Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Tóth Krisztina Pillanatragasztó című kötetének novellái erősek, agresszívek, feszültek, de mégis valahogyan szépek, és külön-külön, önmagukban is hatnak.

hirdetés

A Pillanatragasztó Tóth Krisztina legújabb, huszonöt elbeszélést tartalmazó novelláskötete. A könyv jubileumi kiadásként volt beharangozva, talán ezért akad meg az olvasó szeme a huszonötös számon, valahányszor felbukkan a kötet lapjain. És bár ez nem túl gyakori, mégis: minden huszonöt éves, huszonötödik éve házas, huszonöt év után hazatérő szereplő támpontot ad egy már-már erőszakos kapcsolatháló megrajzolásához.

De nem kell a számmisztikába gabalyodni: a kötet ráerőszakolt szervezőelv nélkül is erős. A novellákat összefűzi valami – talán a hangulatukban rejlő közösség – ami mintegy állandó szagként áthatja valamennyit. Határvonalakon ingó, kötéltáncot járó narrátorai és szereplői ébrenlét és álom, élet és halál, innenső- és túlvilág közt egyensúlyoznak. Gyakran az idősíkok is egybemosódnak, még tovább fokozva ezt a bizonytalanságot.

A kötet nem könnyed olvasmány. A nyers, cenzúrázatlan világ, ami éppen valódisága miatt szakad néha ki a realitásból, úgy jelenik meg a szövegekben, mint valami mindent átható ragacs, valami testszagú, füllesztő pára. Mint a szoba megrekedt levegője, ami már megérett egy szellőztetésre. A szereplők gyakran kilépnek saját idejükből – vagy megfeledkeznek arról, elvesztik időbeliségüket – megállnak az órák, megáll a belső idejük, vagy éppen keveredik az elbeszélés ideje az elbeszélt idővel.

A történetek szereplői rendszeresen vetítik ki a bennük rekedteket valami kintibe, megfoghatóba. Ettől a metaforák kísértetiesen megragadhatóvá, illetve fordítva, a materiális világ metaforikussá válik: egy hajhálóba gabalyodott, vergődő galamb, egy leszakított telefonkagyló, egy kulcs (többször is), egy túl nagy jelentőséggel felruházott piros papucs, a pioneer-10 űrszonda, fényképek, egy tengervízen úszó gumibanán… Ezek a tárgyak valahogy átalakulnak a szöveg világában. Többé válnak: eltávolítják a fojtó érzéseket, a hangulatokat, az állapotokat a szereplők énjétől, ugyanakkor magukba gyűjtik az ezekből áradó erőt.

Van, hogy a kivetítés nem egy tárgyra irányul, hanem egy fantáziaképre, mint a Földlakó című történetben a járdaszélből kiálló, az ég felé meredő talpak, vagy az Égő menyasszony hátborzongató újságcikke a lángok közt vergődő nőről. Ebben a novellában az átalakulást még közelebbről láthatjuk. A pantomim-játékosok az eljátszott dologgá válnak: a „karácsonyfa vagy!” utasítás szó szerint értődik, nem elég utalni rá, ábrázolni, azzá kell alakulni.

Az üresség és bizonytalanság ellenére is erő hatja át ezeket az írásokat, nyers, agresszív, sokszor nem kívánt erő, egyszerre fizikai – mely néha szinte terrorrá fokozódik – valamint lelki erő – olyan helyzetekben, mikor már elviselhetetlennek tűnik a nyomás. Néha meg kell állni egy novella közepén – kiszakadni abból, amit éppen az tesz olyan rettenetessé, hogy a benne rekedtek számára nincs belőle kiút.

A novellák sokszor mintha eltompult színekkel és hangokkal operálnának – állandó háttérzúgás, fehér zaj lengi be őket: Doors zörög a háttérben, autómoraj, kocsmazaj, motorzúgás. A csendek sem csendek, a magányok sem képesek tényleges egyedüllétté válni, bármennyire nyomasztó és átható is a sehová-nem-tartozás érzése. Sokszor a tömegek intenzitásától válik éppen olyan elviselhetetlenné az elszigeteltség. A tömegek mindenütt ott kavarognak: a villamoson tolongó emberek, egy fesztivál sokasága, egy táncház emberszagú forgataga, bevásárlóközpontok, vagy lakberendezési boltok kirakatai, egy zsúfolt galéria, stb.

A magányt nem csak a megállt idő, a tömegek arctalansága, a kivetítés általi eltárgyiasodás teremti meg. A szereplők mintha nem is saját életüket élnék, idegenkednek, irtóznak a valóságuktól, mint Timár Zsófi, aki „úgy viselkedett, mint aki nem vesz tudomást saját életéről”, vagy a Földlakó hősnője, aki néha a szó legszorosabb értelmében elhagyja a fejét, vagy az Égő menyasszony narrátora, aki megpróbál Európa közepén mozdulatlanná válva végre kiszabadulni ebből a világból.

Nem kerülheti el a figyelmünket, mennyire gyakori a megcsalás/megcsaltság motívuma a szövegekben. A szereplők hol a megcsalt felek, hol pedig velük csaltak. A történeteknek feszültséget ad ez. A valahová tartozás lehetetlensége, illetve a függés, a kiszolgáltatottság, a magány érzése uralja ezeket a félig felbomlott kapcsolatokat ábrázoló írásokat. Ismét reménytelen, a kitörés esélyét nem is sejtető helyzetekről van szó.

A szereplők többször vágyódnak betegesen elmúlt, vagy soha nem is létező viszonyok után. Egy nagyon kék szempár, egy kerek fej emléke leng be kísértetként egy-egy történetet– ismét a szabadulás képtelenségéhez jutottunk. Elrejtőzni, elmenekülni az emlékek, vágyak, kísértések fojtó világában lehetetlen. Szerelemről, egészséges kapcsolatról szó sincs. Az ábrázolt életek összefonódnak ugyan, de a kapcsolatok nem tudnak működni, mintha eltört volna valahol, vagy hiányozna belőle valami.

A test, a testiség is csak kifordítva, önmagából kilépve, betegesen jelenhet meg. Vonzóvá, vagyis inkább furcsán intimmé válhat egy rákos nő kopasz feje, egy mell-implantátum, egy testétől elvált fej. Ebből a testiségből azonban szinte soha nem hiányzik a már-már neurotikus színezet, a fájdalom vagy az utálat. A kosztól, lemoshatatlan ragacstól, az betegség-szagú, kaotikus kapcsolatoktól szabadulni képtelen nők és férfiak, akik Tóth Krisztina novelláinak világát lakják, működésképtelen kapcsolatok és magány közt őrlődnek. Képtelenek kitörni abból, amiben megrekedtek, de jelenjük is élhetetlen.

A novelláskötet változatos helyzetek, világok, életek és hangulatok egymás mellé való rendezése. Kötetként olvasva a történetek felfűzhetők a bizonytalan ürességérzetnek, az emberi kapcsolatok kudarcának erre a fentebb vázolt fonalára, az írások azonban önmagukban is hatnak. Sokszor nehéz túllépni az undor és idegenkedés okozta sokkon, találni valami kapaszkodót, ami segít egy-egy történet befejezésében. Erősek, agresszívek, feszültek ezek az írások, de mégis valahogyan szépek. Profán módon azok, a szép megtalálásához viszont először meg kell tanulnunk eligazodni a történetek szörnyű világában.

Megveszem Tóth Krisztina: Pillanatragasztó | Magvető Kiadó | 222 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD