Száraz Miklós György: Apám darabokban

Nem tévedett az, aki Száraz Miklós György könyvét az év egyik szenzációjának nevezte. Valóban az, ezt már most, az év harmadánál nyugodtan ki lehet jelenteni.

hirdetés

Súlyos, nehéz könyv, mert apának lenni nehéz, de fiúnak sem könnyű.

A könyv javarészt 1956 októberétől 1958 májusáig tart, közben lazán felölel legalább 150 évet és 5-6 generációt. Leveleket, naplórészleteket és az ’56-os eseményeket fűzi össze Száraz Miklós György egy könyvvé. Családregény? Igen. Szerelmi történet? Igen. A ’40-es, ‘50-es évek politikai térképének skicce? Igen. Aparegény. És anyaregény. Nem is tudni, hogy tulajdonképpen ki emeli ki a másikát: az anya vagy az apa. Az egyetlen, aki jószerével kimarad a könyvből, az maga az író. A fiú. És ez így van jól.

Ami nagyon fontos ebben a könyvben, az a krónikás szenvtelensége, bár ez nem is jó szó ide, inkább: egészséges távolságtartása. Ahogy írója mondja: nincs benne „semmi elájulás, semmi dráma, semmi nyavalygás, semmi szörnyülködés, leleplezés, szemrehányás. Semmi pátosz és semmi gyilkos önirónia.” És tényleg nincs. Dokumentumregény, de – íróját ismerve – nem a száraz fajtából. Egy család keletkezésének története, a hátterük, a családi legendárium különböző feljegyzései, események – amiken nevetünk, még akkor is, ha azok fájdalmasak –, és másfél év levelezése nem lehet sem száraz, sem unalmas. Ez a váz. Az összekötő szöveg, a történetvezetés pedig írónké, aki ezt a feladatot nagyszerűen abszolválta. A regény igen erősen koncentrál az ’56-os eseményekre, ez áll a könyv középpontjában is, és az egyetlen, amit az egész hibájául talán fel lehetne róni, az a forradalom túl erős, túl tömény jelenléte, ami könnyen megfojthatta volna az egészet, ha az nem lenne okosan átszőve levelezések, mindenféle családi történések szálaival, barangolásokkal az időben, nem felejtve ki Kurt Vonnegutot és Márquezt sem, noha nem ők képezik a kötet fő vonz- és húzóerejét. Ők csak vannak, mert egyikük találkozott Száraz Györggyel annak amerikai útján és igen kellemesen eldiskuráltak különböző fontos dolgokról, másikuk pedig ott csatangolt a forradalom utáni Budapesten, kocsmákba járt, elámult a harcok nagyságán és azok nyomain, és én még most sem tudom elhinni, hogy komolyan gondolta azt, amikor sajnálkozott a magyarokon, kiket elnyomó rendszer sújtott stb. Márquez szerette az elnyomó rendszereket és a diktátorokat. Kicsit furcsa volt az ízlése.

A regény nagyon erősen indít. Az eredeti elképzelésből-felépítésből megmaradtak humoros, ironikus részek, ilyen a beszámoló kezdete is, és nevet az ember, noha az őrület egyáltalán nem vicces, még akkor sem, ha muszáj nevetni rajta. A nevetés csak akkor akad az olvasó torkán, mikor abból a nem magyarázott, nem patetizált pár mondatból megtudja, hogy tulajdonképpen miért is az az őrület. És ilyen, végig ilyen az egész regény. Fellebbenti a függönyt, elmesél, röviden, éppen annyit, amennyit kell (néha kevesebbet is tán, mert az ember még olvasna és még és még és…), a megtudottak summázását pedig teljes mértékben arra bízza, aki épp befogadja azt: az olvasóra. A könyvnek nincs tanulsága. Nem ítélkezik. Nem mitizál és nem heroizál. Száraz Miklós György olyan mértékben választotta le magát édesapja történetéről, amennyire ez csak lehetséges különösebb tudathasadás nélkül.

A folytatás sem gyengébb. Úgy hozza felszínre Száraz György alakját, ahogy földtani rétegeket tár fel az ember. Darabokból. Ugrál az időben. Barangol a családban. Naplórészleteket idéz az alig eszmélő és a nagyon okos 17 évestől. Van költözés, Rozsnyóra. Van 2. világháború. Van meghökkenés a zsidók elhurcolása miatt, hogy aztán a fiú később nézőből cselekvő kitelepítővé váljon, csupán a szereplők változnak. Van sok-sok elmélkedés szabadságról, jóról és rosszról, azok egymáshoz való viszonyáról. Van vonzódás a hatalomhoz és a hatalom természetének taglalása. Van az elvándorlás dilemmája. Van 3 darab nagyapa. Van kémkedés, államellenes összeesküvés, börtön és nagyon kései rehabilitálás. Van benne sokáig kísértő régi szerelem. Van utazgatás szerte a nagyvilágban, publikálási lehetőség, bemutatott drámák, zsidóságról írt tanulmány, kiállás az erdélyi magyarság mellett, elismerés, minden. Vannak nők és van egy nagy szerelem, a későbbi feleség. Van szervezőtitkári munkakör az Országos Cirkusz Vállalatnál. És nincs kozmetikázás. Van egy 2012 körül kapott jelentés, ami megvillantja annak lehetőségét is, hogy Száraz Györgyöt eredményes fogdaügynöki tevékenysége miatt engedték hamarabb szabadon. És van az apa véleménye a spiclikről: „A spiclik, besúgók, feljelentők, amúgy gondoljanak bármit, nem lehetnek jó emberek.” Van benne sok-sok titok, amit sosem fogunk megtudni, ami nem is ránk tartozik. A lemeztelenített apa mellett a fiú is pőre, hiszen megpróbál saját belátása szerint mindent az olvasó elé tárni. Hogy ez mennyiben sikerült, az a fiú dolga, és csak az övé. Az olvasó nem kritizálhat, nem vonhat felelősségre és nem kérhet számon. Nincsen joga hozzá.

Gabo és Vonnegut mellett felbukkan az Andalúziában megismert Páskándi alakja is, neve valamiért anagramma. Ennek miértjére nem tudok rájönni. Mert mi tudható Páskándiról, amellett, hogy írt? Ő is ott lapátolt ’57-től ’63-ig az én nagyapámmal együtt (emlékeim szerint ismerték is egymást) a Duna-csatorna építésénél, nyilván nem önkéntes alapon. A hatvanas évek amnesztiasorozatával került vissza a mindennapokba. Írt, szerkesztett, üldözték, áttelepült Magyarországra, ahol tovább írt, szerkesztett, majd meghalt. De ez nem magyarázza a következetesen alkalmazott anagrammát.

Nem szeretnék párhuzamot vonni itt egyetlen más apás könyvvel sem, éppen ezért kénytelen leszek összehasonlítani egy másikkal, ugyanis az Apám darabokban más, és mert én pontosan ezeknek a párhuzamoknak a megvonását szeretném elkerülni. Vegyük például Esterházy Péter Harmonia Caelestisét, ami az egyik legnagyobb kortárs apakönyv, és amit a megrendítő Javított kiadás követett. Miután eposzi magaslatokba emelte apját, a kirobbant ügynökbotrány nyomán Esterházynak valószínűleg már csak saját kategorikus imperatívusza miatt is meg kellett írnia a Javított kiadást. És itt rejlik az első óriási különbség a két kötet között (Javított kiadás versus Apám darabokban). Száraz Miklós Györgynél ilyesfajta kényszerítő körülmény nem volt. Mindkettő dokumentumokra épít, mindkettő az apáról szól, az apa múltjáról, besúgói tevékenységéről, de amíg az egyik fájdalmas, szenvedő és szenvedtető írás, addig a másik egy nyugodt hangvételű, meglepetéseket legfeljebb az egyszeri olvasónak (vagy neki sem) tartogató, kiegyensúlyozott könyv (ez a második nagy különbség). Beszámoló. Ez és ez van. Ez volt. Így történt. Ez az apám. Nem hagy maradandó sérüléseket. A Javított kiadás igen. Az Apám darabokban megdöbbentő. Nem az apa múltja a megdöbbentő (sajnos), hanem az, ahogyan a fiú ezt kezeli, ahogyan megírta és amiért megírta. Nem volt muszáj. És mégis igen.

Nem tévedett az, aki a regényt az év egyik szenzációjának nevezte. Valóban az, ezt már most, az év harmadánál nyugodtan ki lehet jelenteni (belekalkulálva az ezután megjelenő könyveket is). Nagyon más, mint az eddigi regényei. Annak, aki ismeri és szereti Száraz Miklós György írásait, mégsem lesz idegen.

Mindaz, amit itt leírtam, csupán a hullámvasút képzete. Ahhoz, hogy a hullámvasútra fel is ülhess, olvasni kell.

Megveszem Száraz Miklós György: Apám darabokban | Scolar Kiadó | 544 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD