Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

„Sarah Pinborough – erő és kecsesség. Egy irodalmi kaméleon!” – véli a Ne higgy a szemének! szerzőjéről honfitársa, a világszerte népszerű Neil Gaiman.

hirdetés

Egy nő és egy férfi, Louise és David. Két idegen, akik véletlenül futnak össze egy bárban, beszédbe elegyednek, majd elcsattan egy csók közöttük. Az elvált, hatéves fiát egyedül nevelő fiatal titkárnő végre úgy érzi, hogy talán megtalálta azt a férfit, akivel át tudna lépni magánéleti válságán. Másnap a munkahelyén azonban igazi meglepetésben van része: felbukkan új főnöke, és ő döbbenten fedezi fel személyében az előző esti férfit a bárból. Ráadásul ott van vele gyönyörű felesége is.

Jóllehet tisztázzák a férfival az előző esti affért, és látszólag mindketten hajlandóak túltenni magukat az eseten, a szikra nem alszik ki olyan könnyen, és a vonzalom megmarad közöttük. Néhány nap múlva pedig váratlan esemény kezdi bonyolítani a dolgokat: Louise véletlenül belebotlik (szó szerint) a fia iskolája melletti utcasarkon egy nőbe, és döbbenten tapasztalja, hogy az nem más, mint David felesége, Adele. A nő kávézni hívja, Louise pedig – bár eleinte kényelmetlenül érzi magát – enged kíváncsiságának, és elfogadja a meghívást. Azonnal megtalálják a közös hangot, így a későbbiekben egyre gyakrabban szerveznek közös programot, és szép lassan kialakul közöttük egy baráti viszony. Louise ennek ellenére – vagy éppen emiatt – képtelen elmondani Adele-nek féltve őrzött titkát. A dolog akkor válik igazán kényelmetlenné, amikor újra találkozgatni kezdenek Daviddel. Ott őrlődik a szimpatikus férfi és újdonsült barátnője között, egy egyre inkább teherré váló szerelmi háromszögben. Ráadásul több furcsaságot, sőt gyanús dolgot tud meg David és Adele életéből, és lassan már képtelen eldönteni, hogy mi igaz ebből. Tisztában van azzal, hogy előbb-utóbb választania kell a férfi és a nő között, de nem tudja kinek higgyen, a dolgok pedig óhatatlanul is egy tragikus végkifejlet felé száguldanak.

Sarah Pinborough Ne higgy a szemének! című regénye három szálon fut, egyiknek Louise, másiknak Adele a narrátora. Mindketten egyes szám első személyben mesélnek, legtöbbször ugyanazokat az eseményeket, a saját szemszögükből. A harmadik (egyes szám harmadik személyben elbeszélt) szál a múltban játszódik, és Adele életének egy fontos, a Daviddel kötött házasságát megelőző időszakába enged bepillantást.

A két női főszereplő elbeszéléséből két válságban levő magánélet részletei tárulnak elénk. Louise még mindig nem heverte ki, hogy gyerekük születése után férje elhagyta egy másik nőért. Egyedül neveli fiát, esténként csak egy-két pohár bor után képes elaludni, közben pedig sóvárog valaki után, akivel újra boldog lehetne. Adele, bár látszólag mindene megvan, szintén nem boldog. Minden jel arra mutat, hogy házassága Daviddel zátonyra futott, magányos és elhanyagolt. Ennek ellenére mindent megtesz, hogy pszichiáterként dolgozó férje karrierje kiteljesedhessen. Kettejük között ott van David, aki szintén boldogtalan, bár az ő érzelmeit, gondolatait mindig valamelyik női szereplő szűrőjén keresztül láthatjuk.

A szerző ezen a szinten egészen jól keveri a szálakat, a történet szép lassan (néha túlságosan is lassan) halad előre, egyre jobban megismerjük a szereplőket, egyre több információt tudunk meg az életükből. A dolog érdekessége az, hogy nehéz nem empatikusan viszonyulni mindkét női főszereplőhöz (bár megkedvelni egyiket sem könnyű), sőt adott ponton Daviddel is könnyű együttérezni. A szereplőkkel együtt az olvasó is ott őrlődik ebben a fura viszonyban, és bár sokáig egy teljesen szokványos szerelmi háromszögnek tűnik az egész, apró utalások vagy véletlenszerű(nek tűnő) elszólások jelzik, hogy valami nincs rendben, valaki a szereplők közül nem játszik tiszta lapokkal. Hogy ki, arra egy idő után eléggé egyértelmű jelek utalnak, azonban a szerző által időnként bedobott kisebb csavarok képesek elbizonytalanítani az olvasót. Aztán egyszer kezdenek felgyorsulni és eldurvulni az események, és az addig inkább szerelmi drámának tűnő regény szép lassan átcsúszik egy pszichológiai thrillerbe. Akkor már lehet sejteni, hogy valami sötét dolog van a háttérben, de az igazán nagy durranás a regény végére marad – egy kisebb és egy nagyobb csattanó formájában. Előbbit eléggé könnyű kikövetkeztetni, utóbbi viszont engem személy szerint meglepett.

Sarah Pinborough regénye jól illeszkedik abba a sorba, ami az utóbbi időben a krimi/thriller műfajában különösen népszerűvé vált nemcsak az olvasók, hanem a kritikusok és a filmipar körében is. Így elsőre három általam olvasott regény ugrik be: Gillian Flynn Holtodiglan, Peter Swanson Egy gyilkosság ára és Paula Hawkins A lány a vonaton. A váltott narrátor, az egyes szám első személyben elmesélt cselekmény, a magánéleti válsággal küzdő – többnyire női – főszereplők, az eltérő nézőpontok ütköztetése, néhány jó helyen bedobott fordulat, illetve az elmaradhatatlan bűnügy (többnyire, de nem feltétlenül gyilkosság), majd a mindent megmagyarázó (vagy még jobban összekuszáló) csattanó – ez csak néhány közös motívum, ami az említett regényeket és Pinborough regényét egyaránt jellemzi.

A Ne higgy a szemének! azonban egyvalamivel kilóg a sorból: a szerző belop egy természetfeletti szálat, ami a regény alakulása és végkimenetele szempontjából kulcsfontosságú, viszont aminek megítélése minden bizonnyal eléggé felemás lesz. Jól keveri a kártyákat, de amikor ez a szál kezd hangsúlyossá válni, vékony jégre merészkedik. Valószínűleg ezzel akarja azt a többletet biztosítani, amivel a regénye eltérhet a korábban említett regényektől, talán érezve azt (bár nyilván ez csak feltételezés), hogy a sikerhez a jól bevált receptnél valamivel több kell. Sikerül ugyan szervesen beépítenie a történetbe, nálam mégis túl vékonynak bizonyult az a bizonyos jég. Az én szememben tulajdonképpen ezen bukott el a regény, ezt leszámítva izgalmas volt, olvastatta magát, a vége viszont csalódást okozott.

Sarah Pinborough az Egyesült Királyságban, Milton Keys-ben született 1972-ben. Író és forgatókönyvíró, több mint húsz regény szerzője, elsősorban a young adult, fantasy, horror és thriller műfajokban alkot. Több díjat is nyert, a legrangosabb közülük a The Language of Dying című kisregényéért 2009-ben kapott Brit Fantasy-díj. A Ne higgy a szemének! című legújabb regényét közel húsz nyelvre fordították le világszerte. A magyar kiadás alig pár héttel az angol eredeti megjelenését követően került a polcokra a XXI. Század Kiadó gondozásában.

Megveszem Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének! | 21. Század Kiadó | 335 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD