Paul Sussman: Ozirisz labirintusa

Sussman az utolsó Kalifa-regényben is hozza a tőle megszokott színvonalat és hangulatot, a könyv méltó zárása a 46 évesen elhunyt író háromrészes sorozatának.

hirdetés

Az Ozirisz labirintusa a 2012-ben elhunyt Paul Sussman Kalifa-sorozatának a harmadik és egyben utolsó kötete. Azt már a korábbi kötetek kapcsán is említettem, hogy itt a sorozat nem a szó szoros értelmében értendő, hiszen a három Kalifa-regény között jóval lazább a kapcsolat, mint ahogy azt más krimisorozatok esetében tapasztalhatjuk. Akárcsak a második kötetben, Júszuf Kalifa ismét izraeli barátjával, Árie Ben Roj felügyelővel együtt nyomoz. Némiképp rendhagyó módon szinte nem is Kalifa áll a regény középpontjában, hanem Ben Roj, hiszen ezúttal nem az izraeli nyomozó segít az egyiptominak felgöngyölíteni egy Egyiptomban történt, de Izraelhez is kötődő ügyet, hanem éppen fordítva. Persze, ahogy Sussmantól ezt már megszokhattuk, a dolog ennél azért valamivel bonyolultabb.

A regény egy jeruzsálemi gyilkossággal indul: az örmény negyedben található Szent Jakab-székesegyházban meggyilkolnak egy oknyomozó újságírónőt, Rivka Kleinberget. Az ügy felderítésén a jeruzsálemi rendőrség bűnügyi csoportja dolgozik, amelynek Árie Ben Roj nyomozó is tagja. Fiatal társával, az éles eszű Dov Ziszkyvel azonnal rávetik magukat az ügyre. Nincs könnyű dolguk, hiszen az újságírónő számos olyan kényes ügyet tárt fel pályafutása során, amelyeknek köszönhetően bőven szerezhetett ellenségeket magának. A nyomok több irányba mutatnak: célkeresztbe kerül egy lánykereskedelemmel foglalkozó banda, egy amerikai arany- és kőolaj-kitermeléssel foglalkozó vállalat, de felbukkan egy hírhedt kiberterrorista szervezet, a Nemesis Agenda neve is.

Mindeközben Egyiptomban Júszuf Kalifa felügyelő egy kútmérgezési ügy felderítésén dolgozik. Jóllehet a családjában nemrég történt tragédia megtörte a lendületét, lelkiismeretesen végzi munkáját. Amikor jeruzsálemi nyomozó barátja, Ben Roj a segítségét kéri a Kleinberg-gyilkosság látszólag Egyiptomba mutató szálainak felderítésétben, Kalifa igen mond, bármennyi kényelmetlenséget is okoz a nem kis teherrel és veszéllyel járó megbízatás. Akkor még egyikük sem sejti, hogy a jeruzsálemi gyilkosság és a Keleti-sivatagban tapasztalt kútmérgezések között szoros kapcsolat van, és hogy ami eddig napvilágra került, az csak a jéghegy csúcsa, egy kis szelete egy országhatárokon átívelő, magas szintekig elérő és nagy téttel bíró összeesküvésnek.

Paul Sussman a tőle megszokott módon, nagyszerűen dokumentált és szövevényes cselekményre épülő regénnyel rukkolt elő nem sokkal halála előtt. Az Ozirisz labirintusa, akárcsak a szerző többi regénye, magyar fordítása a Partvonal Kiadó gondozásában látott napvilágot.

Olvasd el a trilógia előző két kötetéről írt cikkeinket is

Akik olvasták Sussman valamelyik könyvét, azok számára nem ismeretlen az a módszer, ahogyan felépíti a regényeit. Az alaphangot mindig egy vagy több – a közeli vagy a távolabbi – múltban játszódó esemény adja meg, amely(ek)nek egészen napjainkig húzódó következményei vannak. Az Ozirisz labirintusában két rövid esemény indítja a történetet: egy 1931-es félresikerült családi bosszú, amelynek egy angol egyiptológus az áldozata, valamint egy 1972-es luxori kirándulás, amelynek során egy fiatal pár rábukkan a négy évtizeddel korábbi gyilkosság áldozatának holttestére. Plusz egy rövid, a regény cselekményével egy időben játszódó – azt alig kevéssel megelőző – tragikus esemény, amelynek során véletlenek láncolataként egy nílusi uszálybalesetben több gyerek is életét veszíti. Látszólag csupa jelentéktelen esemény – mondhatná bárki, aki nem ismeri Sussmant. Aki viszont igen, az már tudja, hogy ezeknek a későbbiekben meglesz a jelentőségük, még hogyha nem is kulcsfontosságúak a történet vezérfonalát illetően. Mindezek tükrében tehát sok újdonságra nem kell számítani a regény stílusát és felépítését illetően, viszont azt a színvonalat, amit korábban megszokhattunk tőle, itt is biztosítja a szerző. Ez pedig egyfajta garancia arra, hogy nem fogunk unatkozni.

A történet több egymással párhuzamosan futó cselekményszálból épül fel: az egyik központi szál Ben Roj nyomozását, a másik Kalifa nyomozását követi, és sokáig az az érzése az olvasónak, hogy ezek teljesen függetlenek egymástól, szinte olyan, mintha két különálló regényt olvasnánk. (Még azt követően is, amikor a két nyomozó felveszi egymással a kapcsolatot, jóllehet erre majdnem a regény felénél, közel 300 oldal után kerül sor.) Az említett cselekményszálakat néha megtöri néhány másik szál – amelyekből tulajdonképpen három van. Ezek közül az egyik különösen titokzatos: itt maga a gyilkos mesél egyes szám első személyben, szemben a regény többi részével, amelyek harmadik személyben zajlanak. A regény legvégére a szálak összefutnak, és természetesen minden a helyére kerül, Sussman a tőle megszokott módon a legtöbb kérdésre megadja a választ, jóllehet többszáz oldalon keresztül sikerül homályban tartania az olvasót. Figyelembe véve azonban, hogy a regény terjedelme 700 oldalra rúg, ez a játszadozás az olvasóval már nem mindig tűnt a legjobb ötletnek, néha terhet jelentett a túl sok részlet és túl szövevényes cselekmény. Ezt persze kárpótolják azok az elemek, amelyek általában Sussman regényeit különösen élvezhetővé teszik: itt sem maradnak el a történelmi-művészettörténeti adalékok – bár némiképp háttérbe szorulnak a szerző korábbi regényeihez viszonyítva –, emellett a hangulatteremtésről sem feledkezik meg a szerző – amit most is elsősorban a közel-keleti kultúrából adott ízelítővel biztosít.

Az Ozirisz labirintusa már nem egy történelmi eseményekkel átitatott kaland- és bűnügyi regény ötvözete, hanem sokkal inkább egy jelenben játszódó, a távoli múlthoz csak érintőlegesen kötődő, és nem feltétlenül abban gyökerező krimi. Ez pedig a kalandregényesebb arculatot mellőző előző Kalifa-regényhez, A jeruzsálemi templom titkához képest is újdonság: míg abban a távoli múlt eseményei ok-okozati viszonyban vannak a jelen történéseivel, itt a múltban történteknek csak laza kapcsolódásuk van a jelenbeli eseményekhez, és semmi esetre sem a kibontakozó konfliktus forrásai. Sussman tehát kilép a történelem árnyékából, és olyan általánosabb érvényű és talán szélesebb körű érdeklődésre alapot adó témákhoz nyúl, mint például a lánykereskedelem, prostitúció, a multinacionális vállalatok erkölcstelen terjeszkedése vagy éppen az ehhez kapcsolódó magas szintű korrupció – még hogyha nem is mindegyik van jelen ugyanakkora hangsúllyal. Arra is figyel továbbá, hogy azok számára is kínáljon valamit, akik esetleg az adrenalinnal telítettebb, pörgősebb jeleneteket kedvelik, vagy akik esetleg emberközelibb, érzelmesebb oldalára is kíváncsiak hőseinknek. Előbbire jó példa Kalifa hajmeresztő és hátborzongató bányajelenete – ez mintha visszatérő motívum lenne Sussmannál – vagy az alexandriai kikötőben játszódó összetűzés, utóbbira talán a Kalifa-családban bekövetkező tragédia, vagy akár Ben Roj félszeg törekvése, amivel munkamániáját igyekszik legyűrni és terhes barátnőjének minél jobban megfelelni. És szintén ide tartozik az is, amikor a regény végén a szerző mindenféle látványosságot és fölösleges körítést mellőzve feláldozza egyik olyan szereplőjét, aki meghatározó volt a sorozatban.

Az Ozirisz labirintusa egy kellőképpen összetett regény, amely nemcsak arra hivatott, hogy szórakoztasson, hanem elgondolkodtat és talán még tanít is. Bennem csak megerősítette azt az érzést, hogy a bűnügyi irodalom egy igen érdekes és értékes színfoltját veszítette el Sussman halálával. Nem volt az az extravagáns stílusú szerző, akinek regényeit világszerte a címlapokon ünnepelték, viszont helyismeretével, dokumentáltságával, alaposságával, karaktereivel és nem utolsó sorban témaválasztásával is bizonyította, hogy sokkal többre volt képes, mint a méltatlanul nagy figyelemnek örvendő sikerszerzők némelyike. Tavaly angolul megjelent egy újabb regénye – ennek kéziratával feltehetően már halála előtt elkészült –, amely nem a Kalifa-sorozat része, címe The Final Testimony of Raphael Ignatius Phoenix. Remélhetőleg a szerző életművét magyarul megjelentető Partvonal Kiadó ennek a fordításával és kiadásával is megörvendezteti a magyar olvasókat, és az méltó zárása lesz a fiatalon elhunyt szerző rövid életművének.

Megveszem Paul Sussman: Ozirisz labirintusa | Partvonal Könyvkiadó | 701 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD