Patrick Fort egy zseni. Igaz ugyan, hogy Asperger-szindrómás, ami köztudottan az autizmus egy enyhébb fajtája, de ez nem akadályozza meg abban, hogy zseni legyen. Vagy inkább: feltételezi azt? Ennek ellenére csak kisebb-nagyobb nehézségek árán hajlandó és képes a normálisnak mondott és annak elfogadott kommunikációra. Ebből adódóan a legtöbben félnek tőle, elkerülik vagy egyszerűen csak idiótának tartják. Valahogy azonban mégis képes arra, hogy bejusson az orvosi egyetemre, és mint anatómus hallgató, megkezdje tanulmányait a boncteremben.
Minden orvostanhallgató tudja, hogy tanulmányainak legelső hónapjaiban már közeli kapcsolatba fog kerülni a konzervált emberi tetemekkel, ezek teszik ugyanis lehetővé, hogy az anatómiai ismeretek alapjait lefektesse. Abban azonban megoszlanak a vélemények és a tapasztalatok, hogy ezt ki mennyire bírja ki, mennyire tudja kezelni és mennyire találja undorítónak. Patrick Fort azonban olyan, mint egy hideg, szenvtelen elme, csak a megoldandó feladatra koncentrál: kideríteni a halál okát a 19-es holttest esetében. A boncteremben ugyanis a hulláknak nincs nevük, arcukat gyolcs takarja, hogy a hallgatók szigorúan a feladatra koncentrálhassanak, és minimálisra csökkentsék az együttérzés lehetőségét. Patrick nem sokat törődik a csoporttársaival, igyekszik a verbális és fizikai érintkezést a legkevesebbre szorítani, és csakis arra figyelni, ahogy feltárul előtte a sárgás bőrtől és zsigerektől megfosztott emberi rejtély, amely azzal a (még nem tudatosított) hiú reménnyel kecsegteti, hogy megfejtheti a halál titkát, rajtakaphatja azt, ami az élőt élővé teszi, és akkor talán megérti, mi történt az apjával annak idején. A 19-es holttest ebben, úgy tűnik, remek segítséget nyújt, még akkor is ha kezdetben a többiek is furcsának találják a fiút. Később azonban lassan felbukkan a magától értetődő zsenialitása, észrevételei és pontossága következtében viszont a 19-es hulla új fényben tűnik fel előtte. Amikor rájön, hogy a halál oka feltehetően nem az, mint ami a boncmester jegyzetében szerepel, kissé összekuszálódnak a dolgok, és amint bizonyos lesz benne, hogy a halottnak titkai vannak, az élete is veszélybe kerül.
Samuel Galen balesetet szenved, aztán a kórházban ébred fel, de lassan rá kell jönnie, hogy a saját elméjébe rekedt. Napok, hetek telnek el, miközben mindent lát és mindent hall, de képtelen a kommunikációra. Aztán egy napon borzalmas dolognak lesz a szemtanúja. Igaz ugyan, hogy képtelen bárkinek is elmondani a történteket a helyzetéből adódóan, de ez bármelyik percben megváltozhat, így jobb, ha a kockázat a lehető legkisebbre csökken. Egészen addig, amíg teljesen megszűnik.
A 19-es holttest Belinda Bauer negyedik regénye. Korábban megjelent kötetei is méltón vívták ki az olvasóközönség tetszését, már legelső regénye is (Blacklands, amelyet édesanyja ösztönzésére írt) a műfaj legjobbjai között 2010-ben elnyerte a CWA Gold Dagger díját. A 19-es holttest 2013-ban jelent meg, ez az első kötet, amelyet magyar nyelvre lefordítottak, másik húsz fordítás mellett. A lehető legjobb kritikát kapta az olvasóközönségtől, emellett kategóriájában szintén Dagger-díjat nyert. Okos és egyedi történetben megírt regény, amelyben az események egy halott férfi körül pörögnek, aki a boncasztalon fekszik magatehetetlenül, mégis sokkal többet beszél a kelleténél. Amikor Patrick nyomozni kezd, mert logikus és rendszerező elméjében az apró részletek szeretete mellett a hibák és tévedések nem férnek meg, úgy tűnik, kissé bizarr módon, hogy az elhunyt fontos titkot akar közölni vele. A kérdés csak az, hogy lesz-e ideje elmondani, mielőtt Patrickot is elhallgattatják? Ezen a ponton a halál okának megállapítása túlmutat a bonctermi kereteken, tekintettel arra, hogy egyre több élő személy kerül elő, aki valamiképpen kapcsolatban áll vagy állt az elhunyttal. Patrick mindeközben erőteljes változások elé kerül, társadalmi érintkezés és magánéleti vonatkozások szempontjából is. Megismerkedünk egy rémült és alkoholfüggő anyával, aki távol akarja tartani magát a fiától, néhány egyetemi hallgatóval, akik hasonlóképpen nem keresik a közösséget a furcsa és érthetetlen fiúval. Azonban akad, aki kicsit átlát a magába zárkózás védőfalán, és ezeken a szereplőkön keresztül tárul fel előttünk egy befele forduló, sérült és szeretetre vágyó fiatal érzésvilága, egy olyan érzésvilág, amely éppen most van születőben.
Samuel Galen halála rejtélyekkel van körülvéve és ezt egyedül egy Asperger-szindrómás fiú tudja. Őt azonban a betegségéből adódóan könnyedén félre lehetne hajítani, ha az érdekek úgy kívánják. Más érdekek viszont, és az, hogy valamikor elveszítette az apját, olyan lendületet adnak briliáns elméjének, amely képes meghaladni őt, és képes a hátrányokból előnyt faragni. A nyers egyszerűsége és egyenessége szerethető figurává teszi őt a regényben, miközben valójában ez a pszichothriller nem is annyira egy halott ember körüli esetleges kriminális cselekedetekről szól, hanem egy zsenialitásával és esetlenségével küszködő fiatal belső alakulásáról. Arról, hogy mi minden történik, amikor egy gyakorlatilag autista kisgyerek elveszíti az édesapját, és a maga módján megszállottan keresi a választ saját maga számára, hogy ezáltal bekapcsolódhasson az élet normális körforgásába, és talán megbocsásson önmagának. Mire azonban eljut erre a pontra (ami azért figyelemre méltó, még „egészséges” emberek esetében is), kiderül, hogy nem is önmagának kell megbocsájtania. És ez is sikerül neki.
Belinda Bauer regénye valóban nagyszerű, bár én magam kissé túlzásnak látom a nagyfokú dicséretet a kritika részéről. Talán azért, mert nem a krimi vonalára és a lebilincselő vonalvezetésre fókuszáltam benne, hanem Patrick Fort alakulására és fejlődésére. A szerző néhány mellékszál segítségével gazdagítja a történetet, amelyek aztán rendre összekapcsolódnak, és egymást kiegészítő információkból felépítik a fő vezérvonalat. Ezekben a mellékszálakban értékes karakterrajzok vannak, ettől annyira emberi és esendő az egész történet. Vannak benne közhelyek is, de ezek pontosan a fent említetteket támasztják alá. Bizonyos szempontból a 19-es holttest körüli zűrzavar végkimenetele sejthető, a valódi csavar azonban nem ebben van, hanem Patrick életében. Talán mégis ez teszi a regényt egyedivé, hogy nem a szokványos módon thriller, hanem valami más megközelítésből, más hangsúllyal. A tipikus emberi gyarlóságok, de a felemelő jellemvonások is helyet kapnak benne, és ettől jó, izgalmas, szakszerű és pontos is. Annyira nem megszállott és nem félelmetes, mint amennyire a borító ígéri, de lehet, hogy csak nekem gazdag a fantáziám.