Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Megrázó vízió egy világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. 1987-ben Arthur C. Clarke-díjat kapott.

hirdetés

Margaret Atwood A Szolgálólány meséjét 1984-ben kezdte el írni, bizonyos elemeiben érdekes előrevetítéseként annak a kornak, amelyben élünk. 1986-ban Booker-díjra jelölték, több mint negyven nyelven olvasható, számos adaptáció, 2017-ben például egy tévésorozat is készült belőle.

A könyv egy különös világba visz bennünket, ahol egy önkényesen megdöntött kormány nyomában a hatalom olyan tehetős férfiak kezébe kerül, akik rendre átértékelik a nők szerepét a társadalomban, elveszik a munkájukat, megfosztják őket a bankszámlájuktól, a joguktól, hogy önállóan rendelkezhessenek az anyagi javaik, a gyermekeik és végül a saját testük felett. Mindez mintha egy futurisztikus álomban zajlana, így éli meg Fredé is, akinek igazi nevét nem tudjuk, csak azt, hogy fokozatosan felbukkanó gondolatfoszlányokból táplálkozva „megírja” saját történetét. Amely azzal kezdődik, hogy kihelyezik új szolgalati helyére, egy Parancsnokhoz, akinek a Felesége képtelen a gyermekszülésre (és egyáltalán a foganásra), így Szolgálólányt fogad fel két éves futamidőre, hogy az helyette teherbe essen és gyermeket szüljön neki. Ebben az autokrata rendszerben a nőknek csak a töredéke képes a gyermekszülésre, mivel az utóbbi években a környezet szennyezése, a méreganyagok mérhetetlen mennyiségű keletkezése és nem megfelelő tárolása, a táplálék egyre silányabbá válása következtében elvesztik nemzőképességüket, és utódok nélkül maradnak. A rendszer azonban gondoskodik a társadalmi elit utánpótlásáról, és Gileád állam különös figyelmet fordít arra, hogy a Szolgálólányok megértsék, hogy a kiképzésük csakis azért olyan szakszerű, mert egész életük magasztos célját szolgálja, vagyis a szülést. A kiképzés végén tehetős családoknál helyezik el őket (ne feledjük, a történet Amerikában játszódik!), ahol egyszerű életvitelt folytatnak: valójában semmit sem kell tenniük, csak odafigyelni a testük egészségére és a Szertartás napján odaadni ezt a testet a Parancsnoknak, kizárólag érzelemmentes gyermeknemzés céljából, majd várakozni az áhított megfoganásra. Ebben a világban minden úgy természetes, ahogy van, senki sem kérdőjelez meg semmit, a rend és a fegyelem a szigorú szabályok segítségével összetartja a mindennapi élet rutinját.

A Szolgálólányok piros köpönyegben járnak, amely a nemzőképességüket hivatott szimbolizálni, a Feleségek pedig kék ruhákban, amely a tisztaságukat és a felsőbbrendűségüket jelzi. Minden, mindenhol jelképekkel van tele, itt semmi sem történik véletlenül, nincsenek esetleges dolgok, minden előre eltervezett és kiszámított, kivéve a gyermekáldást. Ha egy több, mint harminc évvel ezelőtt íródott könyv ilyen „véletlenszerűen” belenyúlt abba a jövőképbe, amelyet most jelennek élünk, talán megsejtett egy-két dolgot mindarról, amellyel napjainkban meg kell küzdenünk. Mindenesetre érdekes az írónak ez a témaválasztása. Fredé minden erejével azon van, hogy alkalmazkodni tudjon ehhez az dogmatikus, embertelen, kifordított világhoz, amelyben élni kényszerül, és mindenekelőtt megfoganjon, hiszen ő sem akar a Falon felakasztva lógni, vagy a Nemnők között száműzött lenni a Telepeken.

Eközben belül szüntelen kérdéseket és válaszokat pörget: mi történt a férjével és a gyerekével, hogy került ő ide, mi történt a többi lánnyal, akivel együtt volt a Nénik felügyelete alatt, akik a felkészítésüket végezték? Az emberek, akik igényt tartanak a testére, egy tulajdonképpeni teokratikus rendszerben próbálják normálisnak és helyénvalónak beállítani a dolgokat. A rendszer, úgy tűnik, működik, azonban mint minden rendszernek, ennek is vannak hibái. Az állandó feszültség, amely a szüntelen kontrollból fakad, átszivárog mindenhol. Hogy mit szabad és mit nem egy olyanfajta lánynak, mint Fredé, az elég korán kiderül, azonban számára is lassan világossá válik, hogy valamiképpen mindenki tettes és áldozat egyszerre. A Parancsnok egy este magához hívatja, és Fredé abba a helyzetbe kényszerül, hogy bármit dönt, az életével játszik. Ettől a ponttól azonban egyre jobban látszanak a rendszerhibák, a rések a tökéletesen működő, (szó szerint és átvitt értelemben is) steril rendszer falain egyre nagyobbnak látszanak, egészen addig, amíg Fredé számára is láthatóvá válik: a letűntnek és elfeledettnek hitt világ maradványai alvilági, tiltott formában jelen vannak mindenhol. A dilemma csak az, hogy sosem lehet tudni, ki tartozik „közéjük”, és ki az, aki „velünk van”.

Margaret Atwood disztópiája egy olyan világot mutat be, ahol a nők szerepe kizárólag a szaporodásra korlátozódik. Ebben a tekintetben, bár elsőre nem látszik, a felsőbbrendűségüket bebiztosított Feleségek ugyanolyan lenézésben részesülnek, hiszen az az egyetlen kényszerű gondolkodás uralja őket, hogy gyermekük kell szülessen, minden áron. A férfiak passzív magatartása mögött sokkal inkább a gyávaság, mint a beleegyezés húzódik meg, de a társadalom vezetőiként nekik legalább lehetőségük adódik arra, hogy kiváltságokat élvezzenek, ők gyakorolják a hatalmat vallási és katonai szempontból is. A szerző jó érzékkel és módszeresen mutat be egy olyan társadalmat, amelyet egy félelem alapú, hibás gondolkodás működtet. Jól illik a regény a tudományos fantasztikum kategóriába, de kriminek is kiváló, hiszen kivégzések, eltűnések és kegyetlen gyilkosságok, rejtett emberi motivációk határozzák meg a dolgok alakulását. Olvasás közben lehet egy olyan érzésünk, hogy „ugye, ez nem lehet igaz, ez csak valami félreértés, tévedés, ezt nem lehet így megtenni”, de valahol annyira reális és hihető (és számos történelmi példa támasztja alá), hogy szinte elkezdünk komoly eséllyel belegondolni a „mi lenne, ha…?” kérdésébe. A regényt így be lehetett volna fejezni az utolsó fejezet nélkül is, a szerző részéről viszont ezen a ponton a kegyelemdöfés elmarad, és egyfajta magyarázatot ad a történtekre. Amit ettől persze mindenki úgy értelmez, ahogy akar, csak én nem feltétlenül láttam szükségét. Lehet, hogy az író mégsem akart annyira kegyetlen lenni, és van még valami hite az emberi fajban. Ezzel együtt egy érdekes és elgondolkodtató mű, amely, bár nem szembetűnően, de nagyon sok mindent megkérdőjelez, a vallási dogmákon alapuló életvezetéstől kezdve a társadalmak felépítésében rejlő mozgatóerőkig, a szabadság és a rabság kérdéseit körüljárva. Érdekes pont ez, ahol a regény rámutat, hogy az ember talán akkor veszíti el a szabadságát, amikor a saját élete (vagy halála) fölött nem hozhat döntéseket. Ez az igazi kiszolgáltatottság, a végső pont. És ez az a pont, ahol mégis felébred a remény, és visszavezet oda, ahol az élet nem valami megtervezett, hideg és számító program része, hanem az öröm és az önfeledtség megtestesítője.

A szerző: Margaret Atwood

A szerző: Margaret Atwood

Margaret Atwood Kanadában született, serdülő koráig az élete javarészt a természet, az észak-quebec-i erdők, a mesék és a kanadai állatvilágról szóló történetek körül mozgott. Íróvá válásának folyamata már korán megkezdődött, ebből később sem tért ki, ennek köszönhetően már huszonéves korától jelentek meg művei igen szerteágazó műfajban, számos regény, novella, gyermekkönyv, verseskötet, esszé, irodalomkritika, társadalomtörténet és tanulmány szerzője. Munkássága nemzetközi elismerésnek örvend, könyveit számos nyelvre lefordították. Több művével is rangos díjat nyert, (köztük a Booker-díjat, a Giller-díjat), emellett számos kitüntetésben részesült az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Franciaországban. Kanadai egyetemeken és az oxfordi egyetemen tiszteletbeli diplomát kapott. Lelkes feminista és környezetvédő, sokan feminista írónak tartják, mivel legtöbb művében felbukkan a nemek közötti különbségek kérdése.

Megveszem Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje | Jelenkor Kiadó | 479 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD