Michael Wolff: Tűz és düh. Trump a Fehér Házban

Michael Wolff érdekes és kényes dolgokat boncolgat, rengeteg információt oszt meg a Trump-adminisztráció működéséről, az elnök jelleméről, gondolkodásmódjáról.

hirdetés

Jelenleg aligha van ellentmondásosabb politikus a világon az Amerikai Egyesült Államok hivatalban levő elnökénél, Donald Trumpnál. Szinte naponta, de legalább hetente bejelent valamit, vagy hoz egy olyan döntést, amivel újra és újra felkavarja a világpolitika mostanában amúgy sem túl csendes állóvizét. Fittyet hány a legalapvetőbb kommunikációs és diplomáciai szabályokra, ott tesz keresztbe szövetségeseinek, ahol éppen csak tud, és paradox módon úgy tűnik, hogy a demokrácia leghevesebb védelmezőjének szerepében tetszelgő nagyhatalom elnökeként sokkal inkább pitiáner diktátorok és autokrata vezetők között érzi magát elemében, mintsem politikai partnerei körében. Hogy miként kerülhetett egyáltalán egy ilyen személy a világ legnagyobb hatalmát jelentő tisztségébe, az még most is rejtély sokak számára. Michael Wolff a Tűz és düh. Trump a Fehér Házban című könyvében többek között erre is megpróbál válaszolni. A könyv utóélete magáért beszél: már megjelenését megelőzően megpróbálta betiltatni az elnök, és a Fehér Ház dolgozói közül többen is elhatárolódtak tőle. Ettől azonban még – vagy éppen ennek is köszönhetően – bestseller lett, egy olyan könyv, amely pont olyan megosztó, mint a személy, akiről szól.

A szerző szerint „Trump 21017. január 20-i beiktatásával az Egyesült Államok a Watergate óta a leghevesebb politikai viharba került” – és ez késztette elsősorban e könyv megírására. Eredeti terve szerint a Trump-adminisztráció első száz napját szerette volna megírni, az események azonban arra késztették, hogy ennek több mint dupláját foglalja bele könyvébe. A tizennyolc hónapig tartó munka során saját bevallása szerint több mint kétszáz (formális és informális, rögzített és rögzítetlen) interjút készített, azt követően, hogy a sajtó megtűrt képviselőjeként nem sokkal január 20-a után berendezkedett a Fehér Házban, és afféle „állandó betolakodóként” elkezdte gyűjteni az információkat. Bár a történet középpontjában Donald Trump áll, a könyv legalább annyira szól az elnök környezetében dolgozó munkatársakról, akik közül talán külön érdemes kiemelni a fő tanácsadó és vezető stratéga szerepét betöltő Steve Bannont – ő majdnem annyira főszereplője ennek a történetnek, mint maga Trump.

A könyvben Michael Wolff érdekes és kényes dolgokat boncolgat, nagyon sok információt oszt meg az olvasóval a Trump-adminisztráció működéséről, az elnök szokásairól, jelleméről, gondolkodásmódjáról. Kiderül belőle többek között, hogy a választási győzelem még maga Trump és csapata számára is meglepetésként hatott, és mivel egyáltalán nem készültek komolyan az elnökségre, ez rányomta bélyegét a későbbi munkára is. A szakértelem hiánya, a szervezetlenség, az elnököt körülvevő szűk csapaton belüli kibékíthetetlen nézetkülönbségek és intrikák tömkelege, megfejelve egy kiegyensúlyozatlan, felkészületlen, egoista, fontos dolgokra összpontosítani képtelen (egyszóval szinte minden szempontból alkalmatlan) személyiség minden hátulütőjével – ennél talán nem is kell jobb recept egy kormányzaton belüli káoszhoz. És ez csak a jéghegy csúcsa, Wolff ennél sokkal többet, sokkal részletesebben és sokkal célratörőbb (bár számomra túlságosan is visszataszító) stílusban mesél.

A gond csak az, hogy teszi ezt egyetlen hivatkozás vagy jegyzet nélkül, így a könyv sokkal inkább tűnik egy pletykagyűjteménynek, mintsem egy hiteles, komolyan vehető oknyomozó munkának. Nem azt mondom, hogy minden egyes megkérdőjelezhető állítását lábjegyzetben kellett volna dokumentálnia, de a mondandójából óhatatlanul is kiérződő (Trumppal és csapatával szembeni) negatív elfogultság miatt elég nehéz eldönteni olvasóként, hogy mit és milyen mértékben lehet és érdemes komolyan venni szavaiból, mikor esik túlzásba vagy mikor árnyalja saját véleményével egy-egy interjúalanyának tulajdonított állítást. A legkevésbé sem szimpatizálok Donald Trumppal, megválasztását az egyik legnagyobb katasztrófának tartom, ami a világpolitikában történhetett – mondjuk egy újabb globális háborút kivéve –, de Wolff egyoldalú hozzáállása miatt azon kaptam magam, hogy néha szinte már rokonszenveztem vele.

A másik nagy baj a könyvvel, hogy szerkezetileg áttekinthetetlen, sőt szinte kaotikus. Annak ellenére is, hogy a szerző megpróbálja a fejezetek segítségével tematizálni, illetve követ egyfajta időrendiséget is a Trump beiktatását megelőző pár héttől kezdődően nagyjából Steve Bannon augusztusi lemondásáig. Ezek többnyire csak arra jók, hogy valamennyire tagolják a szöveget, az egyes fejezeteken belül ugyanis olyan sokszor kalandozik más irányba, szúr közbe az adott téma szempontjából kevésbé lényeges adalékokat – amelyeket néha aztán indokolatlan részletességgel tárgyal –, hogy az olvasó állandóan elveszíti a fonalat. Ezt csak tetézi, hogy rengeteg nevet (személy- és intézménynevet egyaránt) vonultat fel, ami egy idő után a laikus olvasó számára rettentően fárasztó. Állandó vesszőparipám a tényirodalmi írások kapcsán a névmutató: nem Wolff könyve az egyetlen, ahol nagy szükségét éreztem egy ilyennek, de kevés olyan könyvet olvastam az utóbbi években, ahol a hiánya ennyire zavaró lett volna. Ha valaki nincs napirenden az amerikai közélettel, vagy legalább nincs a közelében egy aktuális „amerikai ki kicsoda”, amit állandóan fellapozhat, szerintem óhatatlanul is elveszik a nevek tengerében.

Számomra az olvasás általában kikapcsolódás és élmény, de Wolff könyve nem volt az – elsősorban a fentiek miatt. Talán jogosan mondják rá, hogy botránykönyv – nemcsak a benne leírtak és azok utóhangja miatt, hanem a szerző hozzáállása kapcsán felmerülő etikai problémák miatt is –, de fogadjuk el, hogy Amerikában ez simán belefér a véleménynyilvánítás szabadságát szavatoló alkotmányos jog kereteibe. Azt sem lehet elvitatni tőle, hogy – hitelesség és szavahihetőség ide vagy oda – egy csomó sokatmondó, elképesztő vagy éppen aggasztó dologra világít rá, amelyek közül nem egyet azóta visszaigazoltak Trump politikai megnyilvánulásai, vagy amelyeknek éppen aktuálpolitikai következményei is lettek a könyv megjelenése óta, esetleg olyan témákhoz szolgáltat némi plusz (háttér)adalékot, amiről annak idején sokat cikkezett a sajtó. De ez még nem menti fel az alól, ami már szinte az első pillanattól kezdve átsüt a sorok mögül: legkevésbé sem a Fehér Ház belső ügyeiről szóló korrekt tájékoztatás a célja, hanem a szándékos botránykeltés. Erre is vevők nagyon sokan, nekem viszont ez a műfaj nagyon nem jön be. Ha valaki igényes tényirodalmi olvasmányra vágyik, az inkább máshol keresgéljen.

Megveszem Michael Wolff: Tűz és düh. Trump a Fehér Házban | Athenaeum Kiadó | 445 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD