E. K. Johnston: Ezer éjszaka

E. K. Johnston Ezer éjszaka c. regénye az ismert Az ezeregy éjszak meséinek az átdolgozása, a szerző újraálmodta és új tartalommal töltötte meg a régi keretet.

hirdetés

A regény címe különösen ismerősnek tűnhet, hiszen sokan hallottuk, olvastuk Az ezeregy éjszaka meséit. A mesék eredete a középkori Arábiába és Perzsiába nyúlik vissza, a kerettörténet szerint Seherezádé ezeregy éjszakán át mesél a szultánnak, de a meséit minden éjszaka befejezetlenül hagyja, így a szultán kíváncsiságtól hajtva végül megkíméli az életét. Emily Kate Johnston Ezer éjszaka című regénye ennek az ezeregy éjszakának az átdolgozása, a szerző újraálmodta és új tartalommal töltötte meg a régi keretet.

A dicsőséges, hatalmas uralkodó király, Lo-Melkhiin több száz feleséget küld a halálba, ezért az alattvaló nép kénytelen törvényt hozni, amelynek értelmében minden faluból csak egyetlen lányt vihet magával, mint soron következő feleséget. A király kénytelen alávetni magát ennek a törvénynek, ezért egy olyan faluba látogat, ahonnan még egyetlen feleséget sem szerzett magának. Az egyik híres karavánmester nagyobbik leányát szemelik ki számára, és a király eljön, hogy elvegye a legújabb szerzeményét. A lánynak azonban van egy húga, akivel mélyen szeretik egymást, így a kisebbik leány okos cselszövés során nővére helyére lépik, ami számára egyet jelent a biztos halállal. Az uralkodó ugyanis magával viszi a palotájába, ahol az előző feleségek a nászéjszaka után rejtélyes módon a halálukat lelték, ebből kiindulva nem sok jót várhat az elkövetkező naptól. Az út a sivatagon át vezet, és cseppet sem kellemes, de a lány számára ez már semmit nem jelet. Lo-Melkhiin semmi jelét nem mutatja a gyengédségnek, egyedül a lovához kedves, bár kimért és az emberei előtt tiszteletteljes uralkodó. Az új királynő érkezésére senki sem kíváncsi, az emberek nem akarnak kötődést kialakítani azzal, akivel soha többé nem fognak találkozni. Ráadásul a feszültség kézzel tapintható a levegőben: vajon szerencsétlen teremtés megéri-e a reggelt?

Az első éjszaka a király meglátogatja a királynét, és bár alig váltanak néhány szót, a beszélgetés nyitott marad, köztük pedig szinte szemmel látható kötelék kezd alakulni. A lány tehát megéri a reggelt, és ezt újabb és újabb reggelek követik. A palota lakói eleinte szoronganak, majd csodálkoznak, végül megkönnyebbülnek, és elfogadják az új helyzetet. Ezzel egy időben különös dolgok történnek, az ifjú királyné, hogy unalmát leküzdje, a szövés mesterségét gyakorolja a palota asszonyaival, keze alatt azonban furcsa történetek kerekednek a szövőszéken. És ahogy befejezi a szövést, a királyt sebesülten hozzák haza a sivatagból…

A történet egyes szám első személyben, naplóbejegyzéshez hasonlóan íródik. A lány, akinek a nevét sem tudjuk, saját szemszögéből meséli el az eseményeket. Ennek értelmében a rettegett uralkodó feleségeként rákényszerül, hogy okosabb legyen, mint ahogy azt elvárják tőle. A férjének ez imponál és kihívásra számít, ezért meghagyja az életét és minden este meglátogatja őt egy varázslatos és ugyanakkor félelmetes jelenség közepette, amitől a lány egyre erősebb lesz, bár ő maga sem tudja, hogy mi ez az egész. Szavai különös életet élnek, és megmutatják a dolgokat és a félelmeket. Időről időre azonban minden a helyére kerül, ekkor viszont váratlan fordulat következik be, a király megbetegszik, és úgy tűnik, hogy csak a felesége segíthet rajta. Érezhető, hogy misztikus eseményekkel telített még a levegő is, és valami igencsak készülődik a nép sátrainak mélyén. Azt beszélik ugyanis, hogy a királyt egy titokzatos erő tartja uralma alatt, ez az erő az, amely felelős minden kegyetlenkedésért és minden hajadon leány haláláért, aki a palotába kerül. Senki sem tudja, hogy mi történt azon a végzetes napon, amikor Lo-Melkhiinre egyedül találtak a sivatagban, de az biztos, hogy azóta valami megváltozott benne.

Elsőre úgy tűnik, hogy Emily Kate Johnston nem túl fantáziadúsan választja a témát. Az, hogy az ezeregy éjszaka meséit ezer éjszakába sűríti, csak nagy jóindulattal menti meg a plagizálásszerű magatartástól. Azt gondolnánk, mit lehet még ebbe belevinni, hiszen a kerettörténet adott, és csak egy kicsit van elregényesítve, egyébként már ismerős minden szála és kimenetele. Ez azonban még sincs így. Az újdonsült királyné okos lánynak bizonyul, bár ez nem körvonalazódik egyből és konkrét eseményekre támaszkodva. Valahogy azonban mégis követi a klasszikus szálat, azzal az elég nagy különbséggel, hogy itt igazi mesélés szinte nem is történik, és ha igen, az sem a királynak szól. Sokkal inkább az olvasónak, vagy a mesélő mesél önmagának, de még valószínűbb az, hogy látomások formájában születik meg az egész történet. Ennek megfelelően elég hamar egy egészen új elbeszélés kerekedik, amely régi sivatagi népek szokásairól, kapcsolatairól, a természettel való viszonyáról szól. A szépség és a misztikum teljesen átitatja a regényt és végig jelen van, a szájról szájra adott ősi énekek, az egyszerű, mégis tápláló eledelek, a gyönyörű, kézzel készített ruhák, selymek, szőnyegek, paloták és épületek, na meg a sivatagi ember bölcsessége és szeretete, a család szerepe és felépítése színes, árnyalt bemutatásra kerül ebben a mese-regényben.

A lány, aki nővére helyett megy a palotába, sorsszerűen dönt, ám ezt akkor még ő sem tudja. A nővére gyásza pedig megidéz egy olyan mágiát, amelyen keresztül összekapcsolódik minden lényeges elem, hogy segítségére siessen az embereknek a gonosszal szemben. Ahogy szinte mindenki, aki megjelenik a regényben, egy fejlődési folyamaton megy át, megerősödik és különleges képességekre tesz szert, amelyeknek később nagy hasznát veszi. Ebbe nyúlik bele egy érdekes jellegzetessége a regénynek a fejezetek között fel-felbukkanó rövid monológgal, amely a Lo-Melkhiint megszálló démon szájából hangzik el, és összefogja a történéseket, megmagyarázza bizonyos dolgok alakulásának miértjét.

Kicsit hiányzik a beígért (vagy inkább csak feltételezett) mesélés, a párbeszéd a király és a lány között, de kárpótlásul ott a rejtett tartalom, a sejtelmesség és mindaz, ami végül lezárja a történetet, és méltó befejezéssel látja el, reményt adva nem csak a korabeli embereknek, hanem túlmutatva az idő és tér korlátain, mindenkihez szólva. Mint egy igazi mese, tanít, elvarázsol és feloldja az ellentéteket, beteljesítve mindazt, amit a sorsszerűség magába foglal.

Emily Kate Johnston többféle munkát végzett, mielőtt író lett volna. Könyveinek nagy része régi tündérmesék, fantáziák újratárgyalása, ilyen az Ezer éjszaka is. Valahogy sikerül neki nem elcsépeltté tenni, hanem felemelni mindazt, amit már más formában hallottuk, olvastunk. Ez a történet arról szól, hogy egy lány a nővére iránti szeretetből táplálkozva hogyan erősödik meg a meséken, szavakon keresztül, hogyan alakul varázslattá minden, amit elmesél és megálmodik, és hogyan menti meg a férjét a szörnyetegtől, aki az elméjét fogva tartja. Ebben a történetben mindennek jelentősége, helye van, minden hordoz valami tartalmat, amit nem mindig lehet kimondani, megnevezni, de mindig hatással van az egyén és a közösség életére. Szép, mesés, rejtélyes, és reménykeltő mese az életről és talán az igazi szeretetről is.

Megveszem E. K. Johnston: Ezer éjszaka | Menő Könyvek | 304 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD