Jens Ivo Engels: A korrupció története

Írta : Jens Ivo Engels
Eredeti cím : Die Geschichte der Korruption
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : A korrupció története
Fordította : Kurdi Imre
Kiadó : Corvina Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2016
Terjedelme (oldalszám) : 444
100
Vidd hírét!
 
 

A korrupció öl! – harsogják a hírtelevíziók, öles betűkkel hozzák a címlapok a legújabb hazai és nemzetközi korrupciós ügyeket, a közvélemény pedig teljes mellszélességgel támogatja a hatóságok és a civil szervezetek korrupcióellenes fellépését. A korrupciót, a korrupciógyanús ügyeket körülölelő széles társadalmi felháborodás közepette viszont senki, vagy csak nagyon kevesen teszik fel a kérdést, mit is nevezünk korrupciónak, mit fed a korrupció fogalma? Erre a jelenségre hívja fel a figyelmet Jens Ivo Engels, a darmstadti egyetem jelenkortörténésze is A korrupció története című kötetében. A választ is megadja rá, méghozzá a jeles francia filozófus, Roland Barthest segítségül hívva. A korrupció a mellett, hogy jogi probléma, mindenekelőtt a nagy politikai mítoszaink egyike.

A mítosz fogalma a korrupció esetében nem azt jelenti, hogy maga a jelenség nem létezik, hanem arra utal, hogy a mítosz megkérdőjelezhetetlen elbeszélés. A korrupció így a politikai mítoszok kategóriájába tartozik, hisz az azt övező felháborodásban olyan alapfeltevések nyilvánulnak meg, amelyek mélyen, a tudatalattiban gyökereznek. Ilyenek például a jó és a rossz politika, erkölcs és erkölcstelenség, modernitás és a modern kort megelőző letűnt korok alapfeltevései. A könyv ennek a politikai mítosznak a történetét kívánja bemutatni – indítja a vaskos kötetet a szerző.

Valóban, a korrupcióellenes harcot övező széleskörű felháborodásban hajlamosak vagyunk készpénznek venni, hogy akit korrupcióval vádolnak, az valóban elkövette a szóban forgó bűncselekményt, és szinte borítékolható, hogy a politikus, köztisztviselő, vagy egyéb közfeladatot ellátó személy, akire a korrupció árnyéka vetült, egy életre stigmát szerzett magának. A korrupció kapcsán elterjedt nézet, hogy a már meghaladott múlt maradványa, amit rég meg kellett volna haladnunk, ennek ellenére még a legfejlettebb politikai kultúrával rendelkező országokban is jelen van a korrupció. Ezt sokan az emberi természettel magyarázzák, ám Engels szerint nem elégséges a magyarázat, mi több, erkölcsi prédikációnak hat. A szerző már az előszóban nyomatékosítja: a könyv egyik fontos célja annak megvilágítása, hogy miért nem sikerülhet megnyerni a korrupcióval szembeni küzdelmet. Szerinte ennek nem az emberi esendőség az oka, hanem a korrupcióról alkotott emberi elképzelés teszi lehetetlenné a korrupció meghaladását.

Ennek taglalásakor ismét egy olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amit a legtöbb ember magától értetődőnek tart, holott távolról sem az. Történetesen, hogy a korrupciógyanús esetek megítélésekor nem léteznek fokozatok, árnyalatok, mértékek, a korrupció esetében zéró tolerancia létezik, miközben például a halált okozó bűncselekmények kapcsán is különbséget tesz az igazságszolgáltatás a gyilkosság és emberölés között. A korrupció esetében viszont fel sem merülhet, hogy valaki egy kicsit korrupt, eleve abból indul ki a közvélemény, hogy a korrupció hátterében egyéni motivációk, érdekek, aljas szándékok állnak.

Adottak az újabb kérdések: mióta létezik ez a végletesen leegyszerűsített dichotómia? Továbbá ez a korrupciófogalom méltányos-e, a korrupcióellenes harc nem jár-e kockázatokkal, és előfordulhat-e, hogy egyes esetekben több kárt okoz az adott közösségre nézve, mint maga a korrupciósnak tartott cselekmény? Ez utóbbira szemléletes múltbéli példa a kilencvenes évek eleji olaszországi korrupcióellenes harc, a Tiszta kezek néven futó eljárássorozat, vagy ha mai példával akarunk élni, a romániai korrupcióellenes közdelem.

Engels szerint, aki elfogulatlanul kívánja vizsgálni a korrupciót és a korrupciókritikát, annak mítoszként érdemes tekintenie a jelenségre, csak így lehet távolságot tartani annak hétköznapi felfogásától. E mellett szükséges eltekinteni a korrupció kiváltotta spontán felháborodástól is, vagyis el kell választani a mítoszt a cselekedetektől. A korrupció értékelő fogalom, morális ítéleteket hordoz, ezek a mércék viszont koronként változnak. A jelenség minél jobb megértéséhez így foglalkozni kell a korrupciókritika történetével, valamint azoknak a gyakorlatoknak a történetével, amelyek a kritika tárgyául szolgálnak. Engels ezért a mikropolitika fogalmát használja a korrupció helyett a fenti megfontolások miatt, mondván az a felbecsülhetetlen előnye, hogy értéksemleges. Fontos, hogy nem azonos a korrupcióval, és úgy ír le bizonyos tetteket, hogy nem rendeli a korrupció fogalma alá. A mikropolitika fogalma Wolfgang Reinhard történész nevéhez fűződik, és egy olyan gyűjtőfogalom, amelyik olyan hatalmi technikákat jelöl, amelyek bizonyos személyeket, csoportokat előnyös helyzetbe hoznak a közjó rovására. Ez alapján a hatalomgyakorlás alapja a személyes kapcsolatok, a szakértelem és rátermettség csak ezután következik. Az így létrejövő rendszer nem más, mint a mikropolitikai struktúra, amely minden politikában jelen van, az ezt nélkülöző politika nem egyéb, mint fikció. Fontos megjegyezni, hogy a mikropolitika önmagában nem zárja ki a közjóért történő önzetlen cselekvést, ebből következően pedig elhamarkodott ítéleteket alkotni.

A kötet rávilágít arra, hogy a mikropolitika a történelem kezdetétől szerves része az emberi közösségeknek. Ennek egyik legjobb példája a könyvben is tárgyalt patronázsrendszer. A francia forradalom hatása ez esetben sem kerülhető meg, hisz abban az időszakban váltak szét a köz- és magánjavak, innen datálható a mai értelemben használt korrupciókritika is. A francia forradalomnak nem sikerült felszámolni a korrupciót, Engels szerint azért, mert a mikropolitika minden politikai rendszer szerves része. Olyannyira, hogy a mikropolitika nélkül például ma nem beszélhetnénk a törvény előtti egyenlőségről. A könyv egyik erénye, hogy kendőzetlenül rámutat a korrupciókritika árnyoldalaira is, konkrét példákkal illusztrálja ennek visszásságát, és azt állítja, hogy a korrupcióellenes küzdelem sok esetben nem is magát a jelenséget kívánja megszüntetni, hanem egy-egy politikai rendszerrel való leszámolás terméke. A szerző itt arról értekezik, hogyan lehet viszonylag hamar eljutni a korrupciókritikától a diktatúráig, konkrét példának pedig az európai antiszemitizmust említi, és az első világháború utána európai társadalmi, politikai felfordulásokat elemzi.

A könyv legfőbb érdeme, hogy a korrupciókritika és a mikropolitika oldaláról közelít a korrupció jelenségéhez, továbbgondolkodásra késztetve az olvasót, aki számos olyan új történeti, szervezetszociológiai és egyéb aspektusokkal szembesül, amelyekről alig, vagy egyáltalán nem esik szó a korrupcióellenes küzdelmek mediatizálása során. Garantált, hogy aki átrágja magát a rengeteg információt tartalmazó, amúgy olvasmányosan megírt köteten, az sokkal szigorúbban, mértéktartással és egyben perspektivikusabban fogja szemlélni a korrupcióellenes harc vonatkozásait a mindennapi életben.


Vidd hírét!