Don Winslow: A kartell

Írta : Don Winslow
Eredeti cím : The Cartel
Eredeti kiadás : 2015
Magyar cím : A kartell
Fordította : Orosz Anna
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2016
Terjedelme (oldalszám) : 686
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

Ha a Drogháború a drog elleni háborúról szólt, és háború alatt véres/fegyveres konfliktust értünk, akkor A kartell maga a drogapokalipszis. A könyv lapjain a vérengzés és a brutalitás olyan méreteket ölt, amit ép ésszel nem lehet felfogni; Don Winslow könyve fikciós mű, de a regény cselekményét valós események ihlették – ha valaki a megfelelő kulcsszavakkal rákeres a világhálón a Mexikót elárasztó erőszakhullám mozzanataira és egyes epizódjaira, elborzad. Egyrészt a hasonlóság, másrészt az állati kegyetlenség láttán. Azt javaslom, hogy csak erős idegzetűek tegyék, és a könyvet is csak ők olvassák el – ők viszont kezdjék az első résszel, úgy lesz teljes a kép.


Ha az első kötetet egyetlen rövid mondatban kellene ismertetnem, azt mondanám: Art Keller DEA-ügynök és Adán Barrera kartellvezér harcáról szól. Nos, a folytatás is. Ezzel együtt – és az első kötet 575 oldala után is – letehetetlen, bár nálam egyértelműen a Drogháború a nyerő a kettő közül. A kartell cselekménye közel egy évtizedet ölel fel (2004-től 2012-ig, bár az epilógus már 2014-ben játszódik), és nagyon szerteágazó, sok szereplővel. A legfontosabb szereplő Art Keller, aki a regény elején szerzetesek között éli az életét, méhészkedik a kolostor területén – de azért pisztolyt tart az egyik kaptárban. A rejtőzködés és a fegyver is indokolt: a börtönbüntetését töltő Adán Barrera kétmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Ő a másik fontos szereplője a regénynek. Miután az egyik amerikai szövetségi börtönből átszállítják Mexikóba, már csak idő kérdése a megszöktetése. Onnantól pedig (újra) kezdetét veszi a hajsza: Keller Barrerára vadászik, Barrera Kellerre, miközben a mexikóinak régi státuszáért is meg kell harcolnia az időközben megsokszorozódott kartellek és vetélytársak ellen.

Az első kötettel többek között arra a szégyenteljes titkos paktumra világított rá a szerző, amelyet Washington kötött a nicaraguai “szabadságharcosokkal” a ‘80-as években, s amelynek közvetett következményeként a drog akadálytalanul kezdett áramlani az Államokba. A második kötet azt a borzalmas erőszakhullámot mutatja meg, amely az ártatlan lakosság nyakába zúdult, miközben drogkartellek vívták (és vívják napjainkban is) a plazák és szállítási útvonalak fölötti ellenőrzésért a háborút; a háborút, amelyhez politikusok, üzletemberek, rendvédelmi szervek és kormányok asszisztálnak. A regény egyik szereplője, Pablo Mora, az újságíró írja vádlón: “[…] hozzátok beszélek. Hozzátok, akiknek pénzük és hatalmuk van. A politikusokhoz, a comandatékhez, a tábornokokhoz, Los Pinoshoz és a Képviselőházhoz szólok. A Fehér Házhoz és a Kongresszushoz, az AFI-hoz és a DEA-hoz, a bankárokhoz, a farmerekhez, az olajbárókhoz, a kapitalistákhoz, a drogbárókhoz intézem szavaimat, és azt mondom nektek: Mind egyformák vagytok. Mind a kartell tagjai vagytok. És mind bűnösek vagytok. […] Ez nem drogok ellen vívott háború. Hanem a szegények elleni hadjárat.” Lehet úgy is értelmezni, hogy ez Don Winslow vádja, csak épp az egyik szereplő szájába adta.

Pablo Mora szavait épp Pablo Mora története szemlélteti – aki ugyan kitalált személyiség, de több százan lehetnek azok, akik átvágott torokkal vagy tarkólövéssel végezték, mert fel mertek szólalni ez ügyben. Don Winslow a regény elején több tucat olyan újságírót sorol fel (és ajánlja a könyvet az újságírók emlékére), akik a regény cselekményének idején váltak gyilkosság áldozatává vagy “tűntek el” Mexikóban. Az is lehet, hogy Pablo levele (amelyből fentebb csak röviden idéztem) az elhunyt/eltűnt újságírók kimondatlan vádirata. De ugyanazt a kétségbeejtő, kilátástalan helyzetet szemlélteti Chuy története is, akit már 12 évesen megtanítanak arra, hogyan kell egy embert lefejezni – és valahányszor elég erőt gyűjt ahhoz, hogy lelépjen, elmeneküljön, mindig olyan valaki ölelő karjaiba szalad, aki még mélyebbre taszítja a földi pokolba. Chuy egy barátnője még banálisabb módon kerül a csapdába: ő csak egy átutazó Mexikóban, bevándorlóként buszozik át az országon, Nicaraguából az Államok felé tart egy jobb jövő reményében, amikor a Zéták leveszik a buszról, és prostitúcióra kényszerítik. Vagy teszi, amit parancsolnak neki, vagy meghal – más lehetősége nincs, megszökni lehetetlen. Szerencsésnek kellene érezze magát, mert a busz utasainak egy részét (akiket semmire se tudtak felhasználni) helyben agyonlőtték.

A kartell számtalan olyan elemet tartalmaz, amit elsőre hitetlenkedve olvastam. Például azok a luxuskörülmények a mexikói börtönben, ahol Adán Barrerát fogva tartják; a Juárezt elárasztó erőszak; a Zéták kegyetlenségei. Sajnos Don Winslow egyik esetben sem túloz, mindez nem az írói fantázia eredménye, hanem a valóság. A Washington Post tavaly megírta, hogy az egyik mexikói börtönben egyes fogvatartottaknak hűtőszekrény, digitális kábeltévé és akvárium is járt a cellához, az egyik kartell-vezér zárkájában pedig franciaágyat, síkképernyős televíziót, szaunát meg egy fiatal hölgyet találtak. Sajnos a Zétákat sem Winslow találta ki: a Los Zetas kartell épp azon a területen és épp abban a formában létezik, ahogyan a szerző a könyvben leírja. Még a vezetők nevét sem változtatta meg teljesen, az egyik kartell-vezér a regényben ugyanis Osiel Contreras – miközben a valóságban egyet közülük Osiel Cárdenas Guillénnek hívnak. A Zéták cselekedeteit különösebben nem ecsetelném – akinek van hozzá gyomra, keressen rá a világhálón. Volt már arra is példa, hogy egy autóbuszra való bevándorlót végeztek ki, látszólag minden különösebb ok nélkül.

A kartell cselekménye – Keller és Barrera harca – kitalált történet, de a körítés, a háttér, a közeg, amelybe ez a fiktív sztori beágyazódik, valós. A plázák, a kartellek, a közöttük dúló háborúk mind léteznek, és az sem véletlen, ha egyik-másik szereplőről létező személy jut eszünkbe. Például el Chapo, akit ugyanúgy őriztek már amerikai szövetségi börtönben, mint Barrerát, és aki szökött már meg mexikói börtönből – ami azt illeti, kétszer is.

A főszereplő kiválasztásáról, motivációinak hitelessé tételéről még szólnom kell. Art Keller ebben a két regényben tulajdonképpen szuperhős, pedig abban a világban nehéz szuperhősöket találni. Az a világ, amelyet Winslow a Drogháborúban és A kartellben bemutat, egy velejéig romlott, kíméletlen világ. Az egyháztól a politikán át az üzleti életig mindenki érintett valamilyen formában; a józan ész helyett érdekek diktálnak, a hatalom és a pénz megőrjíti az embereket, mindkettőből egyre több kell, és az már rég nem számít, ha a cél érdekében térdig vérben gázolva nyomorba döntünk másokat. Ehhez képest Szodoma és Gomorra kerti grillparti volt. A helyzet pedig teljes mértékben kilátástalan, mert a drogbárók kilóra megvették azokat is, akik elvileg rendet kellene vágjanak ebben a fertőző káoszban. A helyi rendőrségtől az állami, szövetségi bűnüldöző szervekig mindenki a zsebükben van. A rendőrök maguk is csempészek, informátorok vagy csendes cinkostársak, nemritkán pedig egyenesen gyilkosok. A legtöbbnek nem igazán van más választása: vagy a kartellt szolgálja, vagy agyonlövik. A jelvény és a golyóálló mellény itt mit sem ér. És Art Keller ilyen körülmények között képes hitelesen képviselni a Jó oldalt több mint ezer oldalon át. Winslow egyszerűen remek regényhőst gyúrt össze. Erre a szerepre a legjobbat.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •