Yuval Noah Harari: Homo Deus

Ha Yuval Noah Harari szemével nézzük, a jövő garantáltan egyszerre fog vonzónak és valószerűtlennek tűnni. A Homo deus a jövő tendenciáinak feltérképezése.

hirdetés

Yuval Noah Hararinak nem ez az első olyan munkája, melyben tudományos-ismeretterjesztő szándékkal boncolgatja az emberiség világban elfoglalt helyét. Nemrég a Sapiens című könyvvel az ember múltjába nézett vissza. A Homo deus legfőképpen a 20. század újraértelmezése, és a jövő tendenciáinak feltérképezése.

A csúcstechnológiás kutatások mai tendenciáit véve kiindulópontnak, a szerző egy jövőképet vázol fel, tekintettel nemcsak a várható technológiai változásokra, hanem azoknak a társadalomra gyakorolt hatására is. A szerző egy talán kissé meghökkentőnek tűnő kijelentésből indul ki: a szerves és szervetlen élet találkozása egy olyan ugrást hoz majd, melynek köszönhetően a homo sapiens eltűnik, és egy új embertípusnak adja át a helyét, amit homo deusnak nevez. Kijelentését természetesen előkészíti és alá is támasztja. Az előkészítés főként abból áll, hogy a 20. század törekvéseit új megvilágításba helyezi. Tulajdonképpen nem tesz mást, mint új névvel illet általunk jól ismert tartalmakat, és így, mintegy önnön metaforájukként a múlt század nagy eseményei és jól ismert tényei mást mondanak, mint amit megszoktunk.

Mielőtt felhördülünk, jómagam is fontosnak tartom hangsúlyozni a szerzővel együtt, hogy ez a minőségi ugrás erős valószínűséggel bekövetkezhet, de nem kötelező módon. Mivel megjósolható, hát meg is változtatható. Tény azonban, hogy a homo deus itt leírt formája mindazok számára elképzelhető valóságként, akik kicsit is lépést tartanak a mai tudományos vívmányokkal. Csak éppen legtöbben nem tudjuk a fejlődés-élmény mögé odalátni a társadalmi változásokat, amit magukkal hozhatnak.

Előgyakorlatként idézzük fel, milyen szellemesnek képzeltük magunkat, mikor pár évvel ezelőtt a nyilvános kártyás telefonról felhívva a haverokat arról beszélgettünk, hogy hamarosan olyan készülékek lesznek, amiken látni is fogjuk azokat, akikkel beszélünk. Nos, ma már minden nagymama képes skype-on tartani a kapcsolatot a külföldön élő unokákkal, és a társadalmi hatása ennek a ma már egyszerűnek tűnő dolognak mindenki számára nyilvánvaló: teljesen megváltozott az életmódunk, a kommunikációs szokásaink, sőt, a családok szerkezete és társadalomban betöltött szerepe is. Hasonlóképpen vázolja fel Yuval Noah Harari a jövőt. Próbáljuk meg elképzelni, hogy a bio-, gén- és a nanotechnológia képessé válik először az apró kütyüink eltüntetésére: az iránytű, a szemüveg, a karóra, a naptár és a vérnyomásmérő, a gyógyszeradagoló, és ki tudja még mi, amire én nem is gondolok most, egyszercsak egy apró chipbe kerül, amit mondjuk a karunkba ültetnek a bőr alá. Természetesen az orvostudománnyal szövetkezve a csúcstechnológiák képesek lesznek számos betegség meggyógyítására, akár megelőzésére. A testünkbe ültetett chipek, nanorobotok képesek lesznek egészségben tartani minket, pótolni a hiányosságainkat, kijavítani testi hibáinkat, hogy teljesebb, egészségesebb életet élhessünk. Ennek fényében, állítja Harari, a jövő emberének teljesen új feladatokon kell gondolkodnia. Az éhezés, járványok és háborúk már ma sem jelentenek kihívást az ember számára. (Ez nem azt jelenti, hogy nem fognak továbbra is milliók áldozatul esni ezeknek a bajoknak, csak azt, hogy amennyiben továbbra is tarolnak, annak oka nem a megmagyarázhatatlanságukban és legyőzhetetlenségükben keresendő, “csupán” politikusaink aratának, a konszenzusnak a hiányában.) A következő nemzedékek számára az igazi kihívást a halál legyőzése, a boldogság megteremtése és az “istenember”, a homo deus megteremtése jelenti majd.

A halál legyőzését nem úgy kell elképzelni, hogy egyszercsak ez a romló biológiai testünk alkalmassá válik arra, hogy míg a világ szolgáljon bennünket. “Csupán” arra kell gondolni, hogy egyre tökéletesedő gyógyító és betegségmegelőző programok segítségével, a szervetlen életnek a szerves életbe való beültetésével a lét letéteményeseként szolgáló fizikai megjelenésünk folyamatosan megújíthatóvá válik, így a halál időpontja (elméletileg, és amennyiben elég pénzünk van rá) tetszőleges ideig eltolható. Az örökös boldogság állapota a 20. században is foglalkoztatta az embereket, és egyesek a kábítószerfogyasztásban, mások a világból való kivonulásban meg is találták a megvalósítás módját – természetesen nagyon nagy árat fizetve cserébe. A test biokémiai vonatkozásainak tökéletesebb megismerésével egyidőben azonban a gének, horomonok és egyéb faktorok manipulálása nem lesz elképzelhetetlen, mint ahogy számos kísérlet ma is bizonyítja, hogy ez az út valóban járható, még ha nagyon a kezdetén vagyunk is. A boldogság tehát megtervezhető, és bárki számára elérhető lesz – aki meg tudja fizetni. Ha pedig az életünk hossza és minősége általunk szabályozható, ki merné kétségbe vonni isten-emberi mivoltunkat? (Nyilván isten-fogalmunkat át kell kicsit szabni, és leszállítani a miszticizmus felhőjéből.) Röviden ennyi a könyv által bemutatott lehetőség, viszont nem szóltam semmit azokról a gyakorlati megvalósításokról, amikről a szerző nagyon is bőven említést tesz. Számos kísérletről számol be a tudomány több területéről, továbbá sokszor általunk is ismert szociális hálókról, szoftverekről és számítógépes programokról, érthetővé és követketővé, mi több, elhihetővé téve azt a lehetséges világot, amit könyvében felvázol.

A szerző: Yuval Noah Harari

A szerző: Yuval Noah Harari

De a konkrét gyakorlati hasznosítás mögé szerzőnk odaképzeli a valószínűsíthető társadalmi folyamatokat is. A tudomány és technológia ilyen mértékű fejlődésével például minden valószínűség szerint nagyfokú munkanélküliséggel számolhatunk, hiszen az embereket gépek helyettesíthetik számos területen. Egy finom technológiával elkészült, jól programozott gépről például el tudom képzelni, hogy tökéletesebb az autójavításban, a tetoválásban, a bőröndgyártásban, masszírozásban, üvegfestésben vagy akár a kertrendezésben, mint egy folyton elfáradó, megbetegedő, érzelmi viharoknak kitett ember. Így aztán – állítja Harari – belátható időn belül számolnunk kell egy nonproduktív, hasznavehetetlen embertömeggel. Természetesen a termelés hatásfoka lehetővé teszi majd ezen tömegek táplálását. A probléma nem is ebben van, hanem abban a jól ismert tényben, hogy a történelem folyamán az ember mindent hátrahagyott és eldobott, ami számára nem volt produktív. Kihalt így a történelem folyamán számos emberfaj, míg a sapiens konkurrencia nélkül maradt, de eltűntek állatfajok, egész civilizációk, viselkedés- és gondolkodásminták. A hasznavehetetlen tömegek aligha lesznek képesek megfizetni a csúcstechnológiát. Kényelmes és kihívásoktól mentes életet kínál nekik a jövő, amikor az internet és a tévé fog gondoskodni arról, hogy idejüket lekössék. Beleszólásuk viszont aligha lesz a dolgokba, hiszen semmiféleképpen nem képviselnek értéket. Az erkölcsi vonatkozást is nyugodtan elfelejthetjük (vagyis azt, hogy csupán emberbaráti indíttatásból törődnének majd a tömegekkel), hiszen a történelem megint csak azt példázza, hogy minden szituáció mögé képesek voltunk megfelelő erkölcsi világnézetet vagy ideológiát gyártani, ami igazolja pillanatnyi érdekeinket. (Simán kiirtottuk az amerikai őslakosokat, az afrikai négereket átszállítottuk Amerikába, megszüntettük az ősi vallásokat, elégettük a boszorkányokat, kiirtottuk a zsidókat, örményeket stb.) Szóval egyik oldalon az elit, aki a pénzén örök életet és boldogságot vesz magának, másik oldalon a “számtalanok s névtelenek”, akik megtűrve és behozhatatlanul lemaradva vánszorognak utánuk, boldogulásuk pedig az előbbi csoport altruizmusától (sic!) függ. A szakadék áthidalhatatlanul mély, a sapiens így lassan átadja a helyét a hmo deusnak – állítja a szerző.

Nagyjából eddig jut az ábrázolásban, aztán ránk bízza a dolgot. Mármint nemcsak azt, hogy elhisszük-e neki, hogy mindez jó eséllyel bekövetkezhet, hanem azt is, hogy végiggondoljuk, melyek azok az értékeink, amelyek mentén az ugrás negatív hatásait minimalizálni lehet. És természetesen az egyes emberre bízza, hogy végiggondolja, milyen szerep jut neki és utódainak ebben az egészben. Közben meg ki-ki alkata szerint remekül szórakozhat vagy kedvére szörnyülködhet, bár utóbbit nem nagyon tartom valószínűnek. Annak ellenére, hogy bizony nemegyszer szembesültem azzal, hogy jó eséllyel kerülök az eltűnők táborába, a könyv mégis végig lebilincselő, izgalmas és tartalmas olvasmány volt. Azt hiszem, nem túl gyakori, hogy az ember működés közben látja a legújabb csúcstechnológiát (még ha csupán leírva is), legtöbbünk pedig azt sem tudja, hol olvashatna utána azoknak a kísérleteknek, amiket most a szerző sorban bemutat. Összeesküvés-elméletre hajazó utalásokból van elképzelésünk, hogy a Facebook vagy a Cortana mennyit árthat nekünk, de igazából fogalmunk sincs, hogyan, arról meg végképp nem, hogy hogyan lehet nagyobb hasznunkra, mint egy-egy esemény megszervezése, vagy ismerősök becserkészése. Sokan tudni vélik, hogy személyes adataink megadásával hatalmat szerez felettünk a virtuális világ, de ha azt is meg szeretnék tudni, hogyan, és hogy ez esetleg előnyünkre válhat-e valamilyen képpen, olvassák el zseniális szerzőnk könyvét. A jövő garantáltan egyszerre fog vonzónak és valószerűtlennek tűnni.

Megveszem Yuval Noah Harari: Homo deus | Animus Kiadó | 340 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD