„… És tovább méne a tüzes emberi kéz, és ujjai harmadik szót írának az palota falának meszelésére: „Darabokra szaggattatol!” De senki meg nem látá az lakodalmazók közül, mert ittasok valának, prédálva prédálván amaz ezüst és arany edényeket, kiket őseik szerzének és vittanak egymással érczből, fából, kőből és agyagból csinált hamis isteneik miatt, míglen erejük elfogyott. Penig az persák hada már a város kapuinál álla, és ők mind megöletének ugyanazon éjtszakán…”
A Darabokra szaggattatol… gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának harmadik, befejező része. Az apokaliptikus látomás végső jeleneteit látjuk: a Monarchia a bukás köszöbén áll…
Bánffy Miklós írói tehetségének újabb bizonyítékaként említhetem meg kivételes jellemteremtő technikáját. A trilógia első és második kötetének recenziójában írtam már a főszereplőről, Abády Bálintról és szerelméről, a szép és művelt Uzdy Pálné Milóth Adrienne-ről. Abády Bálint ellenpontja a regényben Gyerőffy László. Az erdélyi grófi családból származó ifjú korán árvaságra jutott, magyarországi nagynénje nevelte fel. Hiába tartotta saját fiaival egyenrangúnak, megkülönböztetést nem mutatva, László mindig a szegény rokonnak érezte magát. Kialakult benne egy olyan elfojtott kisebbségi érzés, mely az élet nehéz pillanataiban a lehető legrosszabb döntések meghozatalát okozta. Lászlóban különös élénkséggel fájt az a tény, hogy édesanyja nem meghalt, hanem elszökött a családtól. És hiába örökölte anyja kivételes zenei tehetségét, sajnos örökölte annak állhatatlanságát, csavargó vérét is. Kollonich Klára iránt érzett és a lány által is viszonzott szerelme rövid ideig jó útra térítette, de kártyaszenvedélyén végül nem tudott erőt venni. Uzsorások hálójába kerülve teljesen eladósodott, a pálinkához menekült. Szegényen, elhagyatva, betegen halt meg. Sorsa, a jobb sorsa érdemes, de kitartás és munkakedv nélküli tehetség sorsa példázata lehet a magyar nemességnek…
Érdekes gondolatokat szülhet az is, ha Laczók Tamás életvitelét és filozófiáját összehasonlítjuk a Kadacsay Gáspáréval. Laczók művelt, világot látott, olvasott fiatalemberként egy cigányleánnyal összeállva egy faluvégi putriban él és boldog. A körülrajongott, társaság-kedvence, jó lovas, jó táncos Kadacsay Gazsi pedig belefáradva a világi hívságokba inkább szellemi kincsekre áhítozik. De sajnos vágya nem sarkallja tettekre, inkább öngyilkos lesz. Abády így gondolkodik el: „Milyen furcsa ember ez a Laczók! Mennyi mindent tud, micsoda kultúrája van, mekkora látóköre, mennyi ismerete! És mindezt nem használja, eldobja magától. Itt él ebben a hurubában ezzel a kis cigányszajhával, és nyilván boldog ember.
Szegény Kadacsay jutott eszébe, aki megölte magát kétségbeesésből, mert nem tudta megszerezni azt, amit Tamás úr magától elhajít. És kérdés villant meg benne: vajon másként fordult volna-e a Gazsi sorsa, ha mindezt eléri? És Laczók ilyen derűs lenne-e, ha nem széles kultúrája birtokában mond le pályáról, hatalomról, érvényesülésről? Vajon a kultúra bírása adja-e meg azt az erőt, hogy mindezt sutba vesse, vagy így élne akkor is, és ilyen elégedett volna-e, ha végzete nem kényszeríti külföldre, ha idehaza marad, semmittevésben élve és tunya tudatlanságban?
Az élet formálja-e az embert, vagy belső adottságok?
És nyugalommal csupán arról mondhatunk-e le, ami már a miénk, de arról nem, amit nem tudtunk elérhetni?”
Érdekes színfoltja a női szereplőknek Milóth Adrienne húga, Margitka. Gyönyörű, határozott, éles elméjű nővére árnyékában felnőve fel sem tűnik az alacsony, törékeny, pici nő kivételes jelleme. Ahogy módszeresen meghódítja magának Alvinczy Ádámot, ahogy a férfit finom női praktikákkal leszoktatja a kártyáról és a hajnalig tartó tivornyákról, ahogy közös vagyonukat megalapozza és megtartja, ahogy a pipogya Ádámból példás édesapát „nevel”… Egy igazi modern polgári értékekkel rendelkező úrinő képe bontakozik ki előttünk.
De térjünk vissza a fő cselekményszálra. Szinte várható volt, hogy ilyen súlyos erkölcsi dilemmákkal körítve a Bálint-Adrienne szerelemnek nem lesz jó vége… Adrienne férjének halála után sem lehetnek egymáséi. A nő újabb tragikus hírt kap: kislánya gyógyíthatatlan beteg, életét külföldi hegyi szanatóriumban kell eltöltenie. Adrienne odaadó édesanyaként nehéz döntést hoz: teljesen feladja szerelmét és gyermekéhez költözik.
A regény másik szála az aktuálpolitikai események. Az európai helyzet egyre aggasztóbb lett: megindult a Balkán-háború. „Valóságos versenyfutás folyik a Balkánon, s már nem az a kérdés: mit véd meg a török, hanem melyik városba ki jut hamarább a szövetségesek közül. Ekkor ocsúdik fel a Monarchia. […] A mai lapok még mást is jelentenek. Úgy hírlik, hogy Prizrenben és Mitrovicán az osztrák-magyar konzulátusról letépték a magyar zászlót, és helyiségeit kirabolták a szerbek.
Bálint maga elé nézett. Már az utóbbi napok hírei is elég aggasztóak, de a maiak mindenen túltesznek. A konzulátusok sérelme, ha beigazolódik, az már háborút jelent.”
Ezalatt a magyar parlamentben? A következő részletet elolvasása után, remélem, mindenki megbocsátja nekem, hogy a „röhejes” szót használom:
„Az ellenzéki koalíció, mióta szeptember közepén újból megnyílt a parlament, taktikát változtatott. Míg a nyári ülésszezon alatt úgyszólván teljesen távol maradt, most be-bejött. Kora ősszel tartott népgyűléseiken bizonyára rájöttek, hogy eddigi viselkedésüknek nincs visszhangja az országban. Hát mást próbáltak. Megjelentek a Házban. Egy-egy deklarációt olvastak föl, parázs kis botrányt rendeztek síppal, trombitával, aztán újra kivonultak. […] Később mást próbáltak. Tekintve, hogy a palotaőrség azokat a képviselőket, kiket a mentelmi bizottság bizonyos számú ülésről kizárt (verekedés miatt – szerk. megj.), nem bocsátja be a parlament épületébe, ezen akartak kifogni. Valamelyik rájött, hogy a képviselőházi vendéglő konyhájába a konyhaszemélyzet szabadon jár be, hogy ott nincsen őrség. Rögtön kész volt a terv! Ide kell belopózni, és a konyhaliften, hol a paprikás csirkét és a borjúfrikandót szállítják az étterembe, a törvényhozók húzassák fel magukat az emeletre! Milyen nagyszerű meglepetés lesz! Hirtelen csak megjelennek és…? És ott lesznek. Kétségtelen ugyan, hogy aztán ismét kivezetik őket, de hát milyen szégyen és bosszúság az Tiszára, hogy ők túljártak az eszén! Meg is próbálták. Sajnos nem sikerült. […] Ez az érdekes vállalkozás éppen most ment végbe, ugyanakkor, midőn a szerb hadak Durazzónál állnak, midőn a háború réme ott tornyosult az Al-Dunán és a Kárpátok mentén. […] Bosszúsan tette le a lapot Bálint.”
A harmadik kötet ott fejeződik be, ahol nemzeti tragédiánk, a „darabokra szaggattatás” elkezdődött: az első világháború kitörésével. Abády Bálint személyes élete is romokban: édesanyja meghalt, Adrienne végleg külföldre költözött. Ő pedig berukkol katonának…