warner Bros. A film megrendezésére A Da Vinci-kód és az Egy csodálatos elme Oscar-díjas rendezőjét, Ron Howardot sikerült megnyerniük.

Joël Dicker svájci származású francia szerző. Genfben született 1985. június 16-án. Iskoláit szülővárosában végezte, majd ugyanitt jogot tanult, 2010-ben diplomázott a Genfi Egyetemen. Tíz éves korában megalapította a La Gazette des animaux című magazint, amelyet hét évig vezetett, és amelynek köszönhetően megkapta a Cuneo természetvédelmi díjat, továbbá a La Tribune de Genève kikiáltotta Svájc legfiatalabb főszerkesztőjének.

Első irodalmi sikerét a Le Tigre című harminchárom oldalas novellája jelentette, amelyért a 2005-ben Lausanne-ban elnyerte a 15–20 év közötti fiatal írók nemzetközi díját. Öt évvel később, 2010-ben megkapta a genfi írók díját a Les Derniers Jours de nos pères (Apáink utolsó napjai) című első regényéért.

A szerző: a svájci születésű francia Joël Dicker

Az igazság a Harry Quebert-ügyben egy Amerikában játszódó bűnügyi regény. A történet főszereplője egy híres író, bizonyos Harry Quebert, akinek a kertjében megtalálják a három évtizede eltűnt Nola Kellergan holttestét. A gyanúsítottként kezelt Harry Quebert bevallja, hogy annak idején, harmincnégy évesen szerelmes volt a tizenöt éves lányba. Marcus, a sikeresen induló fiatal író, aki mesterének és példaképének tekinti Quebertet, képtelen elhinni a vádat, és nyomozni kezd. A kisváros lakóinak beszámolói alapján szinte elképzelhetetlen, hogy bármelyikük meggyilkolta volna a kedves és segítőkész Nolát. Valakit mégis érzékenyen érint az ügy, Marcus eleinte csak figyelmeztető levélkéket kap, később felgyújtják a kocsiját, végül Quebert házát is, ahova öreg barátja engedélyével beköltözött a nyomozás idejére. Ahogy halad az egyre szövevényesebb ügy feltárása, úgy bontakozik ki egy megható szerelmi történet, közben pedig gyanúba keveredik a kisváros szinte összes lakója. Az utolsó pillanatig izgalmas és fordulatos regény egészen meghökkentő lezárással ér véget.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD