Andy Weir: A marsi

Andy Weir első regénye, A marsi a science-fiction műfajának egy igen érdekes színfoltja, az elmúlt évek egyik legígéretesebb és legszerethetőbb alkotása.

hirdetés

Az Ares3 a harmadik olyan küldetés, amely során a NASA embert küldött a Marsra. A hatodik solon (marsi nap, bő 24 és fél óra) egy komoly szélvihar miatt megszakítják a küldetést, és visszarendelik a csapatot a bolygóról. Evakuáció közben a csapat egyik tagját, a gépészmérnök és botanikus végzettségű Mark Watney-t baleset éri, így a többiek kénytelenek nélküle felszállni. Watney ott ragad a Marson, és jó esélye van arra, hogy ő legyen az első ember, aki idegen bolygón veszíti életét. Csakhogy a férfit ennél keményebb fából faragták, és nem csügged a látszólag kilátástalan helyzetben. Mivel a Földdel nem tud kommunikálni, az egyetlen menekvést a következő, Ares4 elnevezésű expedíció jelentheti számára, amellyel viszony két nagy gond van: egyrészt több mint négy év múlva landol a bolygó felszínén, a Mark rendelkezésére álló élelmiszerkészlet viszont csak egy évre elegendő, másrészt az expedíció landolási helyszíne mintegy 3200 km-re van a jelenlegi bázistól, a rendelkezésére álló marsjárók pedig nem igazán alkalmasak ekkora táv megtételére.

Látszólag megvalósíthatatlan küldetésnek tűnik a túlélés, azonban Watney minden leleményességét és tudását felhasználva próbálja meg a lehetetlent: növelni az élelmiszerkészletét, hogy biztosítsa a következő expedícióig hátralévő időre szükséges kalóriamennyiséget, illetve megjavítani és átalakítani a rendelkezésekre álló eszközöket és felszereléseket, hogy eljuthasson a Schiaparelli-kráterbe, az Ares4 landolási helyszínére. Nem a legegyszerűbb feladat, de túlélési reményei némiképp megnőnek, amikor a NASA műholdjai felfedezik, hogy Watney életben van, és sikerül kialakítani egy – eléggé kezdetleges, de használható – kommunikációs csatornát a földiekkel. A NASA teljes erőbedobással a megmentésén dolgozik – kiemelt médiafigyelemtől kísérve –, azonban bármennyire is jelentős előrelépés ez a kezdeti helyzetéhez képest, a marsi túlélést számos tényező és váratlan, előre nem látott történés nehezíti, így Watney megmentési akciója egy őrült versenyfutás lesz az idővel.

A marsi a szoftvermérnökként dolgozó Andy Weir első regénye. A könyv az Egyesült Államokban 2014 elején jelent meg nyomtatásban, de ennek előzményei nem teljesen szokványosak, érdemes pár szór ejteni róla. Weir, miután a kéziratot több kiadó is elutasította, 2011-ben ingyen közzétette a regényt saját honlapján. Rajongói kérésre készített egy Amazon Kindle verziót is, amelyet az Amazonon minimális összegért (99 centért) lehetett megvásárolni. Három hónap alatt 35 ezer példányos eladási számot produkált, előkelő helyet foglalva el az áruház eladási listáján, a science-fiction műfajában. Ezt követően figyelt fel rá egy kiadó, amely 2013 januárjában megvásárolta a regény hangos könyvként való kiadási jogát, majd márciusban elkelt a nyomtatott verzió kiadási joga is, hat számjegyű összegért. A New York Times bestsellerlistáján 2014. március 2-án debütált, a keménytáblás fikciós művek listájának 12. helyén. Azóta több nyelvre is lefordították, magyarul 2014 őszén jelent meg a Fumax Kiadó gondozásában. A sikeres bemutatkozás a filmes szakma figyelmét is felhívta, 2013 márciusában a Twentieth Century Fox megvásárolta a regény megfilmesítési jogát: a forgatókönyvet Drew Goddard jegyzi, a rendező Ridley Scott lesz, a főszerepben pedig várhatóan Matt Dammon látható majd.

Az elmúlt három évben befutott „pályája” alapján Andy Weird regénye igazi sikertörténetnek tűnik. Egy-egy ilyen felhajtás nem mindig megalapozott, de ebben az esetben nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a pozitív fogadtatásra Andy Weir regénye teljes mértékben rászolgált. Ha ezt a kijelentést csak arra alapoznánk, hogy a könyv mennyire képes néhány órányi tartalmas szórakozást biztosítani az olvasónak, A marsi már akkor is átmenne a vizsgán. Weir regénye azonban ennél jóval több, tudományos igényességgel megírt, ugyanakkor humoros, – a távoli bolygó embertelen helyszíne ellenére – emberközeli mű, amelynek nem utolsó sorban a könnyed, szókimondó nyelvezete és a hangulata is magával ragad, már az első oldalaktól kezdődően. Mark Watney karakterével nehéz nem szimpatizálni, főként hogy az eseményeket egyes szám első személyben, napló formájában meséli el, így nagyon könnyű magunkévá tenni a teljesen hétköznapi – bár némiképp szokatlan helyzetben jelentkező – problémáit. Egyszóval szinte minden megvan egy sikerkönyvhöz.

A szerző: Andy Weir

A regény technikai jellegű részleteinek kidolgozása alapos felkészültségről tesz tanúbizonyságot, és még hogyha egy idő után kissé fárasztó is követni Watney legapróbb részletekbe menő (és amúgy teljes mértékben hitelesnek tűnő) tudományos eszmefuttatásait, kétségkívül ez a történet egyik fontos színfoltja. Emellett az sem elhanyagolható, ahogy a szerző a regény szerkezeti felépítése során ügyel arra, hogy ne legyen túl tömény ez a sok információ, és pont akkor szövi bele a történetbe a második cselekményszálat – a NASA földi ténykedéseit –, majd a harmadikat – az Ares3 csapatának másik öt tagjára fókuszálva –, amikor arra a legnagyobb szükség van, még mielőtt az olvasó unatkozni kezdene. Ettől kezdve pedig már csak arra kell ügyelnie, hogy a három szálat jó érzékkel váltogassa. Jóllehet a történet végkimenetele kissé kiszámítható, a szerző igyekszik elég csavart bedobni a sztoriba, hogy addig is, amíg Watney sorsa végleg eldől, legyen amivel borzolni az olvasó idegeit és növelni az izgalmakat. Sőt, ebből a szempontból kissé túl is van írva a történet, talán kevesebbel is elérhető lett volna a kívánt hatás.

A marsi nem hibátlan alkotás, és a sci-fi műfajában még mindig csak tapogatózó olvasóként nehéz megítélnem a műfajon belül elfoglalt helyét, ettől függetlenül csak ajánlani tudom. Nemcsak a műfaj kedvelőinek, hanem mindenkinek, aki egy kis pozitív életszemléletre vágyik: az a lelki erő, ami Watney személyiségéből sugárzik ebben a lehetetlennek tűnő helyzetben, mindenképpen példaértékű, így a könyv elolvasása felér egy kisebbfajta olvasásterápiával.

Megveszem Andy Weir: A marsi | Fumax Kiadó | 357 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD