John Hart: A megváltás útján

Egy sorozatgyilkosság, egy titkot cipelő, frissen szabadult rab és egy rendőrnyomozó, aki meg kell küzdjön a múlt démonaival.

hirdetés

Adrian Wall rendőrnyomozót tizenhárom éve bűnösnek találták egy gyilkossági ügyben: az áldozat egy fiatal nő volt, a holttestét a templom oltárán találták meg, egy fehér lepedőbe csavarva. Minden kétséget kizáró bizonyíték ugyan nem szólt Wall ellen, de az ujjlenyomatát megtalálták a helyszín közelében egy sörösdobozon, az áldozat körme alatt pedig ott volt az árulkodó DNS, és ez elég volt az ítélethez. Wall tizenhárom év után szabadul, másnap pedig újabb női holttestet találnak az immár elhagyatott templom oltárán. Két ember tudja csak, hogy nem Adrian Wall a tettes: Elizabeth Black nyomozó és az olvasó.

Igen, az olvasó. A prológus és az első pár oldal együtt tisztázza Adrian Wallt az olvasó előtt, de szó sincs arról, hogy a szerző idejekorán lelőné a poént. A gyilkost ugyanis csak a végén leplezi le – és az olvasó agya négyszáz oldalon át azon kattog, hogy vajon ki ölte meg a nőket, gondolhatod most te, e sorokat olvasva. Pedig nem. Az izgalmas mellékszálakkal John Hart valójában azt éri el, hogy a könyv egyes szakaszaiban nem is érdekel a gyilkos kiléte – pedig természetesen az is fontos.

Az egyik mellékszál maga Elizabeth. A fiatal rendőrnő a megtestesült rejtély. Az apja (akivel egyébként meglehetősen rossz viszonyt ápol) lelkész, és ő szolgált abban a templomban, ahol a holttesteket találták. Elizabeth tizenévesként egy nemi erőszak áldozata lett, ráadásul közel a templomhoz, aminek következtében aztán majdnem végzett önmagával. Adrian Wall mentette meg az életét, szóval érthető, hogy a nő vakon hisz az ex-zsaru ártatlanságában. Az apja nem úgy reagált a történtekre, ahogy a lány várta volna – tulajdonképpen ott mérgesedett el kettejük kapcsolata. Aztán a jelenben is csak zűrzavar az élete: épp eljárás folyik ellene, ideiglenesen fel is függesztették. Az ok: egy fiatal lány elrablása ügyében nyomozva rábukkant a két elkövetőre egy alagsorban, ahol az elrabolt lányt is fogva tartották, és onnan egyik gonosztevő sem ért ki élve. Tizennyolc lövés végzett velük, a sajtó kínzásról és rendőri túlkapásról cikkez, az állami rendőrök börtönbe küldenék a nőt, Elizabeth pedig nem hajlandó elmondani azt, hogy pontosan mi történt a pincében.

A másik mellékszál szorosan Adrian Wallhoz kötődik. A nőket nem ő gyilkolta meg – de van valami más, ami miatt a börtönigazgató és pár börtönőr a raboskodása idején ismételten kínozta, és a szabadulása után sem hagyják békén. Egy nagy horderejű és fontos titkot hord magával, amelyre a jelek szerint a rácsok mögött tett szert, és ami miatt néhány ember szinte bármire képes lenne. Még rendőröket is képesek megvesztegetni miatta.

A szerző: John Hart

A szerző: John Hart

A három szál – a templomban talált halott nők esete; Elizabeth Black ügye; és Adrian Wall ügye – nem kapcsolódik szervesen egymáshoz, mégis egy pontban találkoznak a végkifejletben. Ezeket a szálakat John Hart mesterien szövi, az információkat kellőképpen adagolja és a három történetet a végén nagyon jól illeszti egymáshoz. Mindezekre egyébként szüksége is van, hogy az olvasó érdeklődését egy bizonyos szinten tartsa – hiszen a stílusa önmagában sajnos nem lenne elegendő ehhez. Janet Maslin, a The New York Times kritikusa Hart debütregénye kapcsán azt állította a szerzőről, hogy Scott Turow-hoz és John Grishamhez lehet hasonlítani. Az én véleményem nem mérvadó egy ünnepelt és veterán amerikai irodalomkritikus szavaihoz mérten, és Hart első regényét sem olvastam – de szerintem az észak-karolinai szerző nem ír annyira szépen, mint Turow (nem fogalmaz annyira választékosan, nincsenek annyira jól kidolgozott dialógusai), és a sztori nincs annyira körmönfont, mint a Grisham-könyvek többségében (gondoljunk csak A csalóra). Már jóval azelőtt rájöttem, hogy ki a sorozatgyilkos, mielőtt Hart egyáltalán gyanúba keverte volna – és nem, ez nem engem minősít, hanem a szerzőt.

A regény hangulata meglehetősen komor és fojtogató, elsősorban Elizabeth belső vívódásai miatt. Ő a történet legfontosabb szereplője, ő áll a középpontban, és az ő szemszögéből látunk majdnem mindent. A titkaira és lelki fájdalmainak okaira csak fokozatosan derül fény, ami a regénynek kifejezetten jót tesz. Az erőszak és az áldozatok által elszenvedett trauma ábrázolása nem hagyja hidegen az olvasót, így a viszonylagos “szerencsés“ végkimenetelnek sem tudunk önfeledten örülni. John Hart regényében a bűnös végül valamilyen formában elnyeri a büntetését, de a végére az olvasót már nem ez foglalkoztatja. Inkább az válik hangsúlyossá, hogy miként változtatja meg az erőszak egy ember életét, milyen messzire lökik a traumák a normalitástól, mennyire vékony az a jég, ahová saját akaratán kívül került.

Megveszem John Hart: A megváltás útján | General Press Könyvkiadó | 475 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD