Veronica Roth következő regénye a felnőttekhez szól

Veronica Roth fog még young adult regényt írni, mert imádja azt a műfajt, de a következő két könyve a felnőttekhez szól. Az első 2020 tavaszára várható.

hirdetés

Veronica Roth, az Árnyak és jelek valamint a Beavatott-sorozat szerzője két új regényre kötött szerződést a Houghton Mifflin Harcourttal. Ezek közül az első, amely angol nyelven várhatóan 2020 tavaszán jelenik meg, és a The Chosen One címet fogja viselni, az írónő korábbi könyveitől eltérően a felnőttekhez szól majd.

Veronica Roth

Veronica Roth

A regény öt olyan barátról szól, akik tizenévesként megmentették a világot, de most, felnőttként meg kell birkózzanak a hírnévvel járó teherrel, a saját démonaikkal, és újra kell értelmezniük azt, hogy mit jelent hősnek lenni, ha az ember hősnek rendeltetett. Veronica Roth természetesen nagyon izgatott az új projektjét illetően. Mint azt az Entertainment Weeklynek elmondta, a young adult-regényeiben leginkább azzal foglalkozott, hogy milyen érzés lehet tizenévesként a felnőttekre szabott terhet felvállalni. Ezzel szemben a készülő könyvében inkább azzal foglalkozik, hogy mi következik az után – hogy mivé válik és mit csinál az ember, ha eddigi életét azzal töltötte, hogy készült valamire, amit aztán teljesített.

Roth új kiadója, John Joseph Adams azt mondta, nagyon örül, hogy ő adhatja ki a fiatal írónő új regényét. Adams úgy véli, hogy az új regényével Roth egy olyan világot teremt, amely a fiatal és a felnőtt olvasók számára készült univerzumokat áthidalja, s amellyel nem csak eddigi olvasóit szólítja meg, hanem újakat is toboroz. Veronica Roth ugyanakkor sietett hangsúlyozni, hogy szeret a fiatalabb generációnak írni, és még fog is írni a jövőben, de most olyan kérdések foglalkoztatják, amelyekre muszáj volt választ találnia.

Forrás: Entertainment Weekly. Fotó: AP.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD