Paulo Coelho: Az Ötödik Hegy

Az Ötödik Hegy az a magaslat, ahonnan látszik, hogy mindaz, amit a hegyre mászva magunk mögött hagyunk, mennyire kicsinyes és lényegtelen.

hirdetés

Azt hiszem, a jó regényíró titka az, hogy megtalálja a stílusához és modanivalójához illő formát, és ez Coelhónak nagyon megy. Ha nagyon piszkálódni akarunk, a szerzőnek bizony róvására írható, hogy a párbeszédei nem nagyon egyénítettek és a szereplőket sem igazán lehet a szívünkbe zárni, mivel külső és belső harcaik valahogy túl… intellektuálisak, a jellemük pedig nincs nagyon kidolgozva. Vannak, akik a túl sok “szentbeszéd” miatt neheztelnek rá, azok valószínűleg más szerzőket kell olvassanak. Mert Coelho összes elsorolt “bűne” háttérbe szorul ebben a regényben (is), hiszen Az Ötödik Hegy egy másfajta kalandregény: a szereplői nem külső tájakon, nem anyagi haszonért vagy kézzel fogható dolgokért indulnak el.

Ezúttal Illés próféta történetébe csomagolva kapunk egy adag életbölcsességet, aki “mindössze” annyit szeretne, hogy az életét becsületesen élje, bármit is jelent ez. Pedig nem könnyű becsületesen élni. Kezdetben szülei befolyása alatt áll, akik azt várják tőle, hogy az ők hagyományaikat kövesse, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy ne hallgasson Isten szavára sem. Bár az Úr prófétájául választotta, Illés sokáig ácsként dolgozik, és legfennebb saját őrangyalával beszélget. Egy idő után azonban az Úr megjelenik előtte, és kinyilvánítja akaratát. Illés veszélyes, és számára érthetetlen feladatokat kap, amik nyomán hazaárulónak, gyávának, haszontalannak érzi magát, mindazonáltal aláveti magát az Úr akaratának.

A szerző kisebb-nagyobb mértékben módosítja a bibliai történetet, a legérdekesebb változást talán Illésnek az őt befogadó özvegyasszony iránt ébredő szerelme jelenti. Bár a szerelem fizikailag nem teljesül be, ez az epizód újabb okot szolgáltat arra, hogy a szerző szemléltesse, hányféle halált hal az ember, mielőtt megismeri önmagát, és elfogadja az igazi sorsát. Mert minden álom szertefoszlik, és minden álom szertefoszlása egy kis halál az ember számára. Illés “meghal”, mikor el kell hagynia szülőhazáját, és Sarepta városának bálványimádó népei közé települnie. Ugyanígy “meghal”, mikor nem tudja megvédeni sem a második hazájaként megszeretett várost, sem az özvegyet, és akkor is, mikor az Úr hírhozó angyalai magára hagyják. Ezer halált hal, mire “felébred”, és rájön, hogy az Úr prófétája nem lehet megalázkodó, szolgalelkű ember. Isten akarata nem az, hogy a parancsait meghallgassák és teljesítsék, hanem az, hogy a próféta saját szíve szerint cselekedve is megtalálja a rejtett – a helyes – utat. A szerző valami olyasmit állít, hogy Isten jobban kedveli azokat, akik – Jákobhoz hasonlatosan – megküzdenek vele, és legyőzik őt, mert az ilyen híveket nem kell folyamatosan vezetni, figyelmeztetni: egyedül is ismerik a helyes utat.

Bár kétségkívül az élet sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt egy ilyen tendenciózus regényben, egyetlen exponenciális szereplő sorsában ábrázolni lehet (vagy kell), Illés története mindannyiunkhoz szól. Hiszen mindannyiunknak fontos lenne megtalálni azt az egyetlen belső hangot, ami oda visz, ahová kell, ahol hasznosak vagyunk és kiteljesedhetünk. És ehhez mindannyiunknak meg kell találni magunkban a belső erőt, aminek segítségével láthatunk, majd feledhetünk, megbocsáthatunk, továbbléphetünk, felismerhetjük feladatainkat, és újrakezdhetjük minden kishalál után. Ahhoz, hogy mindez a tanulság megmutatkozzék, természetesen szükség van arra, hogy lássuk működni a kételkedést, a szolgalelkűséget, az árulást, az elvakultságot, az érdekeket, a meg nem értést, de a szeretetet, a szerelmet, a jóakaratot, a kitartást, a komolyságot és odafigyelést is.

Ami pedig a regény címét illeti: az Ötödik Hegy Baál és más istenek lakhelye, annyira szent hely, hogy nevet sem lehet adni neki. A tiltások ellenére Illés felmegy a hegyre – és ez az a pillanat, amikor valami megfordul a sorsában. Az Ötödik Hegy ugyanis az a magaslat, ahonnan az alant levő dolgok a maguk valóságukban megmutatkoznak. Innen meglátszik, hogy mindaz, amit a hegyre mászva magunk mögött hagyunk, mennyire kicsinyes és lényegtelen, az összefüggések mennyivel tágabbak, mint amilyennek odalent látjuk őket. A tanulság pedig talán az, hogy mindannyian fel kellene mennünk arra a hegyre, onnan is szemügyre vennünk életünk tényeit, aztán lelkiismeretünk szavára hallgatva hozzálátni feladatunk teljesítéséhez – az újjáépítéshez. Minden más csak kibúvó, kifogás, és ha az Úr rossz pfófétának tart és megbüntet minket érte, nem csodálkozhatunk.

Megveszem Paulo Coelho: Az Ötödik Hegy | Athenaeum Kiadó | 288 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD