Sándor Klára: A székely írás nyomában

Írta : Sándor Klára
Eredeti cím : A székely írás nyomában
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : A székely írás nyomában
Kiadó : Typotex Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 314
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Sándor Klára A székely írás nyomában címet viselő szakkönyve, úgy vélem, hiánypótló a maga területén: nem kevesebbre vállalkozik, mint a székely írás történetének áttekintésére, az azzal kapcsolatos homály eloszlatására, a „róvásírás” körül kialakult legendák és félreértések magyarázatára. Okokat és következményeket tár fel, miközben alaposan dokumentált érveinek, határozott kijelentéseinek, kedves történeteinek mind ugyanaz a célja: a témát megillető hely megtalálása.


Ehhez elsősorban homályt oszlat: miért székely-, és miért nem róvásírás? Fel kell-e támasztani a székely írást, indokolt-e az újjáélesztése? Ki használta, mikor, mivel téveszthető össze, és mi a tévesztések alapja?

A szerző másodsorban szétválaszt. Szétválaszt összekeveredett, összezavarodott dolgokat. Politikát és tudományt: miért kapcsolódna a székely írás a szélsőjobbhoz, hiszen az közös nemzeti örökség. Szétválaszt legendát és valóságot, márpedig itt nincs könnyű feladata: évszázadok óta tapad a furcsa írásjelekhez mindenféle értelmezés – a székely írás valamiféleképpen a nemzeti büszkeség és remények szimbólumává lett, érzelmekkel telítődött a használata, és valóságos mítosztenger veszi körül, amibe, úgy tűnt, szakembernek sem ajánlatos fejest ugrani, mert megeszik a szörnyek. Ráadásul a témát nem kerülte el az elmúlt évtizedek zavaros, sci-finek álcázott irományainak szele sem, amelyek minden tudományosságot nélkülöznek, csupán jól hangzó (összeesküvés)elméletekre támaszkodva.

Tetszett Sándor Klára határozott professzionizmusa, amellyel elutasít mindenféle szennyet, ami a témához tapad: a politikai előítéleteket ugyanúgy, mint a tudományos berkek skatulyázási szándékát – akkor is, ha az jó szándékúnak tünteti fel magát.

Ugyanakkor nagyon tetszett a szerzőnő stílusa. Én kommunizmusbeli régi jó szakszövegeken tanultam a tudományt, ahol az unalom és a szakszerűség ikertestvéreknek számítottak. Sándor Klára könyve cseppet sem unalmas. Rendkívül szakszerű, amennyiben betartja a tudományosság összes követelményét, érvel, indokol, alátámaszt, ugyanakkor betartja a fokozatosság pedagógiai elvét is. Harminckét oldalnyi irodalomjegyzékre építve mondanivalóját, lépésről lépésre vezet egyre beljebb az etimológia és az írástörténet nem túl népszerű tudományába: fogalmakat értelmez, tényeket tár fel, szétválasztja a létezőt az elképzelttől, a tudományt a koholmánytól. Mindezt pedig egy olyan olvasmányos, kellemes, helyenként akár anekdotizáló stílusban, hogy az ember észre se veszi, s hipp-hopp máris több száz oldalt olvasott belőle. Hogyne tenné, mikor ilyen címeket ad az egyes fejezeteknek, mint „ Az írástudó őskohász üzenete”, „Templomi ősgrafittik”, vagy „Peregrinus ínyencség”. A szerző leszállítja a tudományt arról a piedesztálról, ahová az elmúlt századok felállították, és alázatos mosollyal megsétáltatja a bámuló tömegben: kutatókról, történelmi alakokról, a múlt után érdeklődő iskolaigazgatókról, szibériai száműzöttekről és utazókról hallunk érdekfeszítő történeteket, és észre sem vesszük, hogy magunk is tudományos gondolkodókká válunk, megtanuljuk értékelni a tiszta információt és elutasítani az oktalan, érzelmi alapú spekulációt.

Mindezek közben egyúttal a számba vett tudományágak történetébe is belepillanthatunk, ámulattal látva a tézis-antitézis-szintézis törvényének gyakorlati működését, és csodálkozva azon is akár, hogy a világ dolgai ilyen nyilvánvaló egyszerűséggel függenek össze egymással.

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik tisztán akarnak látni, mindazoknak, akik kíváncsiak, honnan jött a köd, és azoknak, akik még nem is tudták, hogy homály van a téma körül. Ajánlom azoknak is, akik elhiszik nekem, hogy jó nekünk az, ha jól tudjuk a dolgokat, akkor is, ha a valóság néha nem olyan tetszetős, mint a legenda.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •