Arundhati Roy: Az apró dolgok istene

A Kéralában játszódó regény egy tehetős szír keresztény család összeomlását követi nyomon egy ikerpár, Eszta és Ráhel szemével. 1997-ben Man Booker-díjat nyert.

hirdetés

Arundhati Roy az indiai Silangban született, egy bengáli hindu teaültetvényes apa és egy szír keresztény anya gyermekeként. Gyermekkorát a kéralai tartományban lévő Ajemenemben (Aymanam) töltötte, miután szülei elváltak, és az édesanyja visszaköltözött két gyermekével a szülői házba. Később keresztény iskolába járt, majd építészmérnöknek tanult Újdelhiben, ma is ott él második férjével, a filmrendező Paradip Krishennel.

1997-ben írta meg első regényét, Az apró dolgok istenét, amely ugyanebben az évben elnyerte a Man Booker-díjat, és a The New York Times sikerlistáján is negyedik helyen szerepelt. Regényíróként nem nevezhető egy termékeny szerzőnek, második regénye ugyanis húsz évvel később, 2017-ben jelent meg A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma címmel. Írt azonban forgatókönyveket különböző tévéfilmeknek, esszéi jelentek meg főleg politikai témában, politikai, emberjogi és környezetvédelmi aktivistaként tevékenykedett, és különböző társadalmi célokért tett, a globalizáció és az Amerikai Egyesült Államok világpolitikája ellen harcol.

Nyugati embernek, aki még sosem járt Indiában, nem könnyű elképzelnie, milyen ez az ország, mennyire sokszínű és összetett a világa. Arundhati Roy könyve meglehetősen költőinek mondható, kissé melankolikus hangvételben fest egy valós képet Indiáról, a kasztrendszerről, a kapcsolati hálókról, a nők helyzetéről és történelmi vonatkozásokról. A szerző nagyrészt saját gyermekkori élményeit szövi bele a regénybe, a nagyszülői házban töltött gyermekévek, a települést átszelő folyó, a keresztény hit jelenléte mind valós részei voltak korai életéveinek.

Eszta és Ráhel ikertestvérek, akik anyjukkal visszaköltöznek a nagyszülői házba. Oda, ahol a múlt a falakon keresztül is sugárzik, és egy család történetét a megélt élményeken túl tárgyak és szokások is súlyosan meghatározzák. A gyönyörű Ammu elvált asszonyként kénytelen visszatérni gyermekkora otthonába. Nagynéni, nagymama és szakácsnő, szintén elvált fivér és egy sereg konzervgyári munkás környezetében, kissé talán szégyenteljesen és kiszolgáltatottan, de öntörvényűen és büszkén él gyermekeivel. Lénye mélyén elutasítja a magányra ítélt asszony sorsát, és olyasmit tesz, amit szigorúan tilos: megérint egy érinthetetlent. Nem véletlenül, nem egyetlen alkalommal és nem barátságból vagy kényszerből, hanem ennél sokkal mélyebb okokból, ezzel megszegve a törvényeket, amelyek „megszabják, kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire.”

A cselekmény szálai egyáltalán nem folytonosan követik egymást. Olyannyira nem, hogy szinte bele kell rázódni ezekbe a váltásokba, amíg az olvasó követni tudja a többszörös töréseket az idősíkon. A gyermek Rahel és a gyermek Eszta különös, ikrekhez méltó kapcsolata, aztán a felnőtt Ráhel és a felnőtt Eszta kapcsolata jelenik meg, de ezeken a végpontokon belül a cselekmény végtelen sok szálon és idősíkon zajlik a könyv oldalain. Ez megadja a regénynek azt a tulajdonságát, hogy több száz oldalon keresztül szinte belesüppedjen a cselekménybe, így az olvasó azzal fogalja el magát, hogy összerakja az időrendet a történetben, míg a belső élmények által meghatározott végső következtetés szinte észrevétlenül költözik be a szívébe. Amikor az ifjú Veluta, az ezermester újból megjelenik a faluban, a dolgok megváltoznak. Nem azért, mert Veluta rossz lenne, vagy gonosz, vagy esetleg ártani akarna bárkinek is. Ellenkezőleg. Ez azonban éppen elég, ha figyelembe vesszük, hogy ő egy olyan kaszt tagja, aki nem érintkezhet bárkivel. Persze engedmények lehetnek, a magasabb kaszthoz tartozók szívélyes jóvoltából el lehet nézni ezt-azt. Na de nem bármit. És ez a bármi, ami Ammu és Veluta között történik, elindítja a tragédiák felfokozott sorozatát, a gyermekek között is, és a felnőttek között is.

Arundhati Roy regénye nagyon élethűen mutatja be a gyermeki lélek vívódásait, a szeretet utáni sóvárgást, a sebeket, amelyeket az élet velejárójaként szerzünk, majd felnőttként újra és újra megélünk, feldolgozunk, vagy elszenvedünk. Vajon hogyan élik meg a gyermekek egy másik gyermek halálát, amelyben akaratlanul ők is tettesek, hogyan képesek magukra vállalni a felelősséget, mit éreznek, amikor a számukra oly kedves személyt ártatlanul halálra verik a törvény emberei? Nincs rá egyértelmű válasz, de ez könyv nem is a válaszokról szól. Sokkal inkább olyan belső mozzanatokkal van tele, mint a kisgyermekek értelmetlennek tűnő, önmaguk megnyugtatására szolgáló mondókázása, vagy mint a szerelem keletkezésének megfoghatatlan pillanata. Ezek az olvasóban emlékeket és részvétet ébresztenek, felkavarnak, feldühítenek, elvarázsolnak és sokkolnak. Ráadásképpen meg ne feledjük, mindez India, ahol bizonyos szabályok másként vannak jelen, mint máshol, ez pedig egy új mélységet ad a dolgoknak.

A szerző: Arundhati Roy

A szerző: Arundhati Roy

Ami a könyv címét illeti, nagyon megkapó és nagyon találó is, pontosan azt adja vissza, azokat a sejtéseket, árnyalatokat, érzeteket, amelyek a regény olvasása közben megjelennek az olvasóban. Valahogy körülöleli mindazt, amit a szerző több helyen is megfogalmaz, majd felidéz: „a Nagy Dolgok mindig odabent lapulnak.” Az „Apró Dolgok” azonban mindazon „dolgok” gyűjteménye, amelyek olyan széppé, varázslatossá és ugyanakkor kegyetlenné teszik az emberi létet. Azt hiszem, ez egyfajta filozófiai kérdése lehet a regénynek, és mindenki maga dönti el, hogy mit jelentenek, vagy melyek a valójában nagy (kimondatlan és meg nem mutatott) dolgok, és melyek a kicsik (amelyek láthatóak). Vagy azt, hogy egyáltalán így van-e ez a felosztás.

Érdekes visszhangra lelt a regény a kritika részéről, a Man Booker-díj átadása után is. A The New York Times „káprázatos első regénynek” nevezte, más kiadványok „buja, mágikus regényként” emlegetik, a The Guardian azonban „mélyen lehangolóként” jellemzi. Bevallom, van ebben valami. A regény maga nem a történetiségén keresztül ragad meg, sokkal inkább valami láthatatlan szálon, mély, szinte súlyos erkölcsiséget hoz elénk, túlfűtve az emberi lét és érzésvilág nyers, buja, szerteágazó mivoltával. Nem egy könnyed, szórakoztató olvasmány, sokkal inkább egy nehéz, sokrétű és megítélés szempontjából cseppet sem egyértelmű alkotás, amelyben olykor érződik egy nagyon halvány következetlenség, de ez talán annak tudható be, hogy a regény közel négy évig íródott. Mégis olvasásra érdemes, bár kell hozzá némi emberi lélek mélységeiben való jártasság, vagy ahhoz való affinitás.

Megveszem Arundhati Roy: Az apró dolgok istene | Helikon Kiadó | 470 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD