Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Az elsőkönyves Olivier Bourdeaut meglepetésszerű, hatalmas európai sikere egy szomorú és elszánt szerelmeslevél az álmokhoz. Kihagyhatatlan mű.

hirdetés

A szépirodalom létezésének számtalan okát és célját meghatározták már az idők folyamán az olvasók és kritikusok a l’art pour l’art-tól az ideológiai üzenetig terjedő skálán, és azok, akik olvasni szoktak, valószínűleg tudják, nekik mi is jó benne, hol helyezkednek el ezen a skálán. (Lámcsak, mégiscsak hasznos, hogy manapság mindenki úgy gondolkodik, ahogy tud és akar…) Véleményem szerint azonban Bourdeaut regényében mindenki talál valamit, ami miatt szívébe zárja. Valószínűleg éppen emiatt lett a könyv ekkora siker: megjelenése óta 20 nyelvre fordították le, és több mint 40 országban adták ki ezt a keserédes, nevetve sírós csodálatos könyvet.

Az első könyves szerző részt vett áprilisban a 24. Budapesti Könyvfesztiválon, ahol elmondta: egész életében sikertelen volt mindenben, történeteivel pedig halálra untatta a barátait. Írt egy korábbi regényt, amely ugyanolyan “szomorú és kegyetlen” volt, mint az a világ, melyben élünk, de “senki nem kért belőle”. Ilyen előzmények után született meg ez a könyv, mely a kiadó szerint “szomorú és elszánt szerelmes level az álmokhoz”. A könyv sikerének egyik oka éppen ez: hogy az olvasót egy olyan világba vezeti, ahová ő maga sosem merne elmenni, de ahová szíve mélyén mindenki vágyik. Ki ne szeretne feltétel nélkül szeretni, szeretve lenni? Ki ne szeretne egész nap mesélni, táncolni, partizni, és mindent, ami kellemetlen, felbontatlan levelek formájában egy halomba dobálni a sarokba, hogy végül a gyermeke ugráljon benne, mint egy halom lehullott falevélben? Viszont senkit sem ismerek, aki büntetlenül megtehette volna. A társadalom kegyetlenül bosszút áll mindenkin, aki fütyül a szabályaira – ahogy George-on és hitvesén is.

A történet elbeszélője a francia házaspár gyermeke, aki a maga gyermeki naivitásával, ugyanakkor az átélt tapasztalatok bölcsességével vesz részt az életben, ami egyáltalán nem hasonlít a többi gyermekére. Az iskolában “fordított hazugságokat” kell mondania, hogy iskolatársai és tanárai egyáltalán meghallgassák, hiszen az a valóság, amiben él, ezek számára hihetetlen. Édesanyja viszont egyenesen elvárja tőle, hogy kellemes mesékkel, hazugságokkal szórakoztassa őt. Az iskola mindannyiuk számára felesleges nyűgnek tűnik, hiszen meg akarja akadályozni, hogy szabadon dönthessenek az életükről. Persze, mint az összes többit, a valóságnak ezt a szeletét is szőnyeg alá seprik, és amikor csak kedvük tartja, a család otthagyja hatalmas párizsi lakását, és spanyolországi villájukba utaznak.

Nem szeretném a cselekményt elmesélni, ezért csak annyit mondok: vegyék számba, mi az, amit a külvilágtól kapnak, dobjanak el mindent, és megmarad az, amiben George és családja él. Talán eszükbe jutott, hogy nem lenne sem nevük, sem munkájuk, sem érdekkapcsolataik, sem címeik és titulusaik, sem számláik, értekezleteik. Eltűnnének a határidők, a tévéből jövő hírek, a facebook-üzenetek, a politika, az intézmények, a sok doboznyi gyermekjáték, a felesleges zajok, kényelmetlen helyzetek, és az ezekkel járó stressz, szomorúság, szorongás is. Az viszont talán nem jutott eszükbe, mi jöhetne ezek helyett. Milyen lehet egy ilyen élet? Mivel töltenék ki azt a rengeteg időt? Egyáltalán: kivel töltenék el, ha minden érdekkapcsolat megszakadna, mminden társadalmi álarc lehullana? Kit lehetne a maga teljes és szörnyű valóságában elviselni, mi több, szeretni? És talán az sem jutott eszükbe, hogy igazából ez utóbbi lenne a valóság, és minden, amit annak nevezünk, ezt a legszemélyesebb, legbelsőbb, legigazibb valóságunkat fedi el, helyettesíti be, mert gyávák vagyunk hozzáérni, megismerni. Furcsa gondolatokat ébreszt ez a furcsa regény…

George és excentrikus hitvese egyszerre nagyon felelőtlenek (önzők, ostobák, naivak – a sor folytatható) és nagyon bátrak: egymásban elmerülve átlépnek egy ajtón, és a megszokott külső utak helyett valamiféle belső utazásba kezdenek – egymás és önmaguk felé. A regény így az egyén szuverenitásának és a tiszta szeretetnek a könyvévé válik. Egyes kultúrák az őrülteket szentként tisztelik, úgy tartják, valami olyant tudnak, amit a többi ember nem: a mienk nem tartozik ezek közé, mi fontosabbnak tartjuk, hogy az őrültek nem tudnak valamit, amit a többi ember igen. Egy ilyen világban viszont lehetetlen nekik élni.

A regény minden lapján a szereplők mesélnek, táncolnak, nevetnek, mulatnak. Mitikus légkört teremtenek, valamiféle ezeregyéjszakás mesevilágot, ahol Nina Simone Mr. Bojangles című száma a laitmotívum, az őrült szerelem, az őrült nevetés és az őrült önátadás szimbóluma, a hang, ami újra és újra, mint valami varázsének, elfeledteti a valóságot, és megidézi a vágyott álomvilágot. De ugyanilyen erős szimbólumnak érzem a szőnyeg alá söpört problémákat jelképező felbontatlan levelek halmában ugráló kisfiú alakját. Ő az, aki mesél, aki egyszerre kívülről és belülről is látja a szülei életét, érti és érzi, sőt: megérti őket. Alakja azt sugallja, hogy végeredményben nincs menekvés: a létezés nyűgökkel jár, és senki nem bújhat ki ezek alól, legfeljebb másra testálhatja azokat.

Megveszem Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? | Magvető Kiadó | 155 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD