Jason Matthews: Vörös veréb

A Vörös veréb egy trilógia első része. A szerzője 33 évet szolgált a CIA kötelékében, a Vörös verébbel pedig 2014-ben elsőkönyvesként Edgar-díjat nyert.

hirdetés

Nem, a hidegháború nem ért véget. Csupán lapoztunk egyet, és most új fejezetet ír a történelem. A tét nagyjából ugyanaz: minél többet megtudni az ellenségről, megszerezni a rejtegetett információit, kárt okozni neki. Az eszközök persze változtak, főleg a technológiai fejlődésnek köszönhetően. A felállás pedig még mindig változatlan: a Nyugat az oroszok ellen. Jason Matthews egykori CIA-ügynök 33 évnyi szolgálat után írta meg a Vörös veréb című debütregényét, amellyel 2014-ben Edgar-díjat nyert, és amely ebből a régi-új hidegháborúból ad ízelítőt. Izgalmas, letehetetlen, helyenként kiszámítható – de ami ebben a műfajban talán a legfontosabb: összességében hiteles.

A történet napjainkban (vagy a nagyon közeli múltban) játszódik, amikor Oroszország elnöke Vladimir Putyin. (Ő az egyetlen valós személy a regényben, csupán egy-két nagyon kurta jelenetben bukkan fel.) A sztori röviden: az amerikaiak egy magas rangú kémet futtatnak az orosz titkosszolgálat soraiban, akinek Márvány a fedőneve. Értékes, titkosított információkhoz van hozzáférése, és évek óta szállítja azokat a CIA-nak. Egy fiatal és tehetséges ügynök, Nathaniel Nash a tartótisztje. Az egyik moszkvai találkozójuk során majdnem lebuknak, ami miatt az amerikaiak Nathanielt leveszik az ügyről, és a helsinki állomásra helyezik át. Az oroszok tudják, hogy tégla van a soraikban, és azt is gyanítják, hogy Nash futtatja. Dominika Jegorovát azért küldik Helsinkibe, hogy behálózza a fiatal amerikait és kiszedje belőle az áruló nevét. Dominika egy fiatal, roppant csinos lány, akit a Verébiskolában arra képeztek ki, hogy testi adottságait a szolgálat és a haza érdekében használja, a potenciális célszemélyeket becserkéssze, elcsábítsa, kompromittálja – vagy amit a felettesei éppen elvárnak tőle. A CIA pont Dominika küldetése alatt értesül arról Márványtól, hogy a saját soraikban is van egy áruló. Miközben a két fiatal menthetetlenül egymásba szeret, mindkét oldalon megkezdődik a vakondvadászat, vagyis az áruló utáni nyomozás.

Amit legelsőként le kell szögezzek, az az, hogy Jason Matthews jól ír. Én személy szerint túl merész dolognak tartom azt állítani, hogy olyan, mint John le Carré, de ugyanakkor értem, hogy az Agave Könyvek miért írta azt a könyv hátsó borítójára, hogy le Carré stílusában. Azért, mert amennyiben a le Carré által képviselt kémregényeket egy képzeletbeli origótól mondjuk jobbra, és a másik végletet jelentő, akciódúsabb, Bond-típusú könyveket az ellenkező irányban, balra helyezem el, akkor Vörös veréb egyértelműen az előbbiekhez áll közelebb. Nincsenek akciójelenetek, fegyverek, lövöldözések. A bevetés itt megfigyelést, követést jelent, a szereplők feladata az álcázás, az információszerzés és -elemzés. A kémek vagy hírszerzők nem szuperhősök (bár Dominika éppen ilyen tekintetben egy picit kilóg a sorból), hétköznapi emberekként jelennek meg a regény lapjain, átlagos, az olvasó számára is ismerős problémákkal, magánéleti gondokkal. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a szereplők ábrázolása meglehetősen felületi, csak annyit tudunk meg róluk, amennyi a történet megértéséhez szükséges, halvány kivételt csak Nash és Dominika jelent. Azok a jelenetek a legjobbak, ahol Matthews a terepen dolgozó ügynökök munkáját írja le, például a washingtoni orosz rezidens követését. Az Orionokat, a megfigyeléssel megbízott, öreg rókákból verbuvált csapatot úgy képzeltem el, mint Ocean bandáját a Clooney-féle filmekben.

Matthews sajnos nagyon egyoldalúan festi meg az orosz-amerikai küzdelmet. Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, hogy a szerző 33 évet szolgált a CIA-nál, de íróként akkor is képes kellett volna legyen elhagyni azt a szemellenzőt, amely miatt a könyvben az orosz-amerikai párharc az abszolút Jó és a velejéig romlott Gonosz küzdelmévé redukálódott. Leegyszerűsítve ez úgy néz ki, hogy minden vagy mindenki ami/aki amerikai, az alapvetően jó, csak jellembeli és kizárólag emberi hibákkal találkozhatunk (a materialista, arrogáns igazgató; a nagyravágyó, beképzelt szenátor), miközben a szerző úgy tesz, mintha a rendszer egyébként hibátlan lenne. Ugyanakkor a másik oldalon minden, ami negatív előjelű, az törvényszerűen az elhibázott ideológiából ered, még a személyi torzulások is (a kegyetlen, már-már szadista vallató; a karrierista tiszt; a talpnyaló kirendeltségvezető) a kudarcra ítélt szovjet nevelés, az elavult, ám még mindig jelenlévő kommunista felfogás következményei. Ha valakiről az oroszok közül a regény során az ellenkezője derülne ki, azt Matthews rögtön farkasbőrbe született bárányként tünteti fel, aki a lelke mélyén a makulátlan nyugati eszmék híve. Félreértés ne essék: én ebben a szembenállásban nem a medvével, hanem a vadásszal szimpatizálok, de tudom, hogy ez utóbbinak is megvannak a maga hibái. Matthews viszont egyértelműen elfogult. Nem mondhatom, hogy a regény rovására megy, de helyenként szembetűnő.

Van három olyan eleme a regénynek, amelyek összességében meghatározóak, és amelyeket a laikus olvasó esetleg kétkedve fogadhat, mint ahogy egyébként én is tettem. Kettőre ezek közül utólag kielégítő magyarázatot találtam, és ki kell jelentsem, hogy a kezdeti kétkedésemmel szemben Matthews végül is a helyén kezeli azokat. Egy: noha a Verébiskolában alkalmazott kiképzést még mindig meglehetősen valószerűtlennek tartom, úgy tűnik, tényleg volt vagy van olyan képzés, ahol az oroszok némely kémeket a csábítás művészetére tanítottak/tanítanak. Matthews egy interjúban beszélt arról, hogy hallott egy ilyen intézmény létezéséről. Ezzel együtt gyanítom, hogy az ott alkalmazott módszereket már az írói fantáziája szülte, és szerintem adott ponton egy kicsit elszaladt vele a ló. Kettő: a szinesztéziának tényleg van egy olyan változata, ahol az illető mások érzéseit és/vagy hangulatváltozásait képes színekhez társítani. A regényben Dominika rendelkezik ezzel a képességgel, az emberek körül különböző színű foltokat, aurákat lát, amelyek elárulják, ha az illető dühös, irigy, hazudik stb. Ennek az adottságának köszönhetően a lány kétségkívül könnyebben eligazodik a bonyolult kémjátszmában, de Dominika szinesztéziájának a regényben azért nincs perdöntő jelentősége. Úgy éreztem, hogy inkább tette a karakter dolgát könnyebbé, mint magát a karaktert érdekesebbé. Három: perdöntő viszont az, hogy Dominikát a nagybátyja beszervezi a titkosszolgálathoz, hiszen így kerül az orosz lány a sztori középpontjába. Számomra viszont egyáltalán nem életszerű a beszervezés mikéntje. Ványa bácsi Dominika apjának a temetésén környékezi meg a lányt, a gyász közepette zsarolja meg saját testvére gyermekét, és képes lenne habozás nélkül meg is öletni, ha szükségét látná. Az is elég valószerűtlen, ahogy Dominika túlteszi magát azon, hogy politikai gyilkossághoz használják fel. Ez a három elem (a Verébiskola és az ottani képzés; Dominika szinesztéziája; Dominika kémmé válása) olvasás közben szemet szúrt, lehet, hogy másnak is feltűnik majd. Utólag látom, hogy kettő hellyel-közzel rendben van; szerintem a harmadiknál picit kilóg a lóláb.

Matthews minden fejezet végére egy receptet írt. Ezek az adott fejezetben a szereplők által elfogyasztott, elkészített, megrendelt, megkóstolt vagy csak megemlített különféle ételek receptjei. Mivel a cselekmény során a szereplők a világ több pontján megfordulnak (Moszkvától Helsinkin és Rómán át Washingtonig), a “receptgyűjtemény” is meglehetősen sokszínű. Ha szeretsz főzni, garantáltan találsz olyan receptet, amelyet majd ki akarsz próbálni.

A regény alapján film is készül, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben. (Gyanítom, hogy Dominikát alakítja majd a vásznon.) A forgatás egy része Budapesten zajlott. A bemutatót eredetileg decemberre tervezték, de a legutóbbi hírek szerint a film premierje 2018-ra csúszik.

Megveszem Jason Matthews: Vörös veréb | Agave Könyvek | 434 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD