Joël Dicker: Az igazság a Harry Quebert-ügyben

Regény a regényben, krimi és szerelmi történet egyben – ez a svájci Joël Dicker többszörösen díjazott könyve, Az igazság a Harry Quebert-ügyben.

hirdetés

A svájci születésű Joël Dicker 2012-ben második regényéért megkapta a Francia Akadémia Regény Nagydíját – a könyv magyarul 2014 nyarán jelent meg a Göncöl Kiadó gondozásában, és immár a magyar olvasók is megbizonyosodhattak arról, hogy a díjat nem alaptalanul ítélték oda Dickernek. A svájci író mindössze 27 éves volt, amikor a regényért megkapta a rangos francia irodalmi díjat, és állítólag előtte két év alatt a könyv mintegy harminc változatát írta meg, mielőtt a végleges verziót elküldte volna a kiadónak. A történet egy hozzá hasonlóan fiatal amerikai regényíróról szól, aki pár hónap leforgása alatt írja meg második bestsellerét – ezzel párhuzamosan pedig megold egy 33 évvel korábbi bűntényt.

A fiatal Marcus Goldman első regénye sikerét követően mély alkotói válságba süllyed, és hiába a következő kézirat leadásának vészesen közeledő határideje, meg a kiadója egyre agresszívebb fenyegetőzése, Marcus képtelen írni. A feje fölött gyülekező viharfelhők elől végső elkeseredésében mesteréhez és példaképéhez, egykori tanárához, az országszerte ismert és szeretett regényíróhoz, Harry Queberthez menekül egy kisvárosba, Aurorába – tulajdonképpen az író városszéli birtokára, Goose Cove-ba. Harry 33 éve írta A bajok eredetét, egy beteljesületlen szerelem történetét, amely tulajdonképpen egy férfi és egy nő levelezéséből áll, és amely akkor Harryt egy csapásra híressé tette. A könyve kötelező olvasmány, minden könyvtárban megtalálható, az emberek szeretik és kapásból idéznek belőle. Marcus Harrytől remél segítséget, ám egy váratlan fordulat minden számítást keresztül húz. Harry hortenziákat rendel a birtokára, és a kertészek az ablaka alatt, ahová épp a hortenziákat ültetnék, egy elásott hullát találnak. A holttest nem más, mint egy helyi kislány, Nola Kellergan, aki tizenöt éves korában pontosan 33 éve tűnt el a városból. Azt mindenki sejtette, hogy Nola meghalt (eltűnésének körülményei engedtek arra következtetni, hogy nem csak egyszerűen megszökött otthonról), de a holttest előkerültével ez kézzel fogható ténnyé válik. A csontváz mellett egy bőrtáskát is találnak, benne A bajok eredetének kéziratával, az első oldalon egy kézzel írott üzenettel: Isten veled, Nola drága. Nyilvánvalóan Harry Quebert lesz az első számú gyanúsított.

A borítót Edward Hopper Portrait of Orleans c. festménye díszíti

Quebert persze tagad, Marcus pedig makacsul kitart példaképe mellett, rendíthetetlenül hisz az ártatlanságában, és eltökélten nyomozni kezd, hogy kiderítse: valójában mi is történt azon a bizonyos nyári délutánon 1975 augusztusában. A számtalan mozaikdarabból álló képet egyenként, lépésről lépésre rakja össze, a több mint három évtizede történtekről a városka lakóitól szerez tudomást – akiket mélységesen megdöbbentett a világhírű író (feltételezett) érintettsége –, a nagyvilág előtt mindeddig titokban maradt részletekről pedig az előzetesben ülő Harry mesél neki a látogatások alkalmával. Azt például 33 évig senki még csak nem is sejtette Aurorában, hogy Harry gyengéd érzelmeket táplált a tizenöt esztendős Nola iránt, és az érzései bizony nem maradtak viszonzatlanul. Miközben Harry őszinte, igaz szerelemről beszél, a városka lakói egyik napról a másikra kiközösítik a korábban körülrajongott szerzőt, liliomtipró, perverz, beteg alaknak tekintik, és még azt a kis táblácskát is eltávolítják a helyi falatozó egyik asztaláról, amely három évtizeden át azt hirdette, hogy ott írta a híres Harry Quebert A bajok eredetét. A könyvet értelemszerűen az egész országban megvetik, a könyvtárakból kivonják, az emberek még a gondolatától is megundorodnak.

Miközben különösebbnél különösebb alakok és összefüggések bukkannak elő múltból és jelenből, Marcus egy egyre zavarosabb ügy kellős közepében találja magát. Egy titokzatos alak folyamatosan fenyegeti, mintegy azt követelve, hogy hagyjon fel a kutatással, és a nyomozás előrehaladtával arra is rádöbben, hogy Harry nem mindenben mondja az igazat, sőt bizonyos dolgokat már 33 éve elhallgat. Ez így együtt természetesen még egy dolgot jelent Marcus számára: témát/ihletet az új regényéhez, s ha megírja az igazságot a Harry Quebert-ügyről, talán újra az az ünnepelt szerző lesz, aki az első sikerét követően volt.

Fontosnak találom kiemelni a regény szerkezetét. Az igazság a Harry Quebert-ügyben tulajdonképpen regény a regényben, amely egy regényíróról szól. A történetet Dicker három részre osztotta, és a címek már önmagukban is elég beszédesek: Az írók betegsége, Az írók gyógyulása és Az írók mennyországa a Marcus Goldman által bejárt út egyes szakaszaira és Marcus egyféle fejlődésére utalnak. A 31 fejezetet az író fordított sorrendben számozta (vagyis a regény a 31. fejezettel indul és az 1. fejezettel zárul), és valamennyi egy-egy írói tanáccsal kezdődik, amelyeket Marcus Goldman kapott Harry Queberttől. Ezek a tanácsok ráadásul valamilyen módon mindig kapcsolódnak az adott fejezethez, így az első arról szól, hogy milyen kell legyen egy könyv első fejezete, a második értelemszerűen a második fejezet megírásához mutat irányt, de aztán más-más tanácsok is következnek, mielőtt azt hinnénk, hogy ez ilyen unalmasan folytatódik 31 fejezeten át. A történet két idősíkban játszódik: a jelenbeli eseményeket Marcus Goldman meséli el egyes szám első személyben, a múltbéli, 33 évvel korábbi történésekről pedig az érintettek visszaemlékezései alapján kapunk képet.

A szerző: Joël Dicker (fotó © Jeremy Spierer)

Joël Dicker regénye egyszerre krimi és szerelmi történet, bár ez utóbbi összességében árnyaltabban van jelen; Harry és Nola titkolt kapcsolata csak Harry visszaemlékezéseiben él, csak tőle tudunk meg erről többet – ő pedig alapvetően gyanús még az olvasó előtt is. A bűnügyi szálat ugyanakkor mérsékeli Dicker könnyed stílusa meg a fejezetek közé becsempészett üde, vicces jelenetek – például Marcus telefonbeszélgetései a szüleivel. Ezekből egyébként nincs túl sok, de ahhoz elég, hogy a regényt érezhetően bizonyos irányba billentsék el. Ha mondjuk ezek helyett (és csak ezen jelenetek helyett, ugyanekkora mennyiségben) egy-egy sötétebb, komorabb hangvételű, például az emberi gonoszság természetét feltáró epizódot csent volna a történetbe, akkor érezhetően a thriller műfaja felé közelített volna Az igazság a Harry Quebert-ügyben – de Joël Dickernek erre nem feltétlenül volt szüksége, hiszen a főszereplői nem gonoszak, nem romlottak, pusztán esendők. Mindennek az a hátránya, hogy a regény egyrészt nehezen sorolható egyértelműen egyik vagy másik műfajba, másrészt összességében kicsit erőtlen, mintha a szerző képtelen lett volna eldönteni, hogy Marcus Goldman jellembeli fejlődése, a bűnügy vagy a szerelmi történet legyen-e hangsúlyosabb a történeten belül.

A karaktereket nagyon jól rajzolta meg a svájci szerző. Ahhoz, hogy a főszereplő-narrátor jellembeli fejlődését megértsük, egy rövid kitérő erejéig egészen az iskolai évekig megy vissza. Marcust egyébként szinte csak pozitív jellemzőkkel ruházta fel, néhány rossz tulajdonsága, így például a hiúsága vagy az átmeneti, öncélú nagyravágyása szinte magát a szereplőt is zavarja. Harry Quebert alakja már más lapra tartozik, főleg annak fényében, hogy idővel kiderül róla, hogy bizonyos dolgokat elhallgatott ország-világ, de még a legjobb barátja előtt is – ezzel persze még színesebb és érdekesebb lesz a karakter. A regény egy másik erőssége az, ahogyan Dicker odafigyel a részletekre, és a végére minden szálat gondosan elvarr, minden kérdésre logikus választ ad, a legapróbb mozaikdarabkát is a helyére illesztve.

Noha a regény több mint 650 oldalas, azt nem állíthatjuk, hogy Dicker túlírta volna a történetet. Néhány kimondottan krimikre jellemző klisé is helyett kapott a regényben, például az író és a nyomozó látszólag civakodással, ellenszenvvel fűtött, valójában igaz baráti érzésekre és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolata. Helyenként volt egy olyan érzésem, hogy a helyszínek aprólékos leírása ellenére a svájci születésű, Genfben élő Joël Dicker csupán a Google Maps segítségével járt New Hampshire-ben, de ezek mind elpárolognak, ha az ember befejezte a könyvet. Utólag csak az marad meg, ami Az igazság a Harry Quebert-ügyben valójában: egy kellemes olvasmány, amit a cselekmény előrehaladtával egyre nehezebb letenni.

Megveszem Joël Dicker: Az igazság a Harry Quebert-ügyben | Göncöl Kiadó | 674 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD