Jason Matthews: Az árulás palotája

Dominyika újra veszélybe kerül: a főnöke gyanakszik, a washingtoni vakond lebuktathatja, Putyin szemet vet rá. Az árulás palotája izgalmas kémregény.

hirdetés

Az árulás palotája maga a Kreml – Oroszország hatalmi központját a CIA-nak kémkedő Dominyika Jegorova százados illeti ezekkel a szavakkal, mert szerinte árulók lakják, akik elárulták Oroszországot, hogy a saját zsebüket tömhessék. A trilógia második kötetében ugyanaz a párharc folytatódik, mint az elsőben, majdnem ugyanarra a kaptafára húzva. Ezzel együtt Jason Matthews második regénye az elsőnél talán egy kicsivel még izgalmasabb is – pedig az első kötetre sem lehetett különösebb panaszunk.

Az árulás palotája az első kötet ismerete nélkül is érthető (főleg azért, mert a szerző az első pár fejezetben kellőképpen összefoglalja mindazt, amit az előzményekről feltétlenül tudni kell), de a teljes olvasói élmény érdekében azt javasoljuk, hogy kezdd a Vörös verébbel.

Dominyika századosi rangig vitte az első kötet cselekménye óta. A feladata nagyjából ugyanaz, de a hatásköre nagyobb. Egy másik veréb segítségével egy iráni atomtudóst hálóz be Bécsben és Párizsban, hogy aztán Teherán titkos atomprogramjának részleteit zsarolja ki tőle. A megszerzett információnak köszönhetően Moszkva beszáll a programba, mint titkos közvetítő, így segítve Iránt, aki a nemzetközi embargók miatt nem tud külföldről minden eszközt akadálytalanul beszerezni. Putyin és oligarchái elsősorban persze nem Teheránt akarják segíteni, hanem a saját bankszámlájukat gyarapítani – a közvetítésnek köszönhetően ugyanis nekik is cserren-csuppan valami. Amit Moszkvában természetesen nem tudnak, az az, hogy Dominyika minderről a CIA-t is értesíti, így Washington előtt soha nem látott lehetőség tárul fel: a folyamat manipulálásával Putyint hozhatják kellemetlen helyzetbe szomszédja és szövetségese előtt. Ehhez viszont nagyon precíz munka szükséges.

Jason Matthews valamiért úgy gondolta, hogy a fenti művelet nem elég a második kötethez, és helyet csinált további két vakondnak is a regényben. Akárcsak a Vörös verébben, itt is van egy moszkvai meg egy washingtoni áruló. Ezek a mellékszálak adott ponton teljesen maguknak követelik az olvasó figyelmét, háttérbe szorítva az iráni akciót. Dominyika újra veszélybe kerül (a főnöke gyanút fog, a washingtoni vakond lebuktathatja, Putyin szemet vet rá), és ennek köszönhetően az izgalmak is magasra hágnak (talán még magasabbra, mint az előző kötetben), de végeredményben a két vakondvadászat ugyanazt a mintát követi, mint az első kötetben. Az amerikai áruló ezúttal sem az elvek szintjén fordul saját kenyéradója ellen – csak a pénz számít; az orosz áruló ugyanakkor a rendszerben csalódott, nem a pénz érdekli. Ugyanolyan kiszámítható és elfogult, mint az első kötetben. Ezzel együtt a washingtoni tégla utáni nyomozás lélegzetelállító és nagyon életszerű. Az író nem titkolja az olvasó előtt az áruló kilétét, azt már az első pillanattól fogva tudjuk, hogy ki szivárogtat. Matthews inkább arra fekteti a hangsúlyt, hogy megmutassa: hogyan jut el az illető az árulásig, milyen eszközöket használ a szivárogtatáshoz, és hogyan tapogatóznak majdnem a sötétben a hatóságok. Szerintem ez a regény legjobb része, egyszerűen lebilincselő.

Az első kötetből tudjuk, hogy Dominyikát akarata ellenére szervezték be a szolgálathoz, és korábban folyton viszolygott attól, amit csinál. Ebből a viszolygásból a második kötetre szinte semmi nem maradt, amit kicsit furcsának találtam. Dominyika Az árulás palotájában úgy viselkedik, mint egy született kém. Nem igazán érezni, hogy zavarja, hogy a balettkarrier helyett emberekre vadászik. A szinesztéziája maradt, bár helyenként mintha a szerző is elfelejtené, hogy a hőse különleges képességgel bír. A szinesztézia mellett megjelent viszont egy másik tulajdonsága, ami sokkal hatásosabb: időnként látja azon lányok szellemét, akik mellőle hulltak ki a különböző akciók során. Beszélnek hozzá, néha csak szavak nélkül bátorítják, egyengetik azon az úton, amelyen elindult, hogy bosszút álljon az igazi árulókon.

Jason Matthews a második kötetben is recepteket írt az egyes fejezetek végére. Ezek olyan ételek receptjei, amelyekkel a szereplők az adott fejezetben “találkoztak”: azt ették, azt készítették el vagy csak éppen érezték az illatát egy utcán, séta közben. A gasztronómiát nem tolja az orrunk alá a szerző, nem kell erre gondolni. A kajára utaló mondatok szinte elvesznek, nem tűnnek ki jobban, mint más regényben. A fejezetek végén lévő recepteket viszont a második kötetben már soknak találtam, a legtöbbet egyszerűen átugrottam, és gyanítom, hogy ezzel sok olvasó így lesz. Az első kötetben újszerűen hatott ez a fogás, jópofa volt. A második kötetből kihagyhatta volna. Vagy variálhatta volna: koktélok, esetleg desszertek receptjeivel. Lehet, hogy Matthews annyira nem jó szakács. Írónak viszont jó.

Megveszem Jason Matthews: Az árulás palotája | Agave Könyvek | 494 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD