Mario Vargas Llosa: Öt sarok

Írta : Mario Vargas Llosa
Eredeti cím : Cinco Esquinas
Eredeti kiadás : 2016
Magyar cím : Öt sarok
Fordította : Szőnyi Ferenc
Kiadó : Európa Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2017
Terjedelme (oldalszám) : 318
90
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

Az Öt sarok Lima egyik legrosszabb hírű környéke, öt fontos út kereszteződése, ahol tehát Peru fővárosának legigazibb arca megmutatkozik. Ha az olvasó vevőcsalogató kirakatokra, turistacsalogató műemlékekre, vagy egyszerűen ország-image építő szépségekre számít, keservesen csalódik.


A történet, bár sápasztóan durva, tényszerűnek tekinthető. A háttér abból a fajtából van, amiket oknyomozó riporterek és háborús tudósítók szoktak bemutatni Pulitzer-díjért cserébe. Bár a szereplők és a történések kitaláltak, valószínűsíthető, hogy Peru történetének felvázolt korszakában, amikor a Fényes Ösvény terroristái szabták meg a rendet, számtalan hasonló eset történhetett. A miliő a limai felsőbb osztály. Talán nem csodálkozunk, hogy a bemutatott világ erősen dekadens, hiszen ahol a korrupció, a vesztegetés és zsarolás dívik, ott a pénz elképzelhetetlen előnyökhöz juttathat és kontrollálatlan magatartáshoz vezethet. Ennek a világnak jellegzetes figurája Cardénas mérnök, aki a gazdag, befolyásos üzletembert testesíti meg. Célja – saját érdekeinek érvényesítéséért is – az ország gazdasági helyzetének stabilizálása, amit azonban lehetetlenné tesz a “hivatalos maffia”. Ellenpontként, de ugyanolyan fontos figuraként jelenik meg Rolando Garro, a sárga újságírás fenevadja. Bevallom, fogalmam sem volt a sárga újságírásról, míg ezt a regényt nem olvastam. Kicsit elröstelltem magam, de ennél sokkal nagyobb volt a megkönnyebbülésem, hogy nekem nem is kell tudnom erről. A sárga újságírás a bulvárújságírás erkölcstelen és rosszindulatú változata, a gátlástalan politikai elit rejtett eszköze, aminek segítségével aljas érdekeit úgy érvényesíti, hogy ellenfeleit ellehetetleníti.

A két szereplő jelenlétéből és a felvázolt világ tényeiből talán nem nehéz kikövetkeztetni a zsarolás tényét, és azt a továbbgyűrűző sűrű alvilági szövedéket, melynek szálai a legalpáribb egzisztenciáktól végül egészen a titkosszolgálat fejéig vezetnek, aki Fujimori elnök feje felett gyakorlatilag vezeti az országot.

Llosa viszont írói felfogásával fennen hirdeti az emberség és jóindulat mindenekfelettiségét. Noha a regény önmagában szépirodalmi alkotásként is olvasható és értékelhető, úgy vélem, a kortárs olvasó hibát követ el, ha szétválasztja a művet a szerző politikai karrierjével kapcsolatos információktól. A 2010-es választásokon Llosa elnökjelöltként indult, és alulmaradt Fujimorival szemben, aki aztán felelőssé tehető a regény lapjain bemutatott esztelen és káros hatású korrupció eluralkodásáért. A 2016-os választásokon esélyes jelöltként indult Fujimori lánya, Keiko is. Llosa alighanem az erkölcstelen irányvonal elmélyülésétől félti országát, regénye így állásfoglalásként, sőt, kiáltványként is értelmezhető a demokratizálódás mellett, illetve a káosz, a demagógia és a korrupció ellen.

Llosa valamiféle arisztokratikus tisztasággal nyúl ehhez a cseppet sem szép témához. Politikai ellenfelét, Fujimori elnököt nem feketíti be, és végül, a regény utolsó lapjain a sárga újságírás bűzhödt mocsarából is talál kiutat.

Bár a könyv a szerző 80. születésnapjára jelent meg, stílusa lendületes, szemlélete friss és fiatalos. Naivitásnak ugyan nyoma sincs, sőt, a valóság mély és illúziómentes ismeretéről tesz bizonyságot, ennek ellenére végig ott lapul valahol a hit, hogy lehetne ezt szebben, jobban, bölcsebben. A három fő témát (a politika, a korrupció és a sárga újságírás) merész, de individualizált és átéléssel finomított erotika színezi, ami feloldja a politikai intrikák baljós légkörét is. Ugyanakkor a figyelmet az egyéni szabadságjogokkal való élés/visszaélés kérdésén keresztül a társadalmi szabadságjogok kérdésére is ráirányítja.

Mindent összevetve a könyvet régi sikerrecept szerint rakta össze a szerző, és ennek megfelelően, különösen a latin-amerikai országokban, nagyon népszerű, annak ellenére, hogy nem a legjobb regénye az írónak. Erejét leginkább az ütős témák remek összeszerkesztésének köszönheti. A karaktereken lenne még, amit finomítani, habár ha az ember engedi, hogy magával ragadják az ellentétezéssel rivaldafénybe emelt események, észre sem veszi ezt az apró hiányosságot.

Ha beleolvasnál a regénybe, klikk ide!


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •