Marica Bodrožić: Cseresznyefa asztal

A Szarajevóból elmenekült Arjeta története, aki a maga exodusát a visszatérő emlékek és az emlékezés mesterségesen generált elutasításának kettősségében éli meg.

hirdetés

Marica Bodrožić a mai Horvátország területén született 1973-ban, kilencéves korában Németországba emigrált szüleivel. Jelenleg is itt él és alkot. Viszonylag későn kezdett írni, ám így is gazdag a publikációinak listája. Cseresznyefa asztal című művével 2013-ban elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

Marica Bodrožićot nem egyszerű megérteni, hiszen lelkének minden rezdülését megrajzolja. Sokszor az az érzése az olvasónak, hogy képtelenség kiigazodni a zavaros gondolatokon, hogy roppant ingatag az író saját belső világa, azonban a történet egy jól felépített logika mentén letisztul és egésszé kerekedik. Bodrožić egy semmihez sem hasonlítható, ámde élvezhető stílusban közöl. Amikor az olvasó ráérez a sajátos nyelvezet és technika ízére, mintegy elkezd együtt áramlani az addig kuszának hitt mondatokkal, a történetekkel és a szerző teljes valójával.

Mindazok ellenére, hogy szemünk előtt zajlik korunk egyik markáns, a tömegek háborús térségből történő elvándorlásának sagája, valamelyest mégis megragadhatatlannak tűnik számomra, mit jelent a szülőföldből kiszakadva elvándorolni, és egy teljesen idegen kulturális- , nyelvi- vagy – ha úgy tetszik – társadalmi közegben (újra)szocializálódni. Minduntalan felmerül a kérdés, hogy mit jelenthet az önmagát, az önazonosságát újraalkotni kényszerülő egyén számára szakítani a gyökerekkel, elengedni a sóvárgásra ítéltetett múltat, elfogadni az emlékezés irányíthatatlanságát, és az alapoktól építeni újra mindent, többek között a részben megsemmisült egyént. Bodrožić művét olvasván választ kaphatunk a fentebb megfogalmazott kérdésekre, ugyanakkor picit magunk is értői lehetünk az otthonukat kényszerből elhagyók sorsának.

A szerző, Marica Bodrožić 2013-ban (fotó: Peter von Felbert)

A szerző, Marica Bodrožić 2013-ban (fotó: Peter von Felbert; kép forrása)

A Cseresznyefa asztal főhőse Arjeta Filipo, és őáltala vezeti végig saját történetét a szerző. A mű cselekménye hét napot foglal magába, hét fejezetre tagolva. Arjeta a maga exodusát az időnként visszatérő emlékek, illetve az emlékezés mesterségesen generált elutasításának kettősségében éli meg. A múltjának fényképeken őrzött pontos képi másától ösztönösen menekül, hiszen azok bizonyítják a szemmel megélt életet, valamint hézagpótlók egy olyan emlékezet számára, amelyben egyszer mindannyian megegyeztünk – mondja. Az emlékezete gyakran visszarepíti azokba a nyarakba, amikor a fák alatt ülve órákon át szemlélték a tengert, a hullámokat. A tenger felidézése közben sosem erőlködik, neve sincs közben, „vagyok, aki vagyok” – fogalmaz. Az ifjúkorban megtapasztalt környezeti hatásokból megmaradt, ámde hangosan csörtető emléknyomoktól zajos lesz saját belső világa is. A tenger emlékezetekben történő felelevenítése megnyugtatja, de csendet is kölcsönöz, sosem kényszeríti vissza a múltba, ahogyan a gyermekkorából megmaradt cseresznyefa asztal sem. Ez különösen fontos számára annak ismeretében, hogy életének korábbi fejezeteiben minden hangos volt körülötte: a búcsú, a szülőváros ostroma, az apa halála, a testvérei halála, a saját továbblépése, a gyermek- és ifjúkora elhalása. Új életének további útjait voltaképpen Párizs készítette elő, és értelmezésében ez az új élet mindig a régi életének, a múltjának egyfajta összegzése. Ezt pedig némán hallgatva tanulta meg. Üres szobájában gondolatai is letisztulnak, lenyugszanak és aludni térnek, miközben hallja a tengert, a hullámait, ahogy halkan partra futnak, anélkül, hogy tegnap legyen, anélkül, hogy saját maga legyen. Húsz év után lett képes boldogsággal gondolni az öccseire: „hálával telve irántuk, hogy éltek, hogy – akárcsak az apám – mellém szegődtek az első útjaim során, s mosolyukkal és szavaikkal, mozdulataikkal és pillantásaikkal belém írták magukat.”

Megélt veszteségeit talán új nyelvkörnyezete képes lesz kompenzálni. Ahogyan saját szavait főhősnője szájába adva fogalmaz, német rokonai közül senkit sem ismer, nincsenek ott halottai, csak kartondobozai, és csupán élők veszik körül. Kivé válhatok még ebben a nyelvből és csendből, tudásból és emlékezetből szövődő hálózatban?” Húsz év óta először érzi magát otthon egy helyen. És minden bizonnyal az otthon megtalálása és felépítése a legfajsúlyosabb kérdése ennek a sorsnak.

Megveszem Marica Bodrožić: Cseresznyefa asztal | Cédrus Művészeti Alapítvány / Napkút Kiadó | 216 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD