Bastian Obermayer – Frederik Obermaier: Panama-iratok

Bastian Obermayer és Frederik Obermaier Panama-iratok. Egy világraszóló leleplezés története című könyve magyarul a Park Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Sigmundur Davíð Gunnlaugsson, Izland 42. (2013. május 23 – 2016. április 7. között hivatalban levő) kormányának miniszterelnöke; Rami Makhlouf szíriai üzletember, Bassár el-Aszad elnök legfontosabb pénzembere; Szergej Roldugin ismert orosz csellista, Putyin elnök fiatalkori barátja és idősebb lányának keresztapja; Werner Mauss (alias Claus Möllner, illetve még sok másik név) német magán-titkosügynök; Hugo és Mariano Jinkins sportközvetítési jogokkal kereskedő argentin ügynökök (az UEFA és a FIFA ügyfelei); Kojo Annan, a volt ENSZ-elnök Kofi Annan fia; Mariam Safdar, Naváz Saríf pakisztáni miniszterelnök lánya; Hans-Joachim K., a Siemens Andok-régiójának, majd a Siemens Mexico volt vezérigazgatója; Andrew M. üzletember, az USA-ban börtönbüntetésre ítélt szexuális bűnöző; Teng Csia-kuj, a kínai elnök, Hszi Csin-ping sógora; Petro Porosenko hivatalban levő ukrán államfő; Lionel Messi, argentin labdarúgó, a világ egyik legjobb futballistája. Első ránézésre nem sok dolog köti össze őket. Egyvalami azonban mégis: mindannyiuk neve kapcsolatba hozható legalább egy, de akár több tucat, a világ valamely adóparadicsomában bejegyzett offshore céggel, amelye(ke)n keresztül kisebb-nagyobb – a néhány tízezer dollártól több száz millió dollárig terjedő – összegekkel megkárosították a világ valamely államát azáltal, hogy kibújtak az adófizetés felelőssége alól, állami pénzeket játszottak magánkézre vagy illegálisan szerzett pénzösszegeket mostak tisztára. És van még valami, ami közös bennük: mindannyian igénybe vették a világ egyik legnagyobb offshore szolgáltatójának, a Panamavárosban bejegyzett Mossack Fonseca ügyvédi irodának a szolgáltatásait.

A Jürgen Mossack német ügyvéd és Ramón Fonseca Mora panamai ügyvéd, számos díjjal kitüntetett író (és ma magasrangú politikus is) által 1970-ben alapított Mossack Fonseca ügyvédi iroda és a számos közéleti szereplő törvényeket megkerülő vagy legalábbis szabálytalan, gyanús együttműködéseinek részletei 2016. április 3-án este láttak napvilágot egyszerre a világ több országában. A Panama-iratok néven ismert oknyomozó projektben 80 ország 400 újságírója dolgozott több hónapon keresztül.

Az egész 2015-ben indult, amikor egy ismeretlen személy („John Doe”) üzenetben megkereste a legnagyobb német napilap, a Süddeutsche Zeitung egyik oknyomozó újságíróját, Bastian Obermayert, és titkos adatokat ajánlott neki, amelyek nyilvánosságra hozatalának módját rá bízta. A feltételek elfogadása után az ismeretlen forrás elindította az adatok átküldését, és az újságíró – illetve időközben bevont társa, Frederik Obermaier – számára hamar kiderült, hogy valami egészen hihetetlen dologról van szó. A több hónapon keresztül érkező adatmennyiség végül több mint 11,5 millió dokumentumot tartalmazott (alapító okiratokat, bankszámlakivonatokat, személyi azonosító okmányok fénymásolatait, szerződéseket, megbízásokat, a Mossack Fonseca belső és ügyfelekkel folytatott levelezését stb.), és mintegy 2,6 terrabájtra (!) rúgott. Csak összehasonlításképpen: az elmúlt évek jelentősebb adatszivárogtatási ügyei közül az Offshore Leaks 260, a LuxemburgLeaks 4, a SwissLeaks 3,3, a WikiLeaks 1,7 gigabájtnyi adatmennyiséget jelentett. A Panama-iratok tehát kétségtelenül a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű projektje. Ezzel kapcsolatos talán egyik legbeszédesebb példa az volt, amikor a két német újságíró már másodjára is számítógépcserét igényelt a szerkesztőségben, mivel a korábbiak nem birkóztak meg a kereséssel. Az adatmennyiség volumenéről beszédesen árulkodik a végül megfelelően működő számítógép ára és konfigurációja: egy 128 gigabájt memóriával, öt SSD merevlemezzel, összesen 8256 terrabájt tárhellyel felszerelt, 17 484,36 euró értékű gépről van szó.

Az első bekezdésben felsorolt nevek csak töredéke annak a több száznak (politikusok, üzletemberek, művészek, sportolók, terroristák, bűnözők stb.), akik – közvetlenül vagy közvetve, családtagjaikon, barátaikon keresztül – a Mossack Fonseca offshore szolgáltatásait igénybe vették. Nem véletlen tehát, hogy a két német újságíró a washingtoni székhelyű Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (International Consortium for Investigative Journalists, ICIJ) segítségét kérte, amely a korábban említett kiszivárogtatási projektekben már nagy tapasztalatot szerzett, így tényleges támogatást tudott nyújtani a hatalmas dokumentummennyiség kereshetőségének biztosításában, rendszerezésében és feldolgozásában.

A két német újságíró – akiket a nevük hasonlósága miatt csak Obermayer/ier fivéreknek emlegetnek – Panama-iratok. Egy világraszóló leleplezés története című 2016-ben megjelent könyvükben ennek a hatalmas munkának a részleteit mesélik el az ismeretlen forrás felbukkanásától az adatok nyilvánosságra hozatalának napjáig. Szó szerint elmesélik, hiszen bár tényirodalmi alkotásról van szó, a műfaji sajátosságoktól némiképp eltérően inkább egy életrajzi ihletésű történethez, mintsem egy száraz dokumentumregényhez hasonlít a könyv. Ezt erősíti az egyes szám első személy használata és a beszámolószerű, olvasmányos stílus is. A könyv gerincét az újságírók több hónapos munkájának a részletes ismertetése jelenti, ezt azonban jelentős mértékben átszövik a dokumentumokból kibontakozó ügyek, amelyek csak egy kis részét jelentik annak, ami ezekben fellelhető. Elsősorban ismert politikusok, közéleti szereplők ügyeinek, illetve néhány egyéb témának (pl. FIFA-botrány, Afrika kizsákmányolása, németországi vonatkozású ügyek stb.) szentelnek teret a szerzők, akár egy-egy fejezet erejéig is. Az elbeszélés közvetlen hangnemét bonyolítja a sok név, háttérösszefüggés, ezért az olvasók dolgát könnyítendő a könyvet több oldalas jegyzetanyaggal látták el, amelyben külön kiegészítéseket olvashatunk egy-egy ügy vagy érintett szereplő reakciója kapcsán. Ehhez társul egy fogalomtár, amiben a könyvben használt legfontosabb pénzügyi kifejezéseket, szakzsargont magyarázzák, valamint egy elég részletes név- és tárgymutató is. Úgy gondolom, hogy az ilyen típusú könyvek esetében ez az a minimum, amire minden szerzőnek figyelnie kellene.

Kétségtelen, hogy az olvasó számára maguk az adatok is hatalmas „csemegét” jelentenek, hiszen egészen elképesztő, megdöbbentő információk kerülnek napvilágra, azonban ez csak egyik nagy erénye a könyvnek. Ennél bizonyos szempontból érdekesebb (legalábbis számomra) azoknak a technikai részleteknek az ismertetése, amelyeket egy ekkora volumenű munka igényel. Laikusként az ember azt hinné, hogy egy ilyen aranybányával szinte semmi különösebb háttérmunka nincs, csak érkeznek az információk, azokat pedig folyamatosan lehet a nyilvánosság elé tárni. Miközben a valóság teljesen más: a hatalmas adatmennyiség feldolgozásába tapasztalt, megbízható oknyomozó újságírók tucatjait kell bevonni, akik egy része komoly kockázatot vállal saját hazájában. Nagyon jó koordinációra és önuralomra van szükség, hogy még véletlenül se szivárogjanak ki időnap előtt információk, és ami napvilágra kerül, az ne legyen könnyen támadható. A lehető legtöbb dokumentum hitelességét ellenőrizni kell más forrásból is – hiszen a kiszivárogtató anonimitása mégiscsak gyanúra adhat okot, hogy esetleg hamisak az adatok vagy egy részük, ami kompromittálhatná az újságírók munkáját.

Bár a Panama-iratok projekt, illetve az erről szóló könyv sikere újságírói szempontból – és nemcsak – vitathatatlan, és az is örvendetes, hogy bizonyos országokban ennek már politikai és jogi következményei is voltak és minden bizonnyal még lesznek, elindult az érintett közéleti szereplők lemondása, felelősségre vonása, a kép mégsem annyira pozitív. Egyrészt azért, mert ez valószínűleg csak a töredéke annak, ami az offshore cégek világában zajlik, hiszen a Mossack Fonseca mellett még legalább 3700 hasonló, offshore közvetítésre szakosodott kisebb-nagyobb cég, iroda működik világszerte. Másrészt az sem biztató, hogy az érintett országok egy részében a projektben részt vevő újságírók közvetlen életveszélynek vannak kitéve, bármikor megölhetik, bebörtönözhetik, ellehetetleníthetik őket (pl. Oroszországban adóhatósági vizsgálat és lejárató kampány indult a projektben részt vevő újságírók ellen stb.), vagy éppen a kemény cenzúra miatt kevés az esély arra, hogy széles nyilvánosságot kapjanak ezek az ügyek (pl. Kínában cenzorok hada dolgozik azon, hogy az ügyre vonatozó minden online és nyomtatott megjelenést megakadályozzon). Még szomorúbb, hogy az offshore cégekre vonatkozó szabályozásban várhatóan a közeljövőben nagy áttörésre nem lehet számítani. Bár a szerzőpáros az egyik utolsó fejezetben leírja, hogy viszonylag kevés szabálymódosítással fel lehetne számolni, vagy átláthatóvá lehetne tenni ezt az offshore világot, éppen azért nem várható rövid időn belül nagy változás, mivel az ezt előidézni képes országok vagy államszövetségek vezető politikusai közül is sokan érintettek ebben az „iparágban”, így nem érdekük bármit is tenni ellene.

„Egyértelműen látható, hogy a pénzvilág szereplőinek ijesztően nagy része postafiókcégek segítségével vonja ki magát országa hatóságainak fennhatósága alól. Ezzel aláássák a demokrácia eszméjét: ha egy társadalom közösen meghozott és elfogadott szabályai nem vonatkoznak azokra, akik hatalmuknak és vagyonuknak köszönhetően meg tudják kerülni őket, elveszítik jelentőségüket.
Akkor a többiek miért fogadnák el ezeket a szabályokat?
Miért fogadja el a 99%, hogy a kormánya csak elméletileg tudja befolyásolni a társadalom szupergazdag egy százalékát? Az alkalmazott tehetetlenül nézi a fizetési papírján, hogy mennyit von el tőle az állam. Aki azonban a brit Virgin-szigeteki postafiókcégen keresztül veszi fel az osztalékát, maga döntheti el, hogy nyereségét bevallja-e annak a társadalomnak, amelyben él, és amelynek előnyeit és oltalmát élvezi.
Az az érzés, hogy ’azok ott fent’ azt csinálnak, amit akarnak, a pénzvilágban nem csak érzés. Hanem maga a valóság.”

(Bastian Obermayer – Frederik Obermaier: Panama-iratok. Egy világraszóló leleplezés története. Park Könyvkiadó, Budapest, 2016. 346. o.)

A Panama-iratok elsődleges jelentősége abban rejlik, hogy egyáltalán a nyilvánosság előtt beszélni lehet ezekről a dolgokról, és ez talán mégiscsak elindít egy folyamatot, aminek következményeként az egyszerű állampolgárok sokaságában – a leggazdagabb 1% által kizsákmányolt, sok országban a létminimumon, a nyomorban tengődő 99 százalékban – tudatosulhat, hogy adott esetben nekik kell kikényszeríteni a döntéshozói rétegből a szükséges törvénymódosításokat. Bár nehéznek tűnik, talán nem teljesen lehetetlen megrendíteni a kiváltságosok ma még megingathatatlannak tűnő befolyását és hatalmát. Ehhez azonban még több ilyen jellegű projektre lenne szükség – a szabadságukat, sőt az életüket kockáztató, de a mostani pénzügyi világ erkölcsi szintjéről megcsömörlött kiszivárogtatókra, valamint elkötelezett, szintén nem kis kockázatot vállaló, együttműködni képes és hajlandó újságírókra.

Megveszem Bastian Obermayer, Frederik Obermaier: Panama-iratok. Egy világraszóló leleplezés története | Park Könyvkiadó | 435 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD