A NOS4A2 története eredeti, fantáziával teli: Charlie Manx, az idős bűnöző, fekete, 1938-as Rolls Royce Wraith autójával több tucat gyereket rabolt el általa alkalmatlannak minősített anyáktól, hogy Karácsonyországa vigye őket. Az autó rendszáma NOS4A2 – innen a könyv címe is –, ami angolul Nosferatunak olvasható. A nosferatu kifejezés a vámpír szinonímája, először Emily Gerard használta, de Bram Stokernek köszönhetően terjedt el. Joe Hill regényében Cassie, Charlie felesége mondogatta, hogy Charlie olyan, mint egy vámpír, aki kiszívja a két lányuk energiáját. Cassie-nek igaza volt: Charlie valóban egy vámpír. Minél több időn keresztül utazik egy gyerek a Rolls Royce Wraith-ben Charlie-val, annál kevésbé marad emberi lény, miközben Charlie egyre fiatalabb és erősebb lesz. Az elrabolt gyerekeket Karácsonyországba viszi, ahol mindennap karácsony van, minden reggel ajándékot kapnak, a boldogtalanságot pedig törvényen kívül helyezték. A gyerekek elrablásában az elmebeteg Bing Partridge a bűntársa, aki gyömbérfüsttel kábítja el az anyákat, mielőtt meggyilkolná őket. Karácsonyország nem ezen a világon, az általunk ismert valóságban található, hanem valahol a valóság határán túl, Charlie elméjében. Karácsonyországból még egy gyerek sem tért vissza egészen addig, amíg a történetben fel nem bukkan Victoria McQueen.
Vic különleges képessége abban áll, hogy megtalálja az elveszett tárgyakat. Felpattan a biciklijére, és addig száguld, amíg fel nem tűnik a leromboltnak hitt Rövidebb Út híd. A hídon áthaladva mindig éppen arra a helyre kerül, ahol az eltűnt, keresett tárgy található. Ezek a kirándulások annyira fantasztikusak, nem evilágiak, hogy amint Vic növekszik, egyre inkáb kételkedik, hogy egyáltalán megtörténnek. Egy ilyen kirándulás során egy könyvtároslánytól, Maggie-től tudja meg, hogy tulajdonképpen két világ létezik: a való világ és az elképzelt, gondolt világ, amit inscape-nek nevez. Az erős kreatívak, mint például Maggie, Vic – sőt, Charlie is – egy mágikus tárgy segítségével képesek átjárni egyik világból a másikba. Maggie-t a betűdominói segítik át a gondolt világba, Vic a biciklijét használja, míg Charlie a Rolls Royce Wraith-t. Ezek a mágikus tárgyak valósággal eggyé válnak a tulajdonosaikkal, mintegy kiegészítik őket. A két világ közti átjárás, a mágikus tárgyak használata természetesen veszélyes kaland. Minden egyes átjárással komoly mértékben károsodik a tárgyat használó egészsége és személyisége is.
Zűrös serdülőkorában, bajt keresve, Vic Charlie után ered. Csak nagy küzdelmek árán, nem kis szerencsével szabadul meg a biztos haláltól. Ez a jelenet a kezdeti harc volt, amellyel megkezdődött kettejük háborúja. Amikor pedig évekkel később Charlie bosszúból elrabolja és Karácsonyországba viszi Vic fiát, elkezdődik a végső leszámolás.
Ha egyszerűsíteni akarjuk a történetet, azt is állíthatjuk, hogy a központi téma a kettejük csatája, jó a rossz ellen. Mégsem mondhatjuk, hogy rendhagyó lenne ez a harc a Jó és Rossz között. Az idealizált Jó gyakran csupa pozitív tulajdonsággal van megáldva: okos, szép, gazdag, bátor, szerény, segítőkész és kitartó, ezért aztán ösztönösen az ő oldalán állunk, neki szurkolunk. Joe Hill regényében viszont a Jó nem ennyire szélsőségesen jó. Vicnek viharos, zűrös családi élete van, nem mintaanya és a pszichiáterek skizofréniával kezelik, mivel csak ő hallja a Karácsonyországból telefonáló gyerekek hangjait. Nem kimondottan az a profil, amiről a Jóra asszociálunk, de ismerjük a háttörténetet, ami magyarázatot – olykor mentséget – ad Vic viselkedésére. Ami a legfontosabb, hogy azonosulni tudunk vele. Vic nem egy tökéletes, már-már isteni, elérhetetlen lény, hanem egy ember, egy egyszerű halandó. Egy ember, akire hatással vannak élete negatív eseményei, olykor rosszul dönt, hibázik, de törekszik helyrehozni ezeket a hibákat, jóvátenni azt, amit még lehet.
A regényben egymást váltják a Charlie- és a Vic történetét elmesélő fejezetek, egészen addig, amíg kettejük útja kereszteződik; onnantól a két cselekményszál egybeolvad. Bár Charlie-ról senki sem tudja, hány éves, kiindulópontot adhat az a részlet, hogy az autóját megjelenése évében, 1938-ban vásárolta. Az időt inkább Vic történeteinek köszönhetően tudjuk mérni, hisz látjuk a nyolc éves kislányt felnőni, fiatal felnőtté válni. Kifejezetten hiteles a karakterek ábrázolása, elsősorban annak köszönhetően, hogy a szerző nem idealizálta őket. Még Charlie pozitív tulajdonságait is el kell ismerni: művelt, elegáns és igazán szereti a gyermekeket, szentül hisz az igazában, hogy szívességet tesz nekik azáltal, hogy elveszi őket anyjuktól és Karácsonyországba viszi. Autója, a Rolls Royce Wraith a lehető legjobban illik hozzá: kortalan klasszikus, erős, határozott.
A regény terjedelmét tekintve Hill határozottan apja fia. (Joe Hill apja Stephen King.) A könnyed ám igényes nyelvezetnek köszönhetően a regény mindvégig élvezetes, a történet kerek, a végén épp csak egy elvarratlan szállal, ami tovább csigázza az olvasó fantáziáját. A párbeszédek nagyon jók, a tájleírás pedig annyira pontos, hogy olvasás közben mi is ellátogatunk egy-egy helyre, ott járunk Karácsonyországban. A karácsony legtöbbünknek egy pozitív kisugárzású ünnep, amit melegséggel, szeretettel, családdal kapcsolunk össze. Karácsonyországtól mégis feláll a szőr a hátunkon: egy hely, ahol mindennap karácsony van, mindennap ajándékosztás van, hatalmas, csillogó díszek lógnak egy egész erdőnyi fenyőfán, életre kelnek a hóemberek, töménytelen mennyiségű édességet és kakaót lehet elfogyasztani, és a hangos rádión állandóan, megállás nélkül karácsonyi dalokat sugároznak. Utóbbi annyira finoman megbújt a szövegben, hogy csak akkor döbbentem rá, mikor egy közismert karácsonyi dalt dúdoltam, februárban.