Julie Lawson Timmer: Öt nap

Írta : Julie Lawson Timmer
Eredeti cím : Five Days Left
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : Öt nap
Fordította : Sipos Katalin
Kiadó : Európa Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 425
95
Vidd hírét!
 
 

Ha az irodalom igazi szerepe az, hogy az embereket új gondolatokkal, élményekkel, esetleg új szemlélettel gazdagítsa, akkor ennek a könyvnek megkérdőjelezhetetlen a létjogosultsága. Természetesen a legjobb könyvek mindig krízishelyzetben ábrázolják az embereket, hiszen ilyenkor mutatkozik meg a maga teljességében a személyiségük rengeteg pozitív és negatív jellemzője, ilyenkor nincs idő, nincs alkalom az alakoskodásra, hazugságra, a dolgok megszépítésére.

Az elsőkönyves kanadai írónő elsősorban nem érzelmeket, hanem a két legelemibb ösztönt helyezi könyve középpontjába: az életbe való kapaszkodást és a szülői szeretetet. A témát persze már sokan és sokféleképpen megírták, megzenésítették, színpadon és filmen eljátszották, de hát annyira érint mindannyiunkat, hogy gyakorlatilag megunhatatlan – emellett pedig Timmer asszony is igencsak eltalálta a hangot.

A regény tulajdonképpen két lazán összefűzött sorsot ábrázol. Mara Nichols indiai származású asszony. Életének egy olyan szakaszában kezdődik a történet, ami ideális esetben minden nőnek ki kellene járjon: sikeres a szakmájában, szerető férje van, és ha saját gyermeke nem is lehetett, örökbe fogadott gyönyörű kislányával kiteljesedett az élete. Scott Coffman középiskolai tanár, és úgy tűnik, neki is bejött az élet. Elkészült a csinos felesége által megálmodott ház, útban van a várva várt gyerek, és az udvaron ügyesen kosarazgat a kiskamasz Curtis, akit nevelőszülőként őszintén megszeretett. Az idilli képbe azonban váratlanul bemászik egy mérges pók: Mara kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, Scottnak pedig megszakad a szíve, amiért meg kell válnia nevelt gyermekétől.

A két szereplő nem ismeri egymást, egy fogadott gyerekek szüleiből verbuválódott internetes fórumon tartanak laza kapcsolatot, fogalmuk sincs egymás valós kilétéről, csak problémáikra keresnek megoldást. Scott egészen jól ki is tudja adni magából a fájdalmát, de Maráról, aki szintén örökbe fogadott gyermek volt, senki nem tudja, mivel küzd.

Nem akarom elmesélni a részleteket, hiszen a könyv lényege éppen az, hogyan látják a maguk – és egymás – helyzetét a bajba jutott emberek, hogyan próbálnak megbirkózni problémáikkal, illetve hogyan veszik tudomásul az elkerülhetetlen dolgokat. Néha nagyon fájdalmas olvasmány volt, hiszen a sok kis összeszövődő élet-részletben az ember óhatatlanul magára ismer időnként. Nagyon élveztem viszont, hogy az írónő nem valami posztmodern naturalizmus nevében szenvelgett, így a hangsúly nem a borzalmakon volt, hanem az emberi tartáson. Erősen hiszek abban, hogy tudatossággal minden helyzetben ura maradhat az ember a döntéseinek és az élete tényeinek – még akkor is, ha kevés példát lát erre. Az írónő hősei nagyon is tudják, milyen helyzetben vannak. A két történet ráadásul szinte tükörképe egymásnak, amennyiben mindkettőben meghal egy édesanya, érzelmi válságba kerül egy édesapa, problémás helyzetbe egy gyermek – csak a körülmények mások. És ez biztató, hiszen minden olyan ismerős, mintha velünk történne, és olyan jól látható, hogy van választási lehtőség.

Az energikus Mara Huntington-kórban szenved, és alaposan tanulmányozza „ellenfelét”, hiszen el akarja kerülni, hogy a betegség megalázó helyzetekbe kényszerítse. Még akkor eldönti, hogy nem akar zöldségként vegetálni, amikor a betegség jeleit még csak a közvetlen családja észleli, és elhatározza, hogy nem várja meg a teljes leépülést: öngyilkos lesz, mihelyt az első olyan jelet észleli, ami arra utal, hogy elveszítette a kontrollt. És most öt nap van még a születésnapjáig, ő pedig pelenkáért áll sorba, szégyenkezve a boltban. Scott is bajban van: Curtis problémás gyerek, az anyját egy évre börtönbe csukták, és elméletileg ennyi ideig kellett volna gondoskodnia a fiúról. Csakhogy időközben igazi szövetség alakult ki közöttük, és Scottot halálra rémíti a tudat, hogy öt nap múlva „vissza kell adnia” a fiút egy olyan asszonynak, aki nem gondoskodik róla, aki mellett elkallódik – de aki az anyja. Problémáit tetézi, hogy felesége, Laurie szemmel láthatóan nem osztozik a férfi lelkesedésében a fiú iránt: őt teljesen leköti a pocakjában fejlődő kis élet, a saját gyermekük, és sértésként éli meg, hogy Scott ennyi energiát fordít egy idegen gyerekre.

A fordulatok az életben persze elkerülhetetlenek. A halálos betegségek nem tűnnek el, akkor sem, ha Mara naponta megnézi a világhálón, vajon nem fedeztek-e fel új gyógymódot rá. Curtis anyja pedig tényleg elviszi a fiát, még azt az öt nap ünnepet sem hagyja meg nekik, amire pedig számítottak. A dolgok persze megszépíthetők, hagyhatunk búcsúlevelet, elrendezhetjük a dolgainkat, és igyekezhetünk, hogy a megmaradottaknak sok szép emlék jusson majd eszébe rólunk. És az is lehet, hogy a sors fintora végül oda vezeti Curtist, ahol őszintén szeretik és gondoskodnak róla, sőt, még az is elképzelhető, hogy ellentétes nézeteket képviselő párok válás helyett végül konszenzusra jutnak. Mindeközben azonban mély lelki sebeket szereznek, és tán osztanak is, rengeteg ember gondolataira, érzéseire hatnak, és ismeretekre tesznek szert a világról, egymásról és főleg önmagukról. Szóba kerülnek persze az élet nagy kérdései, szerelem, kompromisszum, gyermeknevelési feladatok és problémák, szülői minta és halál – és az egész, mintha önmagunkról szólna.

Úgyhogy végül ez a könyv, bármilyen elcsépelten hangzik is, az Életről szól. Nem naturalista, de realista, még akkor is, ha a mai realitásban az emberiség sajnos rettenetesen kétfelé szakadt, és egyik felén ott maradtak az öntudatlan, sorsüldözte bábok, akikkel folyton elbánik az élet, a másik oldalon pedig ott vannak a Marához és Scotthoz hasonló, tudatos emberek, akik megmentik minden helyzetben, amit lehet, azáltal, hogy tudatos döntéseket hoznak. A baj mindkét oldalon ott van, de míg az egyik megadja magát neki, és sokszor megalázottan szenvedi el a következményeket, addig a másik megküzd vele, és megőrzi a méltóságát. Mert lehetséges. Minden helyzetben.


Vidd hírét!