Gideon Greif és Itamar Levin: Felkelés Auschwitzban

Gideon Greif és Itamar Levin könyve, részletessége és adathitelessége miatt, egy nagyon megrázó képet fest az olvasónak a Birkenauban történt eseményekről.

hirdetés

A Felkelés Auschwitzban egy dokumentumregény. Bárki mondhatja, hogy annyi írás született a témában (és ezt már én magam is mondtam), hogy nem lehet semmi újat hozni, így az erre vállalkozók csak ismétlik azt, ami már írva van. Bizonyos értelemben ez igaz is, mert azt már mindenki tudja nagyjából, hogy mi történt a második világháború utolsó éveiben, pontosabban 1942 és 1944 között Auschwitzban. Én azonban most már úgy vagyok ezzel, hogy minél többször és többféle forrásból olvasok erről, egyre inkább azt gondolom, hogy nagyon sok mindent nem tudunk még.

Gideon Greif és Itamar Levin közösen írt könyve, a Felkelés Auschwitzban egy olyan részlet- és információ gazdag írás, amely Auschwitz történetében az egyetlen felkelésről, a Sonderkommandó 1944. október 7-én történt lázadásáról szól. Ezt a páratlan eseményt járja körül a könyv, rengeteg forrást és irodalomjegyzéket felsorakoztatva, képekkel illusztrálva az írást.

Gideon Greif izraeli történész, holokauszt kutató, Tel Avivban született, leginkább az auschwitzi Sonderkommandóval kapcsolatos kutatásai jelentősek. Zsidó történelemből diplomázott, egész eddigi munkássága a zsidó nép sorsáról, pontosabban a holokauszt körüli megválaszolt és megválaszolatlan kérdésekről szól. Több népirtással kapcsolatos kiállítás tudományos tanácsadója és szervezője. Megemlítendő, hogy Greif Könnyek nélkül sírtunk című könyve adta az inspirációt Nemes Jeles László rendező Saul fia című filmjéhez, amely a Sonderkommandónak állít emléket, és amely 2016-ban elnyerte az Oscar-díjat és a Golden Globe-díjat a legjobb idegen film kategóriában.

Auschwitzról nehéz lenne érzelemmentesen beszélni, írni. Maga a település neve is fogalommá vált, mivel a történelem olyan kiemelkedő eseményeit sűríti össze, amelyek az emberiség önmaga ellen elkövetett bűnei között a legnagyobbak. A második világháborúban elkövetett népirtás szinte páratlannak mondható, mind számokban mind kegyetlenségben mérve. A németek által munkatáborokba kényszerített zsidók, lengyelek, szerbek, oroszok, romák és más nemzetiségű emberek a közhiedelemmel ellentétben többségükben valójában nem Auschwitzban lettek meggyilkolva, hanem a tőle három kilométerre fekvő Birkenauban. A lengyelországi Oświęcim városát a németek azért használták munkatábor létesítésére, mert a település olyan vasúti csomópont közelében feküdt, amely lehetővé tette azt, hogy Európa minden szegletéből szinte akadálymentesen érkezhessenek vonatok, amelyeknek vagonjaiban összezsúfolva ezerszámra szállították az emberi utánpótlást a táborba. A németek a település nevét Auschwitzra változtatták, ahogyan Brzezinka is a Birkenau nevet kapta a megszállóitól. A főtábor ugyan Auschwitzban volt (itt székelt a parancsnokság, itt volt a konyha, orvosi rendelők és egyéb vezető szervi irodák), a tulajdonképpeni méretes munkatábor és a tömeges népirtás színhelye azonban Birkenau volt. Ebben a megsemmisítő táborban volt négy gázkamra a hozzájuk tartozó krematóriummal együtt, ezekben a felbecsült adatok alapján közel 1,2 millió embert öltek meg és égettek el. Azt a – többségükben zsidó foglyokból álló – csoportot, akik a halottak „kezelésével” volt megbízva, Sonderkommandónak (Különleges Egységnek) nevezték. Tagjai nem vettek közvetlenül részt a gyilkolásban, ez a németek kiváltsága volt, ahogyan a zuhanyzóknak álcázott helységek tetőzetébe rejtett nyílásokon keresztül a Zyklon B nevű rovarölő készítményt az emberek közé dobták. A foglyok rá voltak kényszerítve erre a munkára, semmilyen esélyük nem volt arra, hogy kikerüljenek alóla, kivéve az öngyilkosságot, amelyet némely esetben el is követtek. Munkájuk fontosságából kiindulva, és abból a tényből, hogy a németeknek szükségük volt rájuk, bizonyos fokú előnyöket élvezhettek a többi táborlakóhoz képest, kényelmesebb szállás, több és tartalmasabb étkezés, az őrök részéről pedig kevésbé önkényes bánásmód volt a jutalmuk. Mivel azonban olyan lényeges információk birtokában voltak, amelyeknek semmilyen körülmények között nem volt szabad kiszivárognia a táboron kívülre, bizonyos idő elteltével a Sonderkommandó tagjait is megölték, helyüket újakkal pótolták, akik az elődeiket kellett elégetniük. Így a holokauszt történetében 14 Sonderkommandó generációt számlálnak.

A munkatáborok sok nemzetiséget számláló lakosai között idővel úgynevezett földalatti ellenállási mozgalmak szerveződtek. Ezeknek a célja részben egy valamikori lázadás tervének kidolgozása volt, nagyrészt azonban az, hogy kapcsolatot létesítsenek a külvilággal és bizonyos információáramlást biztosítsanak mindkét irányba. A frontvonal és a felszabadító csapatok közeledtével a munkatáborok lakói mondhatni két pártra szakadtak. A zsidók tudták, hogy számukra nincs menekvés, a más nemzetiségű foglyok azonban épp ettől várták a menekülést. Bár korábban tervezték a lázadást, ennek kivitelezését mégis lefújták, abból a meggondolásból, hogy a felszabadulás közel, és a lázadással csak a saját életüket veszélyeztetnék feleslegesen. A Sonderkommandó zsidó tagjai esetében azonban más volt a helyzet, ők éppen a front közeledtével kerültek abba a reálisnak látszó veszélybe, hogy a németek az utolsó szálig végeznek velük mielőtt a felszabadító csapatok elérnék a tábort, mivel ők azok, akik az emberek tömeges meggyilkolásának egyetlen tanúi. Ennek értelmében, bár a földalatti mozgalmak támogatták azon törekvéseiket, hogy felkelést robbantsanak ki, az utolsó percben mégis magukra maradtak. Időközben az is kiderült, hogy a Sonderkommandó tagjait a németek likvidálni akarják, ezért a tervezett felkelést spontán hajtották végre, amelynek meg is volt a szörnyű következménye.

1944. október 7-én a Birkenauban szolgálatot teljesítő Sonderkommandó egyik csoportja megkísérelte a lehetetlent, és a több hónapos előkészületek alatt megszerzett csekély, de számukra jelentős fegyver, puskapor, gránát és egyéb eszközök birtokában, félelmében spontán fellázadt. Az egyetlen felkelés, amely Auschwitzban zajlott, így alig tartott 12 órát, ez alatt azonban több száz fogoly és néhány SS tiszt vesztette életét. A foglyoknak ugyan sikerült felgyújtani (felrobbantani) az egyik gázkamrát és krematóriumot, és más, kevésbé jelentős károkat okozni, de a szervezettség hiánya, illetve a váratlanul ért „apel” miatt azonban az amúgy is kevés reménnyel kecsegtető lázadás és szökési kísérlet kudarcba fulladt, és a Sonderkommandósok halálával ért véget. A németek bosszúja elérte azokat is, akik nem vettek részt a felkelésben, „véletlenszerűen” gyilkoltak meg foglyokat, de a lerombolt (felgyújtott vagy felrobbantott) gázkamrát már nem volt alkalmuk újra felépíteni.

Bár az akció sikertelen volt, és maga után vonta több száz ember azonnali és kegyetlen halálát, a lázadásban és szökési kísérletben részt vevő zsidók valóságos hősökké váltak még kivégzőik szemében is, akkor is, ha ezt a németek soha be nem vallották volna maguknak. Annak ellenére, hogy a négy nőt, akik az Union Werke lőszergyárból a lőpor kicsempészésében segédkeztek, kegyetlenül megkínozták és végül kivégezték, egyikük sem árulta el bajtársait. Az emberi nagyságnak és bátorságnak kivételes tanúsítói, akiknek sok megmentett élet köszönhető.

A könyv, részletessége és adathitelessége miatt, egy nagyon nyers és megrázó képet fest az olvasónak a Birkenauban történt eseményekről. A túlélők vallomásai, az adatok, számok, helyszínek pontosak, alátámaszthatóak és mozaikként összerakhatóak. Feltehetően hosszas és nehéz munka áll mindez mögött, nem könnyű feladat megkeresni a dokumentumokat, a hivatkozásokat, a túlélőket. A szerzőpáros rengeteg nevet, kapcsolatot hoz fel, olyan személyekét, akiknek hozzájárulása jelentősen meghatározta a felkelés kimenetelét, vagy egyáltalán az egyes foglyok sorsát. Hogy mi számított jó döntésnek, azt senki, sem akkor sem később soha nem vitathatta. Az állandóan változó és fenyegető körülmények tudatában ezt nehezen lehetne megállapítani. A különböző fejezetek más-más nézőpontot kiragadva járják körül az uralkodó körülményeket és eseményeket. Az olvasót magával ragadja az események valósága, ugyanakkor valahogy mindezeken túl is annyira hihetetlennek tűnik, hogy mindezek igazán megtörténtek. Így van ez akkor is, amikor sikerül eljutni a konkrét helyszínekre. Auschwitz ma már a világörökség része, látogatható. Valószínű, hogy mindenkit másképpen érint, máshol fog meg, más mélységekben. Mégis azt tapasztaltam, hogy bár a tettek helyszínén valóban van egyfajta drámai hatás és súlyos hangulat, valahogy még most sem hisszük el a történelmi realitásokat. Pedig ott állunk az egész folyosókat beborító foglyok fényképei előtt, vagy látjuk az embertelen életkörülmények bizonyítékait, dokumentumokat, fényképeket, személyes tárgyak tömegét. Mindezt látjuk, és mintha mégis képtelenek lennénk felfogni azt, hogy ez nem egy meseszerű, hatásvadász szándékkal kitalált és kiállított történet. Hogy itt az emberiség olyan töréspontja található, amelyet a mai napig értelemmel nem sikerült megválaszolni: hogyan történhetett meg mindez a szörnyűség, hogyan voltak képesek emberek más emberekkel ilyen mértékű kegyetlenséget elkövetni, és mindazok, akik embertársaik, esetleg szeretteik holttestét elégetni kényszerültek, majd túlélték a borzalmakat, hogyan őrizték meg ép elméjüket, hogy az eseményekről később tárgyilagosan és részletgazdagon beszámolhassanak?

Ezek a kérdések kevésbé megválaszolhatóak. Az emberi haj több tonnányi tömege előtt szótlanul lehet csak állni. A sötét masszába itt-ott belevegyülő világos, szőke kisgyerek tincsek látványa amúgy is az emberbe fojtaná a szót. Talán az, hogy a több órás látogatás alatt végig egy temető helyszínén járunk, itt lesz nyilvánvaló. Ez a könyv pontosan adja vissza mindazt, ami ott történt. Szavakba rejtve ugyan, de arra törekszik, hogy annak, aki olvassa, pontosan ez legyen az érzése: valóság. Ha ez kiegészül azzal, hogy személyesen is láthatja valaki, akkor valami megérthető mindebből. Vagy akkor sem.

Megveszem Gideon Greif és Itamar Levin: Felkelés Auschwitzban | Európa Könyvkiadó | 380 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD