Mathias Énard: Iránytű

Mathias Énard a francia irodalom legfrissebb klasszikusa. Goncourt-díjas regénye Kelet és Nyugat találkozásának magával ragadó látomása.

hirdetés

Nem könnyű érdemben véleményt mondani egy olyan volumenű műről, mint Mathias Énard Iránytűje. Minden tekintetben óriási regény, korunk egyik legkiválóbb olvasmánya, és nagyon úgy tűnik, hogy Énard az egyik legkiválóbb kortárs francia, sőt, európai író. Ez a második műve, amit olvastam – korábban írtam már a Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról című könyvéről –, és engem meggyőzött.

Azért nem könnyű bárminemű kritikát írni róla, mert olvasás közben beláttam, hogy ez a mű engem meghalad. Nem vagyok elég jártas a klasszikus zenében, az orientalizmus témájában, a Közel-Kelet világában, és a klasszikus irodalomban sem ahhoz, hogy teljes valójában értékelni tudjam a regényt. Mindezek ellenére felfogtam, hogy mennyire fantasztikus írással van szerencsém találkozni.

“Az élet egy Mahler-szimfónia, soha nem fordul hátra, soha nem ugyanarra a pontra érkezik vissza.” Az osztrák zenetudós, Franz Ritter gondolatai ezek, aki egy egész éjszakán keresztül mereng a múltján, miután kiderül, hogy halálos beteg. Siratja az elvesztegetett időt, a meg nem élt szerelmet, az Iszlám Állam által elpusztított keleti értékeket, szenved önnön gyávaságától és kisszerűségétől. Miközben a múlton rágódik, mi, olvasók csodálatos eszmefuttatásokat olvashatunk a klasszikus zene képviselőiről, azok viszonyáról a keleti világgal, gyönyörű tájleírásokat Szíriáról, Iránról, Isztambulról, értekezéseket többek között a magyar zenéről, Liszt Ferenc és Richard Wagner kapcsolatáról, személyesebb hangvételű gondolatokat a nagy klasszikusokról, legyenek azok zeneszerzők, írók vagy keletkutatók. Rengeteg nagy név fordul elő a regényben, a fentieket a magyar vonatkozás miatt említettem, de számtalan érdekességet tudhatunk meg a zene és az irodalom történetéből az ókortól a 20. század közepéig. Olyan érdekesen szövi a gondolatainak fonalát, hogy óhatatlanul is rengeteg információval gazdagodunk közben. Itt is, akárcsak a másik művében minduntalan rá kell keresnünk az említett nevekre, utána kell járnunk azoknak az információknak, amelyekre mesélés közben utal, hogy teljesebb képet kapjunk a személyről, vagy az adott korszakról. Olyan apró érdekességeket, adatokat olvashatunk, mint például, hogy Chateaubriand teremtette meg az utazási irodalmat, vagy hogy az Ezeregyéjszaka meséi milyen hatással volt sok zeneszerzőre és nagy íróra, mint például Proustra.

Időnként feltárja a bevándorlók sokasága által keltett félelmeit, ugyanakkor próbálja bemutatni a keleti népek gondolkodásmódját Egyik példa erre, amikor egy beduin család látja vendégül Franzot és barátait.

Mindeközben az egész regényt átszövi a szerelmi vágy, Franzban újra és újra feltörnek az emlékek, epekedik Sarah után, akit igazából sosem kapott meg. Ez a szerelem is a Kelethez fűződik, ott kellett volna kiteljesednie, beteljesülnie, és bár nem ott szökkent szárba, a vörös hajú lány emléke már mindig oda kapcsolódik.

A szerző nem szembeállítja a Keletet és a Nyugatot, hanem: “a Kelet és a Nyugat soha nem egymástól elválasztva jelenik meg, hogy mindig össze vannak keveredve, jelen van egyik a másikban, és hogy ezeknek a szavaknak – Kelet, Nyugat – nincs több heurisztikai értékük az általuk jelzett, elérhetetlen irányoknál.”

Olyan sokrétű a gondolatvilága ennek a műnek, amely gondolatokat Franz Ritter által ismerhetünk meg, hogy az az érzésünk, rendkívül fontos lenne ismerni a zeneszerzőket és írókat, festőket, tehát a nagy művészeket, nemcsak a munkájuk alapján, hanem emberi jellemüket legalább annyira, ami egy laikus számára elképzelhetetlen, azonban kíváncsiságra adhat okot. Miért sorolja például az elmélkedő főhős Gauguint a tüdővészesek csoportjába, míg Musilt s a szifiliszesekhez? Mik ezek a csoportok, mit ért ez alatt a szerző? Csupa kérdés merül fel bennünk, olvasókban, ugyanakkor előfordul, hogy egy fel nem tett kérdésre kapjuk meg a választ, vagy legalábbis valamiféle magyarázatot, például arra, hogy miként vette át a hatalmat a síita gondolkodásban a politika és a nyereségvágy, miközben kiveszett belőle a spiritualitás.

Ez a mű értekezés az európai klasszikus zenéről, a zene és az irodalom kapcsolatáról, a Kelet hatásáról a zenében. És ennél sokkal több, hisz olyan ikonikus figurákkal ismertet meg, mint Annemarie Schwarzenbach, Cosima Wagner, aki Liszt Ferenc lánya volt, Richard Wagner, Nietzsche, Thomas Mann és még sorolhatnám. Ezen ismeret-morzsák által, bár úgy tűnik, hogy csak össze-vissza kalandoznak a gondolatai, kirajzolódik egy kép a 19. század végi, 20. század eleji művészeti világról. Időnként visszanyúl a múltba is, előhúz hol egy 12. századi iráni filozófust, hol egy ismeretlen zenegyűjtőt, kutatót, költőt. Ha elég türelmesek vagyunk hozzá, akkor megláthatjuk ezt a képet. Megéri türelmesnek lenni!

Megveszem Mathias Énard: Iránytű | Magvető Kiadó | 480 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD