Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Margaret Atwood sci-fije annyira a mai társadalmi-erkölcsi tényekből és trendekből kiindulva építkezik, hogy minden olyan, mintha magunk is benne lennénk.

hirdetés

A meghökkentő címet viselő, és legalább ennyire meghökkentő borítójú regény az Európa Könyvkiadó által kiadásra kerülő Atwood-életmű darabja. A tartalom ismeretében ugyan sem a cím, sem a borítólap nem furcsa – amennyiben nem meglepő egy isteni páros neve, és teremtményük képe egy erről szóló könyvön.

Az emberiség kipusztulásának szörnyű élményét kihagyva az írónő rögtön az újrakezdés gyötrelmeinek elmesélésébe fog. (Érdekességként megemlíteném, hogy az írónő később megírja a történet előzményeit is Az özönvíz éve című regényében). Szaggatott, mesterien összezavart élményeket kell átrágni, rész-információkat összepászítani, fáradságos munkával kell a tények alá cserkészni az előzményeket, apró utalások, ezerfelé szétszabdalt adatok alapján, hogy összefüggéseket lássunk, hogy felfedezzük sorra a néhány túlélőt, akik elszigetelten és kétségbeesetten rettegve próbálnak egymásra találni, élelmiszert szerezni, megóvni magukat a vadállatoktól, és végül kialakítani valamiféle társas együttélést. A hangsúly mégsem rájuk esik.

A célgömbben Jim van, aki Hóembernek nevezi magát ebben az új világban, és egyetlen életfeladata a guvatkák védelmezése és tanítása. A guvatkáké, akik alig bonyolultabbak az állatoknál. Békések, tele vannak szeretettel, empátiával és ösztönös tapintattal. Kifinomultak, de tudatlanok: ugyanúgy primitív értelmezését adják az élet keletkezésének, akár az ősember, és ugyanúgy egy férfi és egy női princípiumon át megnyilvánuló istenbe kapaszkodva élnek, mint a kihalt emberiség. A létezés szükségszerűen tiszta – talán ezt hirdeti az írónő. Hóember jelene a kis rokonszenves lények közelében folyik, de a fejében folyamatosan a múlt történései zakatolnak, megértést kérve. Ugyanúgy, ahogy a cím is a múltra utal vissza, a lassan Demiurgosszá és asszony-princípiummá nemesülő férfi és nő történetére.

A regény tér- és időkezelése nem lineáris, és a több szempontú elbeszélés eredményeként feltámad előttünk egy haldokló és egy éppen újjászülető világ képe. Ha az életet úgy értelmezzük, mint lehetőséget a fejlődésre, akkor az emberiség kipusztulása szükségszerű volt, hiszen visszavonhatatlanul bemocskolódott, már csak visszafejlődés tapasztalható – elannyira, hogy az egyes egyedek megtanulnak elégedettek lenni a megfélemlítettség, megalázottság helyzetében is, csak azért, mert lehetne rosszabb is… Ösztönök és érzelmek helyett az elme vezeti az embereket, és – ha esetleg kétségeink lettek volna effelől –, az írónő elég érzékletesen bizonyítja be, hogy az elme gonosz és manipulatív.

A címszereplő Guvat azon kiváltságos kevesek közé tartozik, akik kedvükre kísérletezhetnek az ölükbe cseppent tudással. Saját szórakoztatására, génmanipulálással létre hoz egy új, az emberihez hasonló fajt, a guvatkákat. Még szerencse, hogy ez a fura teremtő nem valami perverz kretén, így a guvatkák kellemes, bár kissé furcsa, emberi és állati tulajdonságokból összeszőtt, tiszta teremtmények. Guvat azonban nem áll meg itt. Talán saját istenülését akarja biztosítani? Vagy máris büntető Úristennek képzeli magát? Mindenesetre gyönyörtablettának álcázva egy pusztító vírust szór szét a világban, ami az emberiség végét jelentő járványt okozza.

A hányatott sorsú Gazella, a falusi kislány, akit – a helyi szokáshoz híven – éhező szülei egy jobb élet reményében eladnak, később Guvat szeretője lesz. Feladata, hogy a félénk, ártatlan teremtményeket megtanítsa túlélni. Élettörténetét a szerelmes Jim – vagy Hóember – szemével retrospektíven szemléljük, és ez lesz az a fonál, amire a szerző a letűnt világ ábrázolását felfűzi. Gazella kiszolgáltatott élete végül elnyeri jutalmát: a guvatkák számára valamiféle Szűz Máriává válik, akitől az élethez szükséges alapvető tudást megtanulhatják..

Hóemberhez “hívei” már nem egy isten mindenható magasztosságát, csak egy bálvány nyers, kézzel fogható erejét társítják. Megszokott életéből kiszakítva Jim valamiféle őrült és érthetetlen, elveszett Ádámként, örökös kitaszítottként áll mellettük. Koszos magányáért sajnálják, húsevése miatt undorodva lenézik, tévedhetetlennek hitt tudása miatt pedig félve tisztelik, de megértésre, társra, biztonságra, bármiféle érzelmi igényének kielégítésére nem számíthat. Gyámkodik az indulás felett, és viaskodik saját alapszükségleteivel. Torzonborz, mosdatlan és bűzlik, magányos, éhes és fél is, de a tenger által partra vetett rengeteg civilizációs hulladék közül csak ő tudja, melyik hasznos, melyik veszélyes.

Kedves kis mellékutcája a regénynek Jim azon való fáradozása, hogy megőrizze a szavakat. A szavakat, amik láthatóan fontosak az írónő számára, mint valamiféle tudás letéteményesei. Jim a szavak embere, és mint ilyen, alsóbb rendűnek számít abban a letűnt világban, ahol a tetteknek van csak ereje. Ironikus, hogy ő az egyetlen olyan szereplő a regényben, aki magában hordoz valamiféle istenit, amennyiben a szóval való teremtés vágyát, lehetőségét, a ki nem bontakozott művészi tehetséget annak tartjuk. És ő az, aki egyrészt kénytelen segédkezni Guvat istenné való nyilvánításánál, másrészt pedig alkotás helyett leltároz: gyermekkora óta számon tartja és ismételgeti, ízlelgeti a régi szavakat, hogy feledésbe ne menjenek, mindaddig, míg ő él. Innen a szereplők fura neve is: kísérlet a már nem létező megőrzésére.

A szerző: Margaret Atwood (fotó: Reuters/Mark Blinch)

A mű vége nyitott: a túlélő emberek összetalálkoznak, hogy valamiféle közös stratégiát alakítsanak ki a génmanipulált vadállatok elleni harcban, a túlélés reményében. A guvatkák is sínen vannak, kialakítva a maguk primitív vallását, őrizve szokásaikat, mitikussá váló emlékeiket megteremtésük körülményeiről, és lelkesen hódolva szokatlan párzási szokásaiknak. A környezet pedig lassan elnyeli a civilizáció összeomló épületekből, veszélyes és hasznos fémtárgyakból, lejárt szavatosságú konzervekből álló nyomait. Valaki túléli, de a jövő kérdése már nem tartozik ide.

Hogy mi fogott meg e könyvben? Talán leginkább a mélységes tudás, amivel Margaret Atwood szétválasztja a lényegest a lényegtelentől. Ahogy sikerül a természet elemi erőinek működését az emberben – és attól függetlenül is – feltárnia. Ahogy a Mindenség törvényeit engedi kristálytisztán megnyilatkozni a legapróbb és legnagyobb dolgokban egyaránt. Talán a mélységes emberismerete, vagy jó és rossz egymásért való, egymást kiegészítő működésének ábrázolása.

A legfurcsább pedig a döbbenet, ami még hetekkel a könyv elolvasása után is bennem van: hogy mindez mennyire valószínű. Annyira a mai társadalmi-erkölcsi tényekből és trendekből kiindulva építkezik, hogy minden olyan, mintha nem is a jövőben játszódna: mintha magunk is benne lennénk. A teremtés és túlélés szent csatája láttán mintha mi magunk is szétfolynánk jelentéktelenül a száraz özönvíz áldozataiként. Aki pedig megmarad, annak ott a lelkes környezetvédő írónő intése: az Élet erősebb, hatalmasabb az embernél.

Megveszem Margaret Atwood: Guvat és Gazella | Európa Könyvkiadó | 420 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD