Simon Winder: Danubia

Sokkal kellemesebb úgy olvasni egy nem mindig kellemes témájú írást, hogy az ember a megfelelő helyeken nagyokat kacag, ahelyett, hogy zsebkendőt szorongatna.

Az utazó történész személyes krónikája a Habsburgokról – így is lehetne jellemezni a Danubiát, ám ez azért lenne kissé félrevezető, mert a személyes véleményeket, élményeket leszámítva a könyv pontosan annyira tárgyilagos, amennyire annak lennie kell, ha már történelemről szól.

A könyv 2015 egyik nagy élménye számomra, mert olyasmit követett el, amire nagy szükség volt, és ami – remélhetőleg – nagyobb olvasottságot biztosít majd a történelemtől eddig ódzkodóknak is. Ez a tett a humor. Sajnos nyilván ebben az esetben is lesznek olyan hangok, akik a humort az igénytelenséggel, felületességgel, hiánypótlással kapcsolják össze (nem látom, mi közük ezeknek a fogalmaknak egymáshoz), de nem baj. Az sokkal fontosabb, hogy megszületett még egy könyv – feltételezem, hogy az író magyarul kiadatlan Germania c. kötete ugyanilyen stílusban írodott –, ami élvezetessé, rendkívül olvasmányossá, jókat nevetőssé, és – ami a legfontosabb –, szerethetővé tesz egy olyan tárgyat, amit sokan méltatlanul nem szeretnek. Annak, aki még mindig szkeptikus lenne: a humor nemhogy levon a könyv értékéből, ellenkezőleg, hozzáad. Sokkal kellemesebb úgy olvasni egy nem mindig kellemes témájú írást, hogy az ember a megfelelő helyeken nagyokat kacag, ahelyett, hogy zsebkendőt szorongatna. Okosan, kimérten bánik a humorral, nem viszi túlzásba, nem ízléstelen, mondhatni, hogy tökéletes.

Vannak még fontos tulajdonságai a könyvnek: utazó történész írta. Véletlenül sem akarom leszólni azok munkáit, akik kizárólag leváltári kutatások alapján írták meg a könyveiket. Az viszont tagadhatatlan, hogy a személyes tapasztalatok, a keresztül-kasul járt Európa, a séták, a múzeumok, a helyszínelések, a nemzeti eledelek megkóstolása és a többiek mind-mind mennyire élővé tesznek egy könyvet – és hitelesebbé. Az ember már csak ilyen gyarló lény, szívesebben együtt él egy olyan írással, amit személyessé tudott tenni írója.

Másik nagyon fontos aspektusa a tanulmánynak az idegen nézőpontja, a kívülállóé. Ez, tekintve a most is forrongó, utódállamokbeli állapotokat, elképesztően fontos. Simon Winder angol, Angliának legfeljebb érintőlegesen és századokkal ezelőtt volt némi köze háborús ügyekben a Habsburg Birodalomhoz, Trianont most felejtsük el, ennek semmi köze a könyvhöz. Mint kívülálló és majdnem elfogulatlan megfigyelő – érezhetően vonzódik a magyarokhoz, ez plusz jó pont annak, akit amúgy is érdekel a téma –, olyan lehetőséget biztosít, ami a nacionalizmusok melegágyában, nacionalista írásokat kitermelő közegben több, mint üdítő. Tárgyilagos, nem részrehajló, pontosan átlátja, mennyire működésképtelenek a mai utódállamok, és pontos, jó krónikása annak, ami az elmúlt cca. 1500 évben történt.

A könyv nem csak történelmi, hanem kultúrtörténeti csemege is Európa ezen, közép-keleti feléből, nem beszélve az olyan érdekességekről, hogy melyik császárnak volt pl. dodója (a dodó a szemet gyönyörködtető borítón is felbukkan), értekezik Bartók zenéjéről, a csernovici metropolita palotájáról, elvisz egy röpke látogatás erejéig a prágai Csillag Vadászházba, amit I. Ferdinánd kezdett építtetni nyári rezidenciának, majd a cionizmus vezéralakjának, Herzl Tivadarnak államteremtő próbálkozásairól is beszámol (ami nagyon érdekes próbálkozás volt egyébként). Ír a budapesti állatkertről, Debrecenről, Nagyváradról, a német himnuszról és még millió más dologról, egészen az I. Világháborúig. Megtudható többek között az, ami az én olvasatomban a legfontosabb: hogyan termelte ki a Habsburg Birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia a máig dúló, áldatlan, ostoba nacionalizmust és gyakorlatilag hogyan esett áldozatul többek között éppen ennek. Elkerülhetetlenül ott vannak a mi lett volna, ha?-eszmefuttatások, de ezek is az ésszerűség keretein belül maradnak és Winder egyáltalán nem olyan szempontból elemzi a történéseket, ahogy azt az ember gondolná a cím és tematika alapján.

Egyetlen hibája a szerzőnek az, hogy csapong, mint minden jó mesélő, akinek rengeteg mondanivalója van, egyik téma érdekesebb a másiknál és nem tudja, hogy melyiket mondja el először, legszívesebben mindet egyszerre mesélné. Ez a veszély ugyan nem fenyeget, de néha igencsak elkalandozik az alaptémától, az olvasó pedig kapkodhatja a fejét, hogy most mi történik, hol is vagyunk. Lektori hibát egyet fedeztem fel, éspedig Dózsával kapcsolatosan, amit Hahner Péter megcáfolt valamelyik 100 történelmi tévhitről szóló könyvében, de a könyv hiányában most nem bocsátkozom fejtegetésekbe, a majdani olvasó utánanéz, ha érdekli. Több szaklektori megjegyzést szívesen vettem volna, az, hogy lábjegyzetként közölték őket, kényelmessé tette az olvasást. Felsorolás helyett elkelt volna egy átlátható családfa. A kiadás nagyon igényes, a könyvet öröm kézbe venni, a borítója pedig egyszerűen gyönyörű! Remélem, hogy a Park Kiadónál megjelenik majd a Germania is.

Megveszem Simon Winder: Danubia | Park Könyvkiadó | 630 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD