Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Grecsó Krisztián legújabb regénye mély, optimista és hamisítatlanul magyar. Éretlen szerelmeinkről, tüntető hallgatásainkról, tétova érintéseinkről szól.

hirdetés

Grecsó Krisztián fejlődésregénye hétköznapi, mindenki által átélt vagy átélhető érzésekről, esetekről szól olyan letisztult líraisággal, ami szíven üti az olvasót. Éppen ezért engem mindenekelőtt a nyelvezete fogott meg: a szerző valamiféle frisseséget tud kölcsönözni a szavaknak, valami olyan színt, ami a sokadik használat után sem kopik meg, ahogy a főhős, Daru érzései is mindig frissek maradnak. Köszönhető ez talán annak, hogy hiányzik a könyvből mindenféle cinizmus: Grecsó él, de nem él vissza a szavak nyújtotta lehetőségekkel.

Maga a történet a kamaszodó Daru köré épül, aki – a család nyújtotta, foszladozó spanyolfal mögül kikukucskálva -, haverkodások, rivalizálások és lányok háromszögében próbál férfivá érni. És talán ez a regény egyik kulcsszava is: férfivá. Hiszen férfivá a nők teszik az embert, és a regény nem más, mint Daru “nőügyeinek” szubjektív krónikája. A mindenkori barátnő magával visz egy-egy darabot Daru gyerekségéből, naivitásából, ártatlanságából: de az emberi létezés egy-egy új szeletét hozza gondolkodásmódjával, családi hátterével, szokásaival, barátaival, a dolgokhoz való viszonyulásával. Ahány kislány (nagylány, nő), annyi viszonyulási forma, annyi reakció – míg végül a sok egymásra csúsztatott képből – szinte Daru számára is váratlanul – előbukkan a valóság.

Ám hősünk nemcsak ennek a folyamatos körforgásnak a szemlélője, nemcsak játékszere a szebbik nemnek, hanem figyelemre méltó egyéniség is. Azzá teszi az erő, amivel uralni próbálja a helyzeteket, az elszántság, amellyel keresi azt az egy helyet, ami neki rendeltetett. Ebben persze legnagyobb segítségére a szerző van, egyrészt azzal, hogy kitalálja elbeszélőnek a felnőtt Darut is, aki képes kritikusan, de szeretettel figyelni lassan felnövő önmagát. Másrészt meg azzal, hogy csodálatos erővel ruházza fel a kopottnak hitt szavakat, hogy az olvasó alig hisz a szemének. Nemegyszer újraolvastam egy-egy részt, csak, hogy érezzem a szavaknak ezt a mágiáját: ha a regény egyfajta beavatás-történet, akkor a szertartásnak egészen biztosan része ez a varázs-nyelv is. Arra gondoltam, milyen csoda lenne, ha a főhőshöz hasonló fiatalok képesek lennének megérteni ezt a könyvet – hiszen egy csapásra tisztává válna az életük, és szabaddá lennének…

Hiszen testi-lelki-szellemi érése közben Daru az élet nagy kérdéseivel találkozik. Lili mellett az a kérdés: milyen vagyok én, mitől lesz a kislányból nagylány, a barátságból valami több? Eszter egzisztenciális kérdések felé nyitja meg az elméjét (vajon tényleg siralomvölgy az élet?), ugyanakkor az önmaga megőrzésének, a felörlődés megakadályozásának módszereit is mellette kezdi el kifejleszteni, nem beszélve a halállal való szembesülésről. Petra túl erős, túl magabiztos, de hát ő húsz évesen már kész nő, azt várná Darutól, hogy ne félénk legyen és önző, hanem magabiztos és önfejű. Mindenki találkozik élete során olyan partnerrel, aki mellett “alvást kell imitálni, mert kibírhatatlan az ébrenlét”. És aki mellett eszünkbe jut, hogy jobb lenne nem lenni sehol, mert ennél sehol sem jobb – és ez olyan lehangolóan szomorú.

Az idő múltával az élet egyre bonyolultabb, s a másokkal való interakciókban létrejövő helyzetekre adott válaszokban az Igazság is egyre sokszínűbben érhető tetten. Egészen addig, míg a külső Daru és a belső Daru teljesen össze nem békül, és az Én tanulóból saját élete meghatározójává nem válik. Juli, aki ekkor lép a képbe, így már nem egy kísérletező kamaszt talál, hanem egy férfit, aki a jelenben él, felhasználva a múlt tapasztalatait.

A regény mély és optimista, és – a helyszínek, szereplők, kapcsolatok, az ábrázolt valóságszeletek és kapcsolatminták által – hamisítatlanul magyar. Ugyanakkor szivárványosan könnyed. Rólunk szól, mindannyiunkról: a magunk éretlen szerelmeiről, tüntető hallgatásainkról, tétova érintéseinkről, pontokká zsugorodó kérdőjeleinkről, zülléseinkről és angyallá magasztulásainkról. Az erőről, amit mindannyian meg kell találjunk magunkban ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat, és hogy igazi vezetőnk lehessen az, akit örökre azzá fogadtunk: mi magunk. A regény végére a cím rétegei is kibomlanak, és nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak a szerelmekre utal, hanem jelenti az önazonosságot, a tévedések utáni tudatos és bátor útválasztást is.

Megveszem Grecsó Krisztián: Megyek utánad | Magvető Kiadó | 304 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD